Augusztus

AUGUSZTUS 1.

"Hogy… ezt ne kelljen mondanod: miképpen gyűlöltem az erkölcsi tanítást, és a fenyítéket utálta az én elmém, amiképpen nem hallgattam az én vezetőim szavát, és az én tanítóimhoz nem hajtottam a fülemet, kevés híja volt, hogy bele nem merültem minden gonoszságba a gyülekezet… közepette." (Péld 5,9. 11-14)

"Sámson testileg a föld legerősebb embere volt, de önuralom, becsületesség és állhatatosság terén a leggyengébbek egyike. Az erősen szenvedélyes embert sokan helytelenül nagy jellemnek tartják. Pedig a valóságban gyenge ember az, akit legyőz a szenvedélye. Az ember valódi nagyságát a leküzdött indulatok és a fékentartott vágyak igazolják, nem pedig azok a kívánságok, amelyek úrrá lesznek rajta.

Az isteni gondviselés őrködött Sámson felett, hogy felkészülhessen annak a munkának az elvégzésére, amelyre elhívatott. Életét kezdettől fogva kedvező feltételek vették körül. A testi és szellemi erő fejlődése, az erkölcsi tisztaság megadatott neki. De a gonosz társak befolyására elengedte Isten vezető és oltalmazó kezét, s így a rossz áradata magával ragadta. Akik kötelességteljesítésük közben kísértetnek meg, azok biztosak lehetnek abban, hogy Isten megvédelmezi őket, de azok, akik önként szolgáltatják ki magukat a kísértésnek, előbb-utóbb elbuknak.

Sátán minden erejének megfeszítésével igyekszik tőrbe csalni azokat, akiket Isten eszközül akar felhasználni bizonyos cél elérésére. Sebezhető pontjainknál támad meg, és jellembeli gyengeségünk által akar uralma alá vonni. De nem szükségszerű, vagy törvényszerű, hogy valakit legyőzzön! Az ember nincs magára hagyatva, hogy saját gyenge erőfeszítéseivel küzdje le a gonosz hatalmát! A segítség közel van és minden lélek megkaphatja, aki valóban óhajtja. A Jákób által látott látomásban Isten angyalai, felés alászálltak a mennyet és földet összekötő létrán, hogy segítsenek mindazoknak, akik ezt igénybe veszik." (Pátriárkák és próféták, Sámson c. fejezetből)

AUGUSZTUS 2.

"A te bizonyságaidat igazságban és hűségben jelentetted meg, és mindenek felett való egyenességben. … Felettébb tiszta a te beszéded, és a te szolgád szereti azt." (Zsolt 119,138. 140)

"A Bibliának megelevenítő hatása van az élet minden területén, mert az egyén, a nemzet és a társadalom jólétének szegletköve. Olyan szabályok ezek, amelyeknek a hiányában nem érhet el az ember igazi boldogságot ebben az életben, az örök életet pedig még remélni sem lehet ezek nélkül. Nincs olyan kérdése az emberi életnek, amelyre a Biblia ne adná meg a választ. Isten Igéjének a tanulmányozása és követése nagyobb elmékkel, és tündöklőbb tehetségekkel örvendeztetné meg a világot, mint amilyeneket a magasrendű, de mégiscsak pusztán emberi műveltség fejleszthet ki. Az ilyen képzés mellett bővelkednénk a jellemszilárd emberekben, akik dicsőségére lennének Istennek és áldására a világnak.

Az embernek a tudományok kutatása által is Isten megismerésére kellene jutnia. Mert hiszen a valódi tudomány nem más, mint a Teremtő kézjegyének felismerése az anyagi világban. A természet könyve és az írott Ige helyes ismerete egyaránt Istennel ismertet meg, mert mindkettő azokra a bölcs és jó törvényekre oktat, amelyek által ő cselekszik…

Az igaz vallásosság… önuralomra, lelki nyugalomra, mértékletességre tanít. Megnemesíti a lelket, kifinomítja az ízlést és megszenteli ítéleteinket… Az igaz vallás a boldogság soha ki nem apadó forrását nyitja meg az ember számára. Sokkal többet, jobbat nyújt neki annál, mint amit keres, vagy remél." (Pátriárkák és próféták, A prófétaiskolák c. fejezetből)

AUGUSZTUS 3.

"A szorgalmas ember igyekezete csak gyarapodásra van…"

(Péld 21,5)

"Ma is oktatni kellene minden fiatalt a gyakorlati élet kötelességeire, mint egykor Izráel napjaiban. Mindenkinek valamilyen mesterséget kellene tanulnia, hogy szükség esetén azzal tarthassa fenn magát. Ezzel felvértezhetné magát az élet veszélyeivel szemben, a testi mozgás pedig előnyére válna mind a testi, mind a szellemi, mind az erkölcsi fejlődésnek. Testi mozgás nélkül egyenesen lehetetlen arányos testalkatot és maradandó egészséget elérni. Az erős, tevékeny lélek, valamint a nemes jellem eléréséhez elengedhetetlenül fontos tényező a fegyelem és a rendszeres munka.

Minden tanulónak fizikai munkával kellene töltenie a nap egy részét. Így ifjú korában megszokná a szorgalmat, növekednék az önbizalma és megmenekülne az olyan lealacsonyító szokásoktól, amelyek a lustaság következményei… Tanítsuk az ifjúságot arra, hogy értse a maga teremtésbeli rendeltetését, hogy dicsőítse Istent, és mások javára éljen. Ismertessük meg velük Isten irántuk táplált szeretetét, de ismertessük meg velük azt a magas hivatást is, amelyre a földi élet iskolájában kell előkészülniük… Így nevelkedve sok ifjú megtanulná gyűlölni és elkerülni a bűnt, nem a jutalom reményében vagy a büntetéstől való félelem miatt, hanem azért, mert felfedeznék a bűnben rejlő rútságot, ami megfosztja őket Isten erejétől, és foltot ejt azon az isteni képmáson, amit önmagukban hordoznak." (Pátriárkák és próféták, A prófétaiskolák c. fejezetből)

AUGUSZTUS 4.

"Az Úr nem azt nézi, amit az ember, mert az ember azt nézi,

ami a szeme előtt van, de az Úr azt nézi, ami a szívben van."

(1Sám 16,7)

"Sámuel megtekintette Isai nemes külsejű, délceg fiait. Éliáb, a legidősebb Saulra emlékeztette a prófétát, mind termetére, mind szépségre nézve… Amint fejedelmi testtartására tekintett, ezt gondolta: »Bizony az Úr előtt van az ő felkentje« (1Sám 16,6), és várta az isteni felhívást, hogy királlyá kenje őt. De az Úr nem a külsőt nézte. Eliáb ugyanis nem volt istenfélő ember. Trónra jutása esetén büszke, zsarnoki hajlamú uralkodó lett volna belőle. Ezért az Úr ezt mondta Sámuelnek: »Ne nézd az ő külsejét, se termetének nagyságát, mert én megvetettem őt. Mert az Úr nem azt nézi, amit az ember, mert az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, de az Úr azt nézi, ami a szívben van…« (1Sám 16,7)

Az ember igazi szépségét a jellemében és viselkedésében megnyilvánuló bölcsesség és kiválóság adja. Ezek döntik el, hogy kedvesek vagyunk-e a seregek Ura előtt vagy sem. Mennyire meg kellene szívlelnünk ezt az igazságot, amikor magunkról vagy másokról értékítéletet alkotunk! Megtanulhatjuk Sámuel tévedéséből azt is, hogy milyen balga az az ítélet, amely az arc szépségén vagy a tartás nemességén alapszik, és mennyire nem tudja kifürkészni az ember a szív titkait és megérteni Isten tanácsait különleges mennyei felvilágosítás nélkül… Mindazonáltal biztosak lehetünk abban, hogy akik az Úréi, azok megtalálják a számukra kijelölt helyet, amennyiben alávetik akaratukat az ő akaratának." (Pátriárkák és próféták, Dávid felkenetése c. fejezetből)

AUGUSZTUS 5.

"Még ha a halál árnyékának völgyében járok is,

nem félek a gonosztól, mert te velem vagy."

(Zsolt 23,4)

"Dávid egyenes volt…, éppen ezzel nyerte meg a nép tetszését. A megkísértés idején azonban kitűnt, hogy ő is csak egy gyenge ember. Bujdosása közben mindenkiben kémet és árulót látott. Pedig akkor is nagy veszélyben volt, amikor Isten nevében legyőzte Góliátot. Akkor hitt Istenben, és az ő nevében indult a harcra. De most, hogy érdemtelenül üldözték, annyira megzavarodott, hogy csaknem szem elől tévesztette mennyei Atyját.

Tapasztalatai azonban bölccsé tették, meggyőzték gyengeségéről és az Istenhez való ragaszkodás szükségességéről. Ó, milyen boldogító, milyen értékes Isten Szentlelkének a közelsége, amikor kétségbeesett lelkekhez hajol le, gyengéket erősít és csüggedteket emel fel! Ó, milyen könyörülő Isten a mi Atyánk, aki nem veti el, nem hagyja magára a tévelygőt, hanem szeretettel és együttérzéssel közeledik hozzá…

Ha sötét fellegek vesznek körül bennünket, ha isteni vezetésre és világosságra van szükségünk, nézzünk fel! A sötétségen túl világosság van! Dávidnak sem lett volna szabad egy pillanatig sem kételkednie Istenben. Minden oka meg volt arra, hogy higgyen benne, hiszen Isten felkentje volt. A veszélyben az ő angyalai őrködtek felette, bátorsággal és csodálatos képességekkel volt felruházva, és ha felül tud emelkedni helyzetén, ha a bajok mögött meglátja Isten hatalmát, akkor békességet nyert volna a halál árnyékában is." (Pátriárkák és próféták, A menekülő Dávid c. fejezetből)

AUGUSZTUS 6.

"Ha igaz fedd engem, jól van az, ha dorgál engem, mintha a fejem kenné." (Zsolt 141,5)

"Abigail burkoltan rámutatott arra, hogy mit kellene Dávidnak tennie. Az Úr harcait kell harcolnia. Nem arra kell törekednie, hogy bosszút álljon a személyes sérelmeiért, még akkor sem, ha árulóként üldözik… »És mikor az Úr megadja a jót az én uramnak… nem lesz ez néked bántásodra és szíved fájdalmára, hogy… az én uram saját maga szerzett magának elégtételt« (1Sám 25,28-31). Ezek a szavak csak olyan valakinek az ajkáról hangozhattak el, aki részesült a felülről származó bölcsességből. Abigail szavai kegyelemmel, jósággal és békességgel teljesek voltak… Sokkal több hozzá hasonló, hívő asszonynak kellene lennie, akik lecsillapítják a felkorbácsolt érzelmeket, megakadályozzák az elhamarkodott cselekedeteket és bölcsességgel meggátolják a gonoszságokat!

A keresztény ember bárhova megy is, mindenütt ott hagyja maga után a belőle áradó világosság fénylő nyomait. Abigail bölcs tanácsadó volt. Dávid szenvedélyének a lángja kialudt befolyása és érvelése hatására. Dávid meggyőződött arról, hogy nem cselekedett bölcsen, amikor elveszítette önuralmát. Alázatos szívvel fogadta a feddést… Hálát adott és áldást mondott, amikor Abigail megláttatta vele tévedését és helyes tanácsot adott neki. Sokan vannak olyanok, akik dicséretre méltónak tartják megfeddésük türelmes elhordozását. De csak kevesen vannak, akik szívük hálájával fogadják el a dorgálást, akik áldják azokat, akik igyekeznek megmenteni őket a gonosz cselekedetektől." (Pátriárkák és próféták, Dávid nagylelkűsége c. fejezetből)

AUGUSZTUS 7.

"Így szól az Úr, Izráel Szentje és Teremtője: Kérdezzétek meg a jövendőt tőlem, fiaimat és kezeim munkáját csak bízzátok rám!" (Ésa 45,11)

"Sokan vannak, akik nyugtalanokká válnak, ha nem tudják előre ügyeik kimenetelét. Nem tudják elviselni a bizonytalanságot. Türelmetlenségükben visszautasítják a várakozás idejét, hogy mielőbb meglássák Isten szabadítását. A rossztól való félelem majdnem az őrületbe sodorja őket. Szabad utat engednek lázadozó érzéseiknek. Szenvedélyes zaklatottságukban ide-oda szaladgálnak és igyekeznek megtudni azt, amit Isten nem tárt a szemük elé. Ha bíznának Istenben és kitartóan imádkoznának, akkor megtalálnák a vigasztalást. Az Istennel való lelki közösség lecsillapítaná felkavart lelküket. A megfáradtak és a súlyosan megterheltek nyugalmat találnának a lelküknek, ha Jézushoz fordulnának. De ha nem vesznek tudomást azokról az eszközökről, amelyeket Isten rendelt a vigasztalásukra, akkor Saul végzetes tévedését követik el, és csak a gonosz tudásának ismeretét találják meg…

A türelmetlenség - a jövőt eltakaró lepel felfedésére irányuló törekvés - mindig a hit hiányát jelzi, és megnyitja az utat a csalás nagy mestere előtt. Sátán ráveszi az embereket, hogy azokkal tanácskozzanak, akik látnokoknak nevezik magukat… Tapasztalatával, amelyet hosszú korszakokon át szerzett, következtetni tud az okokból az okozatra, és gyakran előre jelzi az emberek életének néhány eljövendő eseményét. Így képes becsapni és hatalma alá vonni a félrevezetett lelkeket, hogy azután a maga akarata szerint irányítsa őket." (Pátriárkák és próféták, Varázslás régen és ma c. fejezetből)

AUGUSZTUS 8.

"Uram, nem fuvalkodott fel az én szívem, szemeim sem láttak magasra, és nem jártam nagy dolgok után, erőmet meghaladó csodadolgok után. Sőt lecsendesítettem és elnémítottam lelkemet. (Zsolt 131,1-2)

"Dávidnak az volt a szándéka, hogy Jeruzsálemet teszi a nép vallási életének központjává. A maga számára már épített palotát. Úgy érezte, nem méltó, hogy Isten szövetségének a ládája továbbra is sátorban legyen. Elhatározta, hogy nagyszerű templomot épít,… hogy Izráel értékelni tudja azt az előjogot, amellyel az Úr közöttük való jelenléte megajándékozta őket… Ugyanazon az éjszakán az Úr üzenetet küldött neki Nátán próféta által. Közölte vele, hogy megvonja tőle azt a kiváltságot, hogy házat építsen néki. Ugyanakkor biztosította kegyelméről, amely vele és utódaival, valamint Izrael országával lesz a jövőben is…

Bár szíve vágyának a végrehajtását Isten megvonta tőle, Dávid mégis hálával fogadta az üzenetet… Tudta, hogy tisztességet szerezne a maga nevének és dicsőséget az uralkodásának, ha végrehajtaná azt a munkát, amelyet eltervezett a szívében, de kész volt alárendelni akaratát Isten akaratának. Az ilyen lemondás megnyilvánulása csak ritkán látható keresztények között. Gyakran megtörténik, hogy azok, akik már túlhaladtak emberi erejük csúcspontján, még mindig valami nagy munka elvégzésén fáradoznak, amely munkának a befejezésére pedig már nem alkalmasak. Hozzájuk is szól Isten, mint ahogy prófétája által Dávidnak szólt, és kijelenti nekik, hogy azt a munkát, amelyet el akarnak végezni, nem rájuk bízta.

Az az ő feladatuk most, hogy előkészítsék az utat valaki más számára, aki majd elvégzi azt helyettük. Sokan ahelyett, hogy hálásan alávetnék magukat az isteni utasításnak, mellőzöttnek, félretettnek érzik magukat és visszavonulnak. Az a keserű gondolat van a szívükben, hogy ha nem tehetik meg azt az egy dolgot, amelyet igazán szerettek volna, akkor semmi mást nem fognak tenni. Sokan kétségbeesetten ragaszkodnak olyan felelősségekhez, amelyeket nem képesek elhordozni. Sokan hiába igyekeznek megoldani feladatokat, mert a megoldásához nincs képességük, míg azt a feladatot, amelyet megoldhatnának, elhanyagolják. Így az Istennel való megfelelő együttmunkálkodás hiánya miatt nagy jelentőségű munkák elvégzését akadályozzák meg." (Pátriárkák és próféták, Dávid uralkodása c. fejezetből)

AUGUSZTUS 9.

"Mert nem az én ívemben bízom, a kardom sem védelmez meg engem. Hanem te szabadítasz meg minket szorongatóinktól, gyűlölőinket te szégyeníted meg. Dicsérjük Istent minden nap! Mindörökké magasztaljuk a te nevedet." (Zsolt 44,7-9)

"A Bibliának kevés elismerő szava van az emberről. Szűkszavúan említi erényeit, még a legkiválóbb emberek esetében is, akik valaha ezen a földön éltek. Ez az eljárás tanítást tartalmaz. Minden jó tulajdonság, amellyel emberek rendelkezhetnek, Isten ajándéka. Jó cselekedeteiket Isten kegyelméből, Krisztus által viszik véghez. Mivel mindent Istennek köszönhetnek, egyedül őt illeti meg a tisztelet mindazért, amivé lettek és amit tesznek. Csak eszközök voltak az ő kezében. Sőt, a bibliai történelem minden leckéje azt tanítja, hogy veszélyes dolog embereket dicsérni vagy magasztalni, mert ha valaki szem elől téveszti az Istentől való függését és a saját erejében bízik, akkor biztos, hogy elbukik. Az ember olyan ellenséggel küzd, amely erősebb nála. »Mert nem vér és test ellen van nékünk tusakodásunk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, az élet sötétségének világbírói ellen, a gonoszság lelkei ellen, akik a magasságban vannak« (Eféz 6,12). Lehetetlenség, hogy saját erőnkből álljunk meg ebben a küzdelemben. Ami eltereli gondolatainkat Istenről, és önmagunk felmagasztalásához vagy magabízásunkhoz vezet, az a vereség útját készíti elő számunkra. A Biblia az emberi erő iránt való bizalmatlanságot igyekszik belénk nevelni és arra bátorít, hogy önmagunk helyett Isten erejében bízzunk." (Pátriárkák és próféták, Dávid bűne és bűnbánata c. fejezetből)

AUGUSZTUS 10.

"Ne tévelyegjetek, Isten nem csúfoltatik meg, mert amit vet az ember, azt aratja is. Mert aki vet az ő testének, a testből arat veszedelmet, aki pedig vet a léleknek, a lélekből arat örök életet." (Gal 6,7-8)

"Nagyon sokan megkérdezték már, akik elolvasták Dávid elbukásának történetét: Miért kellett ezt a feljegyzést a nyilvánosságra hozni és az emberek elé tárni?… A hűtlenné vált emberek gyakran mutattak rá az egymást követő nemzedékek folyamán, Dávid életének erre a sötét foltjára és gúnyolódva, diadallal kiáltottak fel: »Íme az Isten szíve szerint való ember!« Így megkeményítették lelküket a hitetlenségben és sokan merészek lettek a bűnben a kegyesség leple alatt.

Dávid története azonban senkit sem bátorít a bűnre. Dávid akkor neveztetett Isten szíve szerint való embernek, amikor még Isten tanácsa szerint járt el minden dolgában. De amikor a bűn útjára lépett, megszűnt igaznak lenni, mindaddig, amíg bűnbánattal vissza nem tért az Úrhoz. Isten szava világosan kijelenti: »De ez a dolog, amelyet Dávid cselekedett, nem tetszett az Úrnak« (2Sám 11,27). Az Úr ezt mondta neki a próféta útján: »Miért vetetted meg az Úr beszédét, olyan dolgot cselekedve, amely utálatos őelőtte?… Most azért ne távozzék el a fegyver soha a te házadból, mivel megutáltál engem« (2Sám 12,9-10). Bár Dávid megbánta bűnét és Isten megbocsátott neki, elfogadta őt, azonban az általa elvetett mag kikelt és annak kártékony gyümölcsét le kellett aratnia. A személyén és házán végrehajtott ítélet bizonyítja Isten irtózását a bűntől… Bűnével, amelyet elkövetett, megváltoztatta Istenhez való viszonyát. Az Úr semmiképpen sem nézhette el a bűnt. Nem használhatta fel hatalmát arra, hogy Dávidot megvédje a bűn következményeitől, úgy mint ahogy megvédte őt Saul gyűlölködésétől…

Azok, akik Dávid példájára való hivatkozással próbálják kisebbíteni saját bűnüket, tanulják meg a Biblia feljegyzéséből, hogy a bűn, a törvényáthágás útja bizony nagyon kemény. Bár a bűnösök - csakúgy mint Dávid -, elfordulhatnak a gonoszság útjától, a bűn következményeinek elhordozását keserűnek és keménynek fogják találni." (Pátriárkák és próféták, Dávid bűne és bűnbánata c. fejezetből)

AUGUSZTUS 11.

"Mondta azért Dávid Nátánnak: Vétkeztem az Úr ellen! Nátán pedig mondta Dávidnak: Az Úr is elvette a te bűnödet, nem fogsz meghalni." (2Sám 12,13)

"Sokan zúgolódnak és igazságtalannak tartják, hogy Isten megkímélte Dávidot, akinek oly nagy volt a bűne, Sault pedig, akinek sokkal kisebb volt a vétke, elvetette. Dávid azonban megalázkodott és megvallotta bűnét, Saul viszont megvetette a feddést és a bűnbánat elutasításával megkeményítette a szívét.

Dávid történetének ez a szakasza nagy jelentőségű a bűnbánó bűnös számára. Évszázadokon át bátorításul szolgált a bűnbe esett és vétkük terhe alatt küzdő lelkek számára. Isten gyermekeinek ezrei, akik bűnbe estek és kétségbeesésükben már-már feladták a küzdelmet, megemlékeztek arról, hogy Isten miként fogadta el Dávid őszinte bűnbánatát és beismerését, noha törvényszegéséért is megszenvedett. Így bátorságot merítettek ahhoz, hogy bűnbánattal Istenhez forduljanak és ismét erőt kapjanak ahhoz, hogy Isten parancsolatainak útján járjanak.

Mindenki, aki bűnbánattal megalázza lelkét Isten fenyítéke alatt, bizonyos lehet abban, hogy van remény a számára. Aki hittel elfogadja Isten ígéreteit, bocsánatot nyer. Az Úr egyetlen őszinte lelket sem vet el. Ezt az ígéretet adta: »Hagyja el a gonosz az ő útját, és a bűnös férfiú gondolatait, térjen az Úrhoz, és könyörül rajta, jöjjön a mi Istenünkhöz, mert ő bővelkedik a megbocsátásban« (Ésa 55,7)." (Pátriárkák és próféták, Dávid bűne és bűnbánata c. fejezetből)

AUGUSZTUS 12.

"Gazdagságot ne adj nékem,… hogy megelégedvén meg ne tagadjalak téged." (Péld 30,8-9)

"Dávid életének története a legnagyobb tanulság, amelyet valaha is kaptunk a lelkünket fenyegető veszedelmekről, a hatalom, a gazdagság és a világi dicsőség kísértéséről, vagyis azon dolgokról, amelyek kívánatosak az emberek szemében. Dávidon kívül csak kevesen éltek át olyan eseményeket, amelyek olyannyira alkalmassá tették volna őket az ilyen próbák elhordozására. Dávid ifjúkori élete, amelyet pásztorként töltött, megtanította az alázatosságra, a türelemre, a kitartásra és a nyájról való gyengéd gondoskodásra. Bensőséges kapcsolata a természettel, a hegyek magányában, kifejlesztették benne a zenei és költői képességet és gondolatait a Teremtőre irányította. A pusztában eltöltött élet fegyelmezése megerősítette bátorságát, erejét, türelmét és az Istenben való hitét. Mindezek elhordozása és átélése által Isten előkészítette őt Izráel trónjára. Dávid értékes tapasztalatokat szerzett Isten szeretetéről. Az Úr gazdagon megajándékozta őt Szentlelkével. Saul életében megláthatta Dávid az emberi bölcsesség értéktelenségét is. A világi siker és a dicsőség mégis annyira legyengítette jellemét, hogy a Kísértő legyőzte őt." (Pátriárkák és próféták, Dávid utolsó évei c. fejezetből)

AUGUSZTUS 13.

"Istennek teljes beszéde igen tiszta, pajzs az ahhoz folyamodóknak." (Péld 30,5)

"Minden embernek megvan az a kiváltsága, hogy hozzájusson a Bibliához, Isten Igéjéhez. Isten így szól: »Kiálts hozzám és megfelelek, nagy dolgokat mondok néked, megfoghatatlanokat, amelyeket nem tudsz« (Jer 33,3).

Isten Igéjével a kezében minden ember közösségben maradhat Istennel - bárhova sodorja is a sors -, ha maga is úgy akarja. A Szentírás lapjain beszélgetést folytathat az emberiség legnemesebb képviselőivel, és hallgathatja az Örökkévaló szavát, amint az emberekhez szól. Ha tanulmányozza Isten bölcsességének és szeretetének mélységes titkait, »amelyekbe angyalok vágyakoznak betekinteni« (1Pét 1,12), akkor közösségben lehet Istennel. Követheti a mennyei Tanító lábnyomát. Ugyanúgy hallgathatja szavait, mint amikor egykor a hegyen, vagy a tengerparton tanított. Elmondhatja a föld megszomorodottjainak és megkísértettjeinek a reménység és szentség utáni vágyakozás gondolatait. Ezáltal ő maga is mind szorosabb kapcsolatba kerül Istennel. Énokhhoz hasonlóan - aki Istennel járt - mindig közelebb jut az örökkévaló világ küszöbéhez, míg végül megnyílnak előtte annak kapui és beléphet oda. Nem érzi majd magát ott idegennek. Meghallja láthatatlan földi társai, a Bibliából megismert szent emberek hangját, akik üdvözölve fogadják őt. Ugyanazok a hangok köszöntik ott, amelyeket megismert és megszeretett már itt e földön. Akik Isten Igéje által a földi életük folyamán is közösségben éltek a mennyel, azok otthonosan fogják érezni magukat a mennyei világban." (Nevelés, Szellemi és lelki műveltség c. fejezetből)

AUGUSZTUS 14.

"Mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, lelkében pedig kárt vall? Avagy mit adhat az ember váltságul az ő lelkéért?" (Márk 8,36-37)

"Olyan kérdés ez, amelyet minden szülőnek, minden tanítónak és minden tanulónak meg kell fontolnia. Meg kell szívlelnie minden embernek, ifjúnak és öregnek egyaránt. Az az életterv, amelynek látóterében csak ennek a földi életnek a rövid évei foglaltatnak benne és nem tesz előkészületet az örökkévaló jövőre - legyen az bármilyen tökéletes és kifogástalan -, semmit sem ér. Tanítsuk meg az ifjúságot arra, hogy földi terveik kialakításakor gondoljanak az örökkévalóságra! Tanítsuk meg őket arra, hogy válasszák a helyes alapelveket és keressék a maradandó javakat, hogy olyan kincseket gyűjtsenek maguknak a mennyben, amelyek nem enyésznek el, »amelyet a tolvajok el nem lopnak, és a moly meg nem emészt!… Szerezzetek magatoknak barátokat a hamis mammonból, hogy mikor meghaltok, befogadjanak benneteket az örök hajlékokba!« (Luk 12,33; 16,9)

Mindazok, akik így cselekszenek, a lehető legjobban felkészülnek a földi életre. Egy ember sem gyűjthet kincseket a mennyben anélkül, hogy általa meg ne gazdagodnék, meg ne nemesednék élete itt ezen a földön is… »Az istenfélelem mindenre hasznos, meglévén benne a jelenvaló és a jövendő életnek ígérete« (1Tim 4,8)." (Nevelés, Az üzleti alapelvek és módszerek c. fejezetből)

AUGUSZTUS 15.

"Vigyázz, hogy mindent ama törvény szerint cselekedjél, amelyet Mózes, az én szolgám szabott elődbe, ne hajolj attól se jobbra, se balra, hogy jó szerencsés lehess mindenben, amiben jársz!… Vigyázz, mindent úgy cselekedj, amint írva van abban, mert akkor leszel jó szerencsés a te útjaidon és akkor boldogulsz." (Józs 1,7-8)

"A Biblia életrajzi leírásai a legértékesebb nevelő hatású olvasmányok. Abban különböznek minden más életrajztól, hogy hitelesek. Véges emberi értelmünk képtelen helyesen értelmezni, vagy elbírálni mások cselekedeteit. Egyedül csak Isten olvas a szívben, egyedül csak ő ismeri indítékaink és cselekedeteink titkos forrását. Ő tudja élethűen leírni az emberek jellemét… Ilyen leírásokat egyedül csak Isten Igéjében találhatunk…

Életünk tapasztalatai nagymértékben a saját gondolataink és cselekedeteink következményei… Rettenetes igazság ez, ezért mélyen a lelkünkbe kell vésnünk. Minden cselekedet visszahat az elkövetőre. Az ember talán sohasem tudja felismerni ebben az életben az általa véghezvitt helytelen tettek következményeit, amelyek a saját vetésének az aratásai. De még ebben az esetben sem vagyunk reménység nélkül…

A Biblia egy igazságot sem tár elénk olyan világosan, mint az igazságtól való eltérés veszedelmét, amely egyaránt utoléri mind a gonoszság cselekvőjét, mind pedig azokat, akiket e tette befolyásolt. A példának hatalmas ereje van, azért ha természetünk gonosz hajlamainak engedünk, rossz példánk másokat is ellenállhatatlan erővel sodor a bűnbe… Ez az oka annak, hogy miért adott Isten oly sok példát a Szentírásban az olyan esetekre, amelyek által felismerhetjük egyetlen helytelen cselekedet mélyreható következményeit…

Ezek az élettörténetek elénk tárják azt, amit egy napon majd minden ember megért, hogy a bűn csak szégyent és veszteséget okoz, a hitetlenség pedig kudarcot eredményez. De megértjük azt is, hogy Isten irgalma elér a legnagyobb mélységben is, hogy a hit felemeli a bűnbánó bűnösöket és Isten gyermekeivé fogadja őket." (Nevelés, Bibliai életrajzok c. fejezetből)

AUGUSZTUS 16.

"Mert illendő volt…, hogy az ő üdvösségük fejedelmét

szenvedések által tegye tökéletessé." (Zsid 2,10)

"Mindazok, akik ebben a világban hű szolgálatot teljesítenek Istennek vagy embertársaiknak, felkészülnek a szenvedések iskolájában. Minél fontosabb a megbízatásuk, minél magasabbrendű a szolgálatuk, annál súlyosabb próbákon kell átmenniük, annál szigorúbb fegyelmezésben kell részesülniük. Tanulmányozd József, Mózes és Dániel tapasztalatát!…

Dávidot Saul féltékenysége a pusztába száműzte, ahol minden emberi támogatást nélkülözve, erősen Istenre támaszkodott. A pusztai élet bizonytalansága és nyugtalansága, a szüntelen veszedelmek, a gyakori menekülések kényszere »akik nyomorúságban voltak, és mindazok, akiknek hitelezőik voltak, és minden elkeseredett ember…« (1Sám 22,2) szükségessé tették a szigorú önfegyelmet. Ezek a tapasztalatok felébresztették és kifejlesztették benne azt a képességet, hogy bánni tudjon az emberekkel, részvétet érezzen az elnyomottak iránt és gyűlölje az igazságtalanságot. A hosszú évek várakozásában és veszedelmeiben Dávid megtanulta, hogy Istenben találja meg a vigaszt. Megtanulta, hogy egyedül Isten hatalmával juthat trónra, és csak az ő bölcsessége által kormányozhat helyesen. Dávid a viszontagságok és szenvedések iskolájában készült fel arra, hogy ilyen krónika szóljon majd róla: »szolgáltatott pedig Dávid az egész nép között ítéletet és igazságot« (2Sám 8,15)." (Nevelés, Bibliai életrajzok c. fejezetből)

AUGUSZTUS 17.

"Sőt, amennyiben részetek van a Krisztus szenvedéseiben, örüljetek, hogy az ő dicsőségének megjelenésekor is vigadozva örvendezhessetek… Mert senki se szenvedjen közületek mint gyilkos, vagy tolvaj, vagy gonosztevő, vagy mint más dolgába avatkozó. Ha pedig mint keresztény szenved, ne szégyellje, sőt dicsőítse azért az Istent." (1Pét 4,13. 15-16)

"Azokról, »…akik Istent szeretik…, akik az ő végzése szerint elhívottak« (Róm 8,28), a Biblia feltárja szenvedéseik jó szolgálatának egy magasabb fokú következményét. »…Ti vagytok az én tanúim, így szól az Úr, hogy én Isten vagyok« (Ésa 43,12). Tanúi, annak, hogy ő jó, hogy az ő jósága mindenek felett áll. »…Látványossága lettünk a világnak, mind az angyaloknak, mind az embereknek« (1Kor 4,9).

Isten országának alapelve az önzetlenség, amelyet Sátán gyűlöl, sőt létezését is tagadja. A nagy küzdelem kezdetétől fogva azt igyekezett bebizonyítani, hogy Isten cselekedeteinek az indítórugói önzőek. Krisztusnak és mindazoknak, akik az ő nevét viselik, az a feladatuk, hogy megcáfolják Sátánnak ezt az állítását. Jézus azért jött le a mennyből emberi testben, hogy a saját életével szemléltesse az önzetlenséget. Mindazoknak, akik elfogadják ezt az alapelvet, Isten munkatársaivá kell lenniük, hogy a gyakorlati életükkel mutassák meg az önzetlenség és az önfeláldozás elvét. Az igazságot önmagáért kell választanunk. Helyt kell állnunk az igazságért szenvedés és áldozat árán is, mert »…ez az Úr szolgáinak öröksége, és az ő igazságuk, amely tőlem van, így szól az Úr« (Ésa 54,17)." (Nevelés, Bibliai életrajzok c. fejezetből)

AUGUSZTUS 18.

"A világ elmúlik, és annak kívánsága is, de aki az Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké." (1Ján 2,17)

"A Biblia a legrégibb történelem, amellyel az emberiség rendelkezik. Frissen eredt az örök igazság forrásából, és az isteni kéz korszakokon át megőrizte tisztaságát. Megvilágítja a távoli múltat, ahová a kutató ember hiába igyekszik behatolni… Egyedül a Bibliában találhatjuk meg a nemzetek eredetének hiteles beszámolóját, emberi nemzetségünk történetének az emberi büszkeségtől és előítélettől mentes leírását… A Biblia a történelem valódi bölcseletét nyilatkoztatja ki…

Egyedül Isten Igéje az, amely megmutatja, hogy a nemzetek és a történelmi személyek ereje nem az esélyeiken és ügyességükön múlott. Nem ez tette őket győztesekké,… hanem az a készség, amellyel betöltötték Isten szándékát…

A nemzetek keletkezéséből és bukásából - ahogyan azt a Szentírás megvilágítja mindenki előtt - meg kellene tanulnunk, hogy milyen értéktelen a csupán külső és világi dicsőség… Csak az maradhat meg, ami egybekapcsolódik Isten szándékával, és kinyilatkoztatja jellemét. Egyedül csak az ő alapelvei maradandóak e világon. Tanulmányoznunk kell Isten szándékainak és terveinek megvalósulását a nemzetek történetében, valamint az elkövetkező dolgok kinyilatkoztatásában, hogy valódi értéke szerint becsüljük mind a láthatót, mind a láthatatlant, hogy megtanuljuk, mi az élet igazi célja, hogy a mulandó dolgokat az örökkévalóság fényében szemléljük, hogy lehetőségeinket nemesen használjuk fel." (Nevelés, Történelem és jövendölés c. fejezetből)

AUGUSZTUS 19.

"Mert az Emberfia azért jött, hogy megtartsa, ami elveszett. Mit gondoltok? Ha valamely embernek száz juha van, és egy azok közül eltévelyedik, vajon nem hagyja-e ott a kilencvenkilencet és a hegyekre menvén, nem keresi-e azt, amelyik eltévelyedett?" (Mát 18,11-12)

"A pásztor, aki észreveszi, hogy hiányzik egy juha, nem nézi közönnyel a biztonságban levő nyájat, és nem mondja ezt: Van kilencvenkilenc juhom, túl fárasztó lenne kimenni és keresni az eltévedtet. Jöjjön vissza magától! Én kinyitom az akol ajtaját és beengedem, ha megjön. Nem így tesz a pásztor. Mihelyt a juh eltéved, a pásztor szívét elfogja az aggodalom. Újra meg újra megszámolja a nyáját. Amikor meggyőződik arról, hogy egy juh elveszett, nincs nyugalma többé. Az akolban hagyja a kilencvenkilencet, és elmegy, hogy megkeresse az eltévedtet. Minél sötétebb és viharosabb az éjszaka, minél veszélyesebb az út, a pásztor annál jobban aggódik, és annál nagyobb igyekezettel keres. Mindent megtesz, hogy megtalálja az elveszett juhot.

Hogy fellélegzik, amikor a távolból meghallja az erőtlen sírást! A hangot követve megmássza a legmeredekebb csúcsot is, és életét kockáztatva elmegy egészen a szakadék széléig. Így keres, miközben az egyre halkuló sírásból megtudja, hogy báránya haldoklik. Igyekezetét végül siker koronázza. Megtalálja az elveszettet. Nem korholja, hogy olyan sok bajt okozott, nem is hajtja ostorral. Még csak vezetni sem próbálja. Örömében vállára emeli a reszkető teremtést. Ha megsérült, a karjába veszi és magához szorítja, hogy testének melegével tartsa életben. Hálás szívvel viszi vissza a nyájhoz. Fáradsága nem volt hiábavaló… Krisztus ezzel a példázattal biztosít minket arról, hogy nyájának egyetlen eltévedt tagját sem felejti el, nem hagyja magára. Mindenkit kiszabadít a romlás verméből és a bűn hálójából, aki engedi, hogy megmentse." (Krisztus példázatai, A bűnösök menedéke c. fejezetből)

AUGUSZTUS 20.

"Embernek fia! Prófétálj Izráel pásztorai felől, prófétálj és mondjad nékik: …A gyöngéket nem erősítettétek, a beteget nem gyógyítottátok, a megtöröttet nem kötözgettétek, az elűzöttet vissza nem hoztátok és az elveszettet meg nem kerestétek… Tévelygett nyájam minden hegyen, minden magas halmon. Az egész föld színén szétszóródott az én nyájam, és nem volt, aki keresné, sem aki tudakozódnék utána." (Ezék 34,2. 4. 6)

"Jézus azt tanítja az elveszett juhról szóló példázatban, hogy üdvösségünk nem azon múlik, hogy mi keressük az Istent, hanem azon, hogy ő keres minket… Krisztus minden egyes megmentett lelket arra szólít fel, hogy mentse az elveszetteket az ő nevében. Izráelben elhanyagolták ezt a munkát. Vajon nem ugyanezt teszik-e azok, akik ma Krisztus követőinek vallják magukat? Hány tévelygőt kerestél meg és hoztál vissza a nyájhoz? Tudod-e, hogy Krisztus keresi azokat, akiket látszólag javíthatatlan és visszataszító voltuk miatt te elkerülsz? Talán éppen akkor lenne a legnagyobb szükségük a részvétedre, amikor elfordulsz tőlük…

Az elveszett juh, ha nem hozzák vissza a nyájhoz, addig kószál, míg el nem pusztul. Sokan elvesznek, mert nincs kéz, amely megmentésükre utánuk nyúlna. Az angyalok szánakoznak e tévelygőkön, az emberi szív azonban nem. Ó, milyen nagy szükségük lenne a megkísértett, tévelygő lelkeknek a szívet megindító, mélységes megértésre! Bárcsak többet merítenénk Krisztusból, és kevesebbet a saját énünkből!" (Krisztus példázatai, A bűnösök menedéke c. fejezetből)

AUGUSZTUS 21.

"Mindaz, aki hiszi, hogy Jézus a Krisztus, az Istentől született, és mindaz, aki szereti a szülőt, azt is szereti, aki attól született." (1Ján 5,1)

"Az önigazultság nemcsak arra készteti az embert, hogy hamis színben tüntesse fel Istent, hanem arra is, hogy felebarátaival szemben szeretetlen és gáncsoskodó legyen. Krisztus példázatában az önző, irigy idősebb fiú leste az alkalmat, hogy bírálja testvérét. Minden tévedését, hibás lépését eltúlozta. Így próbálta igazolni saját engesztelhetetlenségét. Ma sokan ugyanezt teszik. Amikor valaki először veszi fel a harcot a kísértések özöne ellen, ridegen becsmérlik. Isten gyermekeinek mondják magukat, de Sátán szellemében járnak el. Felebarátaikkal szembeni magatartásuk miatt nem sugározhat rájuk fény Istentől…

Ha felismered, hogy bűnös vagy, és tudod, hogy téged is csak mennyei Atyád szeretete mentett meg, akkor mélységesen szánod a bűnben szenvedőket. Ha az önzés jege leolvad szívedről, úgy fogsz érezni, mint Ő: osztozol az elveszettek megmentése felett érzett örömében. Ha Isten gyermeke vagy, így gondolkozol: a »te testvéred« az, aki »meghalt, és feltámadott, elveszett, és megtaláltatott…« Ha nem vállalsz közösséget vele, akkor csak béres vagy a háziak között, nem pedig gyermek Isten családjában. Az öröm akkor sem szűnik meg, ha te nem mész üdvözölni az elveszett testvéredet. A hazatérőnek meglesz a helye az Atya mellett az ő szolgálatában. Akinek sok bűnét bocsátotta meg Isten, az nagyon szeret. Te pedig kint maradsz a sötétben. Mert »aki nem szeret, nem ismerte meg az Istent, mert az Isten szeretet« (1Ján 4,8)." (Krisztus példázatai, A tékozló hazatalált c. fejezetből)

AUGUSZTUS 22.

"Ezt a példázatot mondta el: Volt egy embernek egy fügefája a szőlőjébe ültetve, és elment, hogy gyümölcsöt keressen rajta, de nem talált. Ezt mondta a vincellérnek: Ímé három esztendeje járok gyümölcsöt keresni e fügefán, de nem találok. Vágd ki azt, miért foglalja a földet hiába? Ő pedig felelvén, mondta néki: Uram, hagyj békét néki még ez esztendőben, míg köröskörül megkapálom és megtrágyázom. Ha gyümölcsöt terem, jó, ha pedig nem, azután vágd ki azt." (Luk 13,6-9)

"Az intés hozzánk is, nekünk is szól. Vajon te is gyümölcstelen fa vagy-e az Úr szőlőskertjében?… Mióta kapod az ő ajándékait? Mióta figyeli és várja, hogy viszonozd szeretetét? Micsoda megtiszteltetés számodra, hogy az Úr szőlőjében lehetsz, és élvezheted a kertész éber gondoskodását… Látszólag egyházának, Krisztus testének a tagja vagy, de nem tudod, hogy mit jelent élő kapcsolatban lenni a szerető Istennel. Élete nem ragyog át a tiéden. Jellemének igaz vonásai, »a Lélek gyümölcsei« nem láthatók az életedben…

Látod ugye, ha homályosan is, hogy hiába foglalod a földet! Az irgalmas Isten mégis meghagyott. Nem néz rád ridegen, vádlóan. Nem fordul el részvétlenül tőled, nem engedi, hogy elpusztulj. Neked is azt kiáltja, mint évszázadokkal ezelőtt Izráelnek: »Miképpen adnálak oda Efraim, szolgáltatnálak ki Izráel!?… Nem végzem el haragom hevét, nem fordulok vissza Efraim vesztére, mert Isten vagyok én, és nem ember« (Hós 11,8-9). A szánakozó Megváltó rólad is ezt mondja: »Kíméld meg még ez évben, amíg körülásom és megtisztítom!«

Milyen fáradhatatlan szeretettel szolgált Krisztus Izráelnek kegyelemidejük meghosszabbított időszakában!… Mindaz, amit a menny adhatott, rájuk áradt… Isten gondoskodása és értük végzett munkája nem hagyott alább, sőt fokozódott… Isten ma még hív: »Térj vissza hát Izráel az Úrhoz, a te Istenedhez!… Kigyógyítom őket hűtlenségükből, szeretem őket ingyen kegyelemből« (Hós 14,2-3)." (Krisztus példázatai, A terméketlen fügefa c. fejezetből)

AUGUSZTUS 23.

"Ő pedig mondta annak: Egy ember nagy vacsorát készített, és sokakat meghívott… Mindnyájan egyenlőképpen kezdték magukat mentegetni… Ezért mondom néktek, hogy senki ama meghívottak közül meg nem kóstolja az én vacsorámat." (Luk 14,16. 18. 24)

"Krisztus korában sokan mondták el a családi asztal körül ezeket a szavakat a mindennapi kenyér megtörésekor: »Boldog az, aki kenyeret eszik az Isten országában«. Krisztus azonban bemutatta, hogy milyen nehéz vendégeket találni a végtelen áron elkészített menyegzői vacsorához.

Akik hallgatták a szavait, tudták, hogy ők is semmibe vették az irgalmas meghívást. Minden érdeklődésüket e világ gazdagsága és örömei kötötték le. Így van ez ma is. A kifogások, amelyekkel a példázatbeli emberek visszautasították a meghívást, máig sem változtak. Azt mondják, nem veszélyeztethetik földi lehetőségeiket az evangélium normái miatt. Többre értékelték ezeket az örökkévaló dolgoknál.

Éppen azok az áldások, amelyeket Istentől kaptak, emelkedtek válaszfalként közéjük és Megváltójuk közé. Nem akarják, hogy bárki is zavarja őket világi céljaik hajszolásában, ezért ezt mondják a kegyelmet hirdető követnek: »Most eredj el, de mikor alkalmatosságom lesz, még majd magamhoz hívatlak téged« (Csel 24,25). Mások azzal mentegetőznek, hogy nehézségeik támadnának emberi kapcsolataikban, ha elfogadnák Isten hívását. Arra hivatkoznak, hogy nem kerülhetnek ellentétbe rokonaikkal és ismerőseikkel. Így válnak a példázat szereplőivé. A lakoma házigazdája meghívása semmibevételének tekinti erőtlen kifogásaikat…

Emberek azért utasítják vissza a Megváltó hívását, mert attól félnek, hogy családjuk felbomlik. Azt hiszik, hogy ha nem engedelmeskednek Istennek, akkor békés és szerencsés lesz az életük. Ez azonban önámítás. Aki önzést vet, az önzést is arat. Krisztus szeretetének elutasításával elvetik mindazt, ami az emberi szeretetet tisztává és állhatatossá teheti. Nemcsak a mennyet veszítik el, hanem azt is, amiért a mennyet feláldozták…

Krisztus második eljövetele közel van. Igéjében meghirdetett jelek teljesedése tanúsítja, hogy az Úr már az ajtó előtt áll… De az emberek ma is vad hajszát folytatnak,… mintha nem is léteznék se Isten, se menny, sem pedig örök élet… A Krisztus második eljöveteléről szóló üzenethirdetésnek az a célja, hogy az embereket kiragadja a földi dolgok hálójából és ráirányítsa figyelmüket az örök valóságra, hogy meghallják, amint az Úr hívja őket az ő asztalához." (Krisztus példázatai, Eredj el az utakra és a sövényekhez c. fejezetből)

AUGUSZTUS 24.

"Emberi kötelékekkel vontam őket, a szeretetnek köteleivel…" (Hós 11,4)

"A példázatban adott »kényszeríts bejönni mindenkit« parancsot (Luk 14,23) sokan tévesen értelmezik, mintha azt tanította volna Jézus ezzel, hogy erőszakkal kell elfogadtatni az evangéliumot az emberekkel. De ez a sajátos megfogalmazás inkább a meghívás sürgető voltát, a felhozott indokok hatékonyságát jelenti. Az evangélium sohasem próbálja erőszakkal Krisztushoz téríteni az embereket.

A Megváltó így szól: »ímé az ajtó előtt állok és zörgetek, ha valaki meghallja az én szómat és megnyitja az ajtót, bemegyek ahhoz, és vele vacsorálok, és ő énvelem« (Jel 3,20). Az Úr nem vonul vissza, ha gúnyos elutasításba ütközik, nem fordul el, ha szembeszállnak vele, hanem tovább keresi az elveszetteket… Bár a konok szív ellöki magától és ellenáll szeretetének, ő visszatér és még nagyobb erővel kérlel…

Krisztus olyan sóvárgó szeretetet akar feléleszteni követeiben is, amilyennel Ő keresi az elveszetteket. Nem elég csupán ennyit mondanunk: »Jöjj!« Vannak, akik hallják a hívást, de nem értik meg, és semmit sem látnak meg abból, amit Krisztus készített nekik. Sokan tudatában vannak gyengeségüknek, és ezt mondják: »Nem lehet rajtam segíteni! Ne törődj velem!« Krisztus munkásainak azonban nem szabad meghátrálniuk. Hajolj le meleg, együttérző szeretettel az elcsüggedt, reményvesztett emberekhez! Tápláld beléjük bátorságodat, reménységedet és erődet! Jóságoddal kényszerítsd arra, hogy jöjjön!" (Krisztus példázatai, Eredj el az utakra és a sövényekhez c. fejezetből)

AUGUSZTUS 25.

"Őrizzétek meg magatokat! Ha pedig a te atyádfia vétkezik ellened, dorgáld meg őt, és ha megtér, bocsáss meg néki! Ha egy nap hétszer vétkezik ellened, hétszer tehozzád tér, mondván megbántam, megbocsáss néki!" (Luk 17,3-4)

"Nagyon sokszor ingerli a sértettet az ellene újból és újból vétkező ismételt bűnvallomása. Úgy gondolja, hogy már éppen elégszer megbocsátott. A Megváltó azonban világosan szólt arról, hogy miként kell bánni a vétkezőkkel: …Ha a testvéred vétkezik, bocsáss meg neki! Amikor meg akarja vallani neked bűnét, ne mondd, hogy nem hiszel az alázatosságában, sem bűnvallomása őszinteségében! Mi jogon ítélkezel fölötte, mintha olvasnál a szívében?… Mindnyájan Isten ingyen kegyelmének köszönhetünk mindent… A Megváltó kegyelemből váltott meg és teremtett újjá bennünket. Kegyelemből tett örököstársaivá. Ezt a kegyelmet kell tanúsítanunk nekünk is mások iránt.

Ne engedjük, hogy a tévelygők elcsüggedjenek! Ne tűrjünk meg magunkban farizeusi szigort… Ne adjunk helyet a keserű gúnynak szívünkben. Beszédünkben még csak nyoma se legyen a megvetésnek. Egyetlen szavunkkal, vagy részvétlen, gyanakvó és bizalmatlan viselkedésünkkel pusztulásba sodorhatunk valakit…

Semmi sem igazolja az engesztelhetetlen lelkületet… Az az irgalom és az a szerető gondoskodás, amely Krisztus életében megmutatkozott, látható lesz mindazokban, akik részesültek az ő kegyelmében. »Akiben pedig nincs a Krisztus Lelke, az nem az övé« (Róm 8,9). Az ilyen ember számára Isten idegen, alkalmatlan arra, hogy együtt legyen vele az örökkévalóságban. Lehetséges, hogy Isten valamikor megbocsátott neki, irgalmatlansága azonban azt bizonyítja, hogy elfordult az ő megbocsátó szeretetétől. Eltávolodott tőle, és ugyanolyan állapotba került, mint amilyenben volt, még Isten megbocsátását megelőzően. Megtagadta bűnbánatát, és úgy terhelik a bűnei, mintha sohasem bánta volna meg őket." (Krisztus példázatai, A megbocsátás mértéke c. fejezetből)

AUGUSZTUS 26.

"Mondta azért Jézus nékik: Meglássátok, hogy eltávoztassátok a telhetetlenséget, mert nem a vagyonnal való bővelkedésben van az ember élete." (Luk 12,15)

"Krisztus éppen tanított. Szokás szerint mások is köré gyűltek tanítványain kívül… »Mondta pedig néki egy valaki a sokaság közül: Mester, mondd meg az én testvéremnek, hogy ossza meg velem az örökséget«… Miközben Krisztus ünnepélyes igazságokat tanított, ez az ember ezzel a problémával foglalkozott, ezzel árulva el önzőségét. Szívesen elfogadott volna az Úrtól olyan képességeket, amelyekkel előre vihette volna saját földi ügyeit. A lelki igazságok azonban nem érintették értelmét és szívét. Csak az örökség megszerzése foglalkoztatta… Jézus felvilágosíthatta volna ezt az embert az igazságról. Tudta volna, hogy mit kell tenni ez ügyben. A két testvér azonban azért vitatkozott egymással, mert mindkettő kapzsi volt. Krisztus ezért így válaszolt: Nem az én feladatom, hogy egy ilyen vitában igazságot tegyek. Én másért jöttem, azért, hogy hirdessem az evangéliumot…

Minden hasonló vitának a gyökerére sújtott az Úr a bolond gazdagról mondott példázatában. Azok oktalanságát szemléltette segítségével, akik csak erre a földi életre gondolnak… A példázatbeli embernek nem volt magasabbrendű célja a pusztulásra ítélt állatokénál. Úgy élt, mintha nem volna Isten, sem menny, sem örök élet. Mintha nem tartozott volna sem Istennek, sem embernek… Szerencsésebbnek tartotta magát másoknál, nagyra értékelte bölcs gazdálkodását… Miközben boldog évekre számított, az Úr ezt a kijelentést tette felőle: »Bolond, ez éjjel elkérik a te lelkedet tetőled.«

Ez a kép minden korban találó. Tervezhetsz önző célból, felhalmozhatsz kincseket, építhetsz széles és magas palotákat, mint az ókori Babilon építői, de nem tudsz olyan magas falat és erős kaput építeni, hogy az ítélet hírnöke kint rekedjen. Belsazár király lakomát ült a palotájában, »és dicsérték az arany-, ezüst-, vas-, fa és kőisteneket«. De a láthatatlan mennyei lény keze felírta a falra az ítélet szavait, és már hallani lehetett a kapuhoz érkező ellenség lépéseinek zaját… Az önző élet pusztulást von maga után… Krisztus arra késztet, hogy adjunk, hogy áldozzuk fel magunkat másokért…»Akié a Fiú, azé az élet. Akiben pedig nincs meg az Isten Fia, az élet sincs meg abban« (1Ján 5,11-12)." (Krisztus példázatai, Nyereség, amely veszteség c. fejezetből)

AUGUSZTUS 27.

"Miért mondjátok pedig nékem: Uram! Uram!

ha nem művelitek azokat, amiket mondok?"

(Luk 6,46)

"Sokan nem dolgoznak együtt azokkal, akik Istennek szolgálnak. Restek. A megbízhatatlan fiúhoz hasonlóan (Mát 21,28-32) hazug ígéreteket tesznek. Az egyház ünnepélyes fogadalmához csatlakozva megígérik, hogy követik az Igét, és szolgálják Istent, de nem teszik… Életük hazugság. Amíg az engedelmesség nem jár áldozattal, addig úgy tűnik, hogy teljesítik az ígéretüket. De amikor ez már önmegtagadást és önfeláldozást követel, amikor fel kellene venniük a keresztet, akkor visszahúzódnak. A fülükkel talán meghallják Isten szavát, de lelkileg már nem fogják el. A szívük megkeményedett és lelkiismeretük eltompult.

Ne gondold, hogy Krisztus szolgája vagy, ha nem tartozol kifejezetten az ő ellenségei közé. Ez önámítás. Ha nem használjuk fel Isten ajándékait, hogy őt szolgáljuk, legyen az idő, pénz vagy bármi más, akkor ellene dolgozunk. Sátán felhasználja a névleges keresztények fásult, álmos tunyaságát, hogy saját seregét erősítse, és a lelkeket a maga oldalára állítsa. Sokan, akik magukat Krisztus követőinek képzelik, jóllehet semmit sem tesznek érte, előnyökhöz segítik az ellenséget… Krisztus nem tudja megmenteni a hanyag, tétlen embert. Az igazán megtértek nem élhetnek dologtalanul, haszontalanul. A mennybe nem lehet csak úgy besodródni… Csak akkor leszünk alkalmasak Isten országára, ha erőfeszítéseket teszünk érte… Akik nem akarnak Isten munkatársai lenni a földön, azok nem fognak együttműködni vele a mennyben sem." (Krisztus példázatai, Az áthidalhatatlan szakadék c. fejezetből)

AUGUSZTUS 28.

"Adjanak hálát az Úrnak az ő kegyelméért,

és az emberek fiai iránt való csodadolgaiért."

(Zsolt 107,8)

"Éppolyan kötelességünk teljes szívből, őszintén dicsőíteni Istent, mint az, hogy imádkozzunk. Meg kell mutatnunk a világnak és a mennyei lényeknek, hogy értékeljük Isten szeretetét az elbukott emberiség iránt, és egyre nagyobb áldásokat várunk az ő végtelen tárházából. Sokkal többet kellene beszélnünk életünk áldott tapasztalatairól. Akkor a Szentlélek különleges mértékben fog ránk áradni, nagyobb örömünk lesz az Úrban és sokkal eredményesebben fogunk szolgálni…

Vajon mit adunk mi viszonzásul a nagy Ajándékozónak?… A világnak ma ugyanaz a bűne, mint ami Izráelt is romlásba vitte. Az emberek hálátlanok Isten iránt. Semmibe veszik az alkalmakat és az áldásokat. Önzően használják fel Isten ajándékait… Krisztus állítólagos követőinek ügye a mennyei ítélőszék előtt van. Lagymatag istenszolgálatukkal és erőtlen próbálkozásaikkal megpecsételik hűtlenségüket. Ha ennél több nem telne tőlük, az ítélet nem kárhoztatná őket. De ha belevinnék szívüket a munkába, sokkal többre volnának képesek… Sok ember neve mellett ez áll majd a mennyei könyvekben: Nem gyűjtött, hanem tékozolt. Sokan azok közül, akik Krisztus nevét viselik, elhomályosítják e név dicsőségét, elrejtik szépségét, és nem szereznek neki tiszteletet…

Fogadjuk el Isten intését! Használjuk ki a szolgálatra kínálkozó lehetőségeket! Jól ismerjük Izráel bűnének következményeit. Fogadja el a ma egyháza a figyelmeztetést!" (Krisztus példázatai, Az Úr szőlőskertje c. fejezetből)

AUGUSZTUS 29.

"Arról tudjuk meg, hogy megismertük őt, ha az ő parancsolatait megtartjuk." (1Ján 2,3)

"Isten mindenkit a cselekedetei szerint ítél meg. A tetteinkből tűnik ki, hogy milyen a jellemünk. Ezek mutatják meg, hogy valódi-e a hitünk. Nem elég hinnünk azt, hogy Jézus nem volt csaló, és hogy a Biblia vallása nem ravaszul kigondolt mese. Van olyan ember, aki elhiszi ugyan, hogy Jézus neve az egyetlen név, amely által üdvözülhet, de nem fogadja el Jézust hit által a maga személyes megváltójának. Nem elég elfogadni az igazságot, úgy mint egy elméletet. Nem elég hitvallást tenni Krisztusról, nem elég az, ha a nevünk a gyülekezet névsorában szerepel. »Aki az ő parancsolatait megtartja, az őbenne marad és ő is abban. Abból ismerjük meg, hogy bennünk marad, abból a Lélekből, amelyet nékünk adott« (1Ján 3,24). Ez a megtérés igazi bizonyítéka. Bármit valljunk is, az semmit sem ér, ha az igaz cselekedetek által nem teszünk bizonyságot Krisztusról.

Az igazságnak bele kell ágyazódnia a szívünkbe, irányítania kell gondolatainkat, szabályoznia kell érzéseinket. Jellemünknek egészében az Úr törvényét kell visszatükröznie. Meg kell valósítanunk az Ige minden »jótáját« és »pontocskáját« a hétköznapi életünkben. Akik az isteni természet részeseivé lettek, azok összhangban élnek Isten igazságának mércéjével, a szent törvénnyel… Tény, hogy a saját erőnkből nem tudunk engedelmeskedni. Krisztus azonban eljött emberi testben és a maga tökéletes engedelmességével bebizonyította, hogy az istenivel egyesült emberi természet engedelmeskedni tud a törvény minden egyes előírásának." (Krisztus példázatai, A menyegzői ruha c. fejezetből)

AUGUSZTUS 30.

"Bemenvén pedig a király, hogy megtekintse a vendégeket, látott ott egy embert, akinek nem volt menyegzői ruhája. Ezt mondta néki: Barátom, mimódon jöttél ide, holott nincs menyegzői ruhád? Az pedig hallgatott." (Mát 22,11-12)

"Ez az ember, aki Krisztus példázatában nem viselt menyegzői ruhát a lakomán, sok mai embernek az állapotát ábrázolja. Az ilyen emberek kereszténynek vallják magukat, igényt tartanak az evangélium nyújtotta áldásokra és kiváltságokra, de nem érzik azt, hogy jellemüknek át kellene formálódnia. Soha nem éreztek igazi bűnbánatot… Krisztus helyett a saját érdemeikben bíznak…

Sokan azok közül, akik kereszténynek nevezik magukat, csupán csak erkölcsös emberek. Nem fogadják el azt az ajándékot, amellyel bemutathatnák és megdicsőíthetnék Krisztust a világ előtt. Nem ismerik a Szentlélek munkáját. Szinte nem is tudják felfogni azokat a mennyei elveket, amelyek Krisztus követőit megkülönböztetik a világ fiaitól.

Ezek az állítólagos krisztuskövetők azt remélik, hogy Krisztus halála által üdvözülnek, de nem hajlandók önfeláldozó életet élni. Magasztalják az ingyen kegyelem gazdag ajándékait. Megkísérlik azt, hogy a megigazult állapot látszata mögé bújjanak, azt remélve, hogy elrejthetik jellemük fogyatékosságait. Törekvésüknek azonban semmi hasznát sem fogják látni az ítélet napján. Ha nem követnek el látható bűnt, a világ előtt nagyon becsületesek lehetnek. Isten törvénye azonban feltárja a szív titkait is. Isten minden cselekedetet a mögötte meghúzódó indítékok alapján ítél meg." (Krisztus példázatai, A menyegzői ruha c. fejezetből)

AUGUSZTUS 31.

"A tiszta és szeplő nélkül való istentisztelet az Isten, az Atya előtt ez: meglátogatni az árvákat és az özvegyeket az ő nyomorúságukban, és szeplő nélkül megtartani magát e világtól." (Jak 1,27)

"Sokan a feladataikat két csoportra osztják. Az egyik a nagy dolgokból áll, amelyeket Isten törvénye szabályoz. A másik az úgynevezett apróságokból, amelyekben nem érvényesítik a »szeresd felebarátodat, mint magadat« parancsot. A hangulatuk dönti el, hogy mit tegyenek. Ezért jellemük eltorzul, és Krisztus vallását hamis színben tüntetik fel. Sokan méltóságon alulinak tartják, hogy segítsenek a szenvedő emberen… Úgy vélik, hogy ők valamilyen jelentős vállalkozás támogatásával viszik előre Isten ügyét. Úgy érzik, hogy olyan nagyszerű feladatot teljesítenek, amelyet nem lehet abbahagyni a szűkölködők és lesújtottak miatt. Allítólagos nagy feladatuk végzése közben esetleg még sanyargatják is a szegényeket. Nehéz körülményeket teremtenek a számukra, megfosztva őket jogaiktól, vagy semmibevéve a problémáikat. Mindezt jogosnak érzik, hiszen véleményük szerint ők Krisztus ügyét viszik előbbre.

Sokan elnézik testvéreik vagy felebarátaik mostoha körülményeit anélkül, hogy segítenének rajtuk. Azt gondolják, hogy ha a kereszténységüket megvallják, akkor képviselhetik Krisztust ridegen és önzően is. Krisztus e névleges szolgái a valóságban nem az ő munkatársai… Isten igazságának alig van hatása a világra, pedig nagy befolyást kellene árasztania a Krisztust követők által. Mondhatjuk, hogy mi követjük Krisztust, állíthatjuk, hogy hiszünk az Ige minden igazságában, de mindez nem sokat használ felebarátainknak, ha a mindennapi életünk nem tükrözi vallásos meggyőződésünket. Hitvallásunkkal ha mégúgy hangoztatjuk is, nem mentünk meg senkit, sem magunkat, sem embertársainkat… Önző élettel nem lehet Isten ügyét szolgálni. Isten ügye az elnyomottak és a szegények ügye…

Az istenfélelem alapja a szeretet… Ez a lelkület pedig nem alakul ki bennünk pusztán azzal, hogy megpróbálunk szeretni másokat. Krisztus szeretetének a szívünkben kell élnie. Amikor az énünk feloldódik Krisztusban, a szeretet akaratlanul is kiárad belőlünk. A keresztény jelleme akkor jut el a tökéletességre, amikor benső énje állandóan arra készteti, hogy másokon segítsen." (Krisztus példázatai, "Ki az én felebarátom  c. fejezetből)