2021. October 25., Monday

Az irgalmasok irgalmasságot nyernek

„Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek.” (Mt 5:7)

Az emberi szív természeténél fogva rideg, sötét és szeretetlen. Amikor irgalmas és megbocsátó, ezt nem önmagától teszi, hanem Isten Lelkének befolyása, munkája nyomán. „Mi szeressük őt; mert ő előbb szeretett minket” (1Jn 4:19).

Isten az irgalmasság forrása. Az Ő neve: „irgalmas és kegyelmes” (2Móz 34:6). Nem úgy bánik velünk, mint ahogy megérdemelnénk; nem kérdezi, méltók vagyunk-e szeretetére, hanem ránk árasztja jóságának gazdagságát, hogy méltóvá tegyen. Ő nem bosszúvágyó. Nem büntetni akar, hanem megváltani. Gondviselésében megnyilatkozó szigorúsága is az engedetlenek üdvére szolgál. Leghőbb vágya, hogy az emberiség szenvedéseit enyhítse. … Akiknek szíve együtt dobban a Végtelen Szeretet szívével, azok megmenteni, nem pedig kárhoztatni igyekeznek. Krisztus bennünk lakozása olyan forrás, amely soha ki nem apad. Ahol Ő lakozik, ott mindig túlcsordul a jóindulat.

A tévelygők, a megkísértettek, az ínség és bűn nyomorult áldozatainak kérő szavait hallva a keresztény nem azt kérdi, „Vajon méltók-e?”, hanem hogy „Hogyan lehetnék a javukra?”. A legnyomorultabb, a leglealjasodottabb emberben azt a lelket látja, akiért Krisztus meghalt. … Az irgalmasok azok, akik részvétet éreznek a szegények, a szenvedők és elnyomottak iránt.

Aki átadta életét Istennek, az Ő gyermekei szolgálatára, az kapcsolatba lépett Azzal, Aki az egész világ összes javainak tulajdonosa. Életét változhatatlan ígéretek aranylánca fűzi az Örökkévalóhoz. A szükség és bánat óráiban az Úr nem hagyja magára. „Az én Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségeteket az ő gazdagsága szerint dicsőségesen a Krisztus Jézusban” (Fil 4:19). A végső szükség órájában védelmet talál az irgalmas ember a részvétteljes Üdvözítő irgalmában: Isten befogadja az örökkévaló hajlékokba. (Thoughts from the Mount of Blessing, 39-41.)