× A kiadvány nem a Hetednapi Adventista Egyház által elfogadott fordítás, és hibákat tartalmazhat!

LEGYÜNK VENDÉGSZERETŐK

A Biblia nagy hangsúlyt fektet a vendégszeretet gyakorlására. Nem csak kötelességként vázolja, hanem sok gyönyörű képet mutat be ennek a kegyességnek gyakorlásáról, s az áldásokról, melyeket ez uszályában hordoz. Ezek között az első Ábrahám élménye. {6T 341.1}   

Mózes leírja a tikkasztó délben, Mamré tölgyének árnyékában, sátrának ajtaja előtt pihenő ősatyát. Három utas halad el a közelben. Nem igényelnek vendégszeretetet, nem kérnek semmit. Ábrahám mégsem hagyja őket felfrissítés nélkül továbbmenni. Már öreg, tekintélyes, gazdag, köztiszteletnek örvend és parancsoláshoz szokott. Mégis az idegenek láttán „eléjük sietett a sátor ajtajából és földig hajtotta magát Így szólt az utasok vezetőjéhez: Jó uram, ha kedves vagyok előtted, kérlek, ne kerüld el a te szolgádat.” Maga hoz vizet, hogy lemossák lábukról az út porát. Maga választja ki eledelüket. Míg ők a hűs árnyékon pihennek, felesége, Sára készíti nekik az ételt. Aztán Ábrahám tisztelettel áll mellettük, míg elköltik az ebédet. Átutazó emberek iránt tanúsította ezt a szívességet, akiket tán soha többet nem lát. De az ebéd után vendégei leleplezik magukat. Nemcsak mennyei angyalokat látott vendégül, hanem azok dicső parancsnokát, az ég és föld Teremtőjét, Ábrahám üdvözítőjét és királyát. Vendégei feltárták előtte az ég határozatát, s Ábrahámot Isten barátjának nevezték. {6T 341.2}   

Lót, Ábrahám unokaöccse, noha Sodomában telepedett le, telve volt az ősatya nyájasságával, vendégszerető lelkületével. Egyik este két idegent pillantott meg a város kapujánál. Tudta, hogy el nem kerülik a veszélyt, mely e gonosz városban fenyegette őket. Azért nem tágított, hogy otthonába ne fogadja őket. Nem gondolt a veszedelemmel, mely magát és családját fenyegette. Szokása volt megvédeni a veszedelemben forgókat, s gondoskodni a hajléktalanokról. Az ismeretlen utasokért kiállása angyalokat vezérelt házába. Akiket védeni akart, azok védték meg őt. Este a város kapujából Lót vezette őket házába, hajnalban a két angyal vezette Lótot és családját az elítélt város kapujából a biztonságba. {6T 342.1}   

Isten elég fontosnak tartotta az előzékenységnek ezt a két tettét, hogy lejegyeztesse Igéjébe, s több mint ezer évvel később az apostol hivatkozik rá: „A vendégszeretetről el ne felejtkezzetek, mert ez által némelyek, tudtukon kívül, angyalokat vendégeltek meg.” (Zsid 13:2) {6T 342.2}   

Az Úr tőlünk sem tagadja meg az Ábrahámnak és Lótnak adott előjogot: Ha vendégszeretők vagyunk Isten gyermekei iránt, mi is angyalokat láthatunk vendégül családi tűzhelyünknél. Az angyalok a mi korunkban is betérnek emberi alakban emberek hajlékába, s örvendeznek vendégszeretetüknek. A keresztényeket, akik Isten arcának fényében élnek, mindig láthatatlan angyalok kísérik, s ezek a szent lények áldást hagynak maguk mögött otthonunkban. {6T 342.3}   

A vendégszeretet az egyik feltétel, melyet a Szentlélek előír, mikor gyülekezeteink vezetőségét választjuk. Az egész gyülekezetnek szól az utasítás: „Legyetek egymáshoz vendégszeretők, zúgolódás nélkül. Kiki, amint kegyelmi ajándékot kapott, úgy sáfárkodjatok azzal egymásnak, mint Isten sokféle kegyelmének jó sáfárai.” (1Pt 4:910) {6T 342.4}   

Érthetetlen ugyan, mégis elhanyagolják ezeket az utasításokat. Akik kereszténynek vallják magukat, azok is alig gyakorolják a vendégszeretetet. Népünk körében nem tekintjük a vendégszeretet gyakorlását annak, aminek kellene – előjognak és áldásnak. Túl kevéssé vagyunk nyájasak, túl kevés hajlandóságot mutatunk, hogy szégyenkezés, vagy kérkedés nélkül még kéthárom embernek helyet szorítsunk családi asztalunknál. Néhányan azt mondják, hogy ez túl sok vesződséggel jár. Nem lenne így, ha megmondanánk: Nem készültünk különösebben, de szívesen megosztjuk, amink van. A váratlan vendég többre értékeli a szíves látást, mint a legkörültekintőbb előkészületet. {6T 343.1}   

Krisztust tagadjuk meg, ha olyan időt lekötő előkészületet teszünk, mely valójában az Úr ideje. Ezzel megraboljuk Istent, s másokkal szemben is helytelenséget követünk el. Ha nagy felhajtást rendezünk, talán családunkat fosztjuk meg az őket megillető figyelemtől, példánk pedig másokat is követésre késztet. {6T 343.2}   

Szükségtelen terheket és aggodalmakat teremt a kívánság, hogy kérkedve, dicsekvőn vendégeljük meg látogatóinkat. A háziasszony túl sokat dolgozik, hogy jó pár fogást feltálalhasson. Mivel túl sok az étel, a vendég túl sokat eszik. A következmény egyfelől a túlmunka, másfelől a sok evés miatt támadó betegség és szenvedés. Ezek a választékos lakomák csak teher és károkozás. {6T 343.3}   

Az Úr szándéka, hogy gondoskodjunk testvéreinkről. Pál apostol adott erre szemléltető oktatást. Ezt írja a római gyülekezetnek: „Ajánlom nektek nővérünket, Fébét, ki a Kenkhréabeli gyülekezetnek szolgálója, hogy fogadjátok őt az Úrban szentekhez illően, és legyetek mellette, ha valami dologban rátok szorul. Mert ő is sokaknak pártfogója volt, nékem magamnak is.” (Rm 16:12) Főbe látta el az apostolt, s nagymértékben a gondoskodásra szoruló idegenek ellátója is volt. Gyülekezeteinkben követnünk kellene példáját. {6T 343.4}   

Istennek nem tetszik az önzés, mely a nekem és családomnak kifejezésben mutatkozik. Ahol ezt a lelkületet ápolják, meg kell térniük a Krisztus életében megtestesült tiszta elvekhez. Akik magukba zárkóznak, akiket nem lehet rávenni látogatók megvendégelésére, azok sok áldást veszítenek el. {6T 344.1}   

Néhány munkásunk olyan állást tölt be, mely elkerülhetetlenül látogatókról, testvérekről vagy idegenekről való gondoskodással jár. Egyesek szorgalmazzák, hogy a terület vegye ezt figyelembe, s a rendes fizetésen felül megfelelő összeggel kárpótolja őket ezért a különkiadásért. Az Úr minden gyermekére rábízta a vendéglátás kötelességét. Nem Isten rendje szerinti, ha a terület vagy a gyülekezet helyett egykét ember gondoskodik a vendégekről. Sem az, hogy a munkások fizetést kapjanak testvéreik vendégül látásáért. Ez az önzés kitalálása, s Isten angyalai feljegyzik ezeket a dolgokat. {6T 344.2}   

Akik mint örömhírhirdetők, vagy lélekmentők utaznak bármely ügyben helyrőlhelyre, azok a gyülekezetek lássák el őket, akikért fáradoznak. Testvéreim, adjatok otthont nekik, még tetemes személyes áldozat árán is. {6T 344.3}   

Krisztus számon tart minden kiadást, melyet a nevében végzett vendéglátás ró rátok. Ő lát el mindennel, ami szükséges ehhez a feladathoz. Akik Krisztus kedvéért vendégül látnak, akik mindent elkövetnek, hogy a látogatás vendégük és a maguk üdvére váljék, azokat különleges áldásokra méltónak jegyzi fel a mennyben. {6T 344.4}   

Krisztus a maga életében mutatott példát a vendéglátásra. Mikor a tenger mellett éhes sokaság vette körül, nem küldte őket haza étlenszomjan. Így szólt tanítványaihoz: „Adjatok nekik enni.” (Mt 14:16) S teremtő hatalmának tettével látta el őket elég élelemmel. S milyen egyszerű élelemmel! Semmi fényűzést sem tett. Az egész menny parancsnoka gazdag lakomát rendezhetett volna a sokaságnak. Mégis csak azt adta nekik, ami kielégítette szükségleteiket, ami a tenger mellett élő halászok mindennapi eledele volt. {6T 345.1}   

Ha ma az emberek egyszerűen, a természet törvényeivel összhangban élnének, bőségesen lenne élelem az egész emberi család szükségletére. Kevesebb képzelt szükség létezne, s több lehetőség nyílna arra, hogy Isten útjain dolgozzunk. {6T 345.2}   

Krisztus nem próbálta fényűző vágyuk kielégítésével vonzani magához az embereket. A felszolgált egyszerű étel nemcsak hatalmát bizonyította, hanem szeretetét és az élet közönséges szükségleteiről való gyengéd gondoskodását is. S míg az árpakenyérrel etette őket, az élet kenyeréből is juttatott nekik. Ez legyen példánk. Étkünk lehet egyszerű, sőt szegényes. A szegénység korlátozhatja életünket. Készletünk olyan kevés lehet, mint a tanítványoké volt. De ha rászorulókra bukkanunk, Krisztus utasítása ez: Adjatok nekik enni. Abból adjunk, amink van, s miközben adunk, Krisztus gondoskodik, hogy pótolja hiányunkat. {6T 345.3}   

Ezzel kapcsolatban olvassuk el a szareptai özvegy történetét. Isten ehhez az asszonyhoz, pogány országba, küldte szolgáját éhínség idején, hogy enni kérjen. „Az pedig monda: Él az Úr, a te Istened, hogy nincs semmi sült kenyerem, csak egy maroknyi lisztecském van a vékában és egy kevés olajom a korsóban, és most egy kis fát szedegetek, és hazamegyek, és megkészítem azt magamnak és az én fiamnak, hogy megegyünk, és azután meghaljunk. Monda pedig néki Illés: Ne félj, menj el, cselekedjél a te beszéded szerint, de mindazáltal nékem süss abból először egy kis pogácsát, és hozd ide, magadnak és a te fiadnak pedig azután süss. Mert azt mondja az Úr, Izráel Istene, hogy sem a vékabeli liszt el nem fogy, sem a korsóbeli olaj meg nem kevesbül addig, míg az Úr esőt ad a földnek színére.” (1Kir 17:1215) {6T 345.4}   

Csodálatos volt a föníciai asszony vendégszeretete Isten látnoka iránt! És csodálatosan nyert jutalmat az asszony hite és nagylelkűsége. „És evett mind ő, mind amaz, mind annak házanépe naponként. A vékabeli liszt nem fogyott el, sem pedig a korsóbeli olaj nem kevesbült meg, az Úrnak beszéde szerint, amelyet szólt Illés által. És lett ezek után, hogy megbetegedett a ház gazdasszonyának fia, és az ő betegsége felette nagy volt, annyira már a lélegzete is elállt. Mondta azért Illésnek: Mit vétettem ellened Istennek embere? Azért jöttél hozzám, hogy eszembe juttassad álnokságomat, és megöljed az én fiamat? És mondta néki: Add ide a te fiadat. És ő elvette azt az ő kebeléről, és felvitte a felházba, amelyben ő lakik, és az ő ágyára fektette. Akkor kiáltott az Úrhoz, és mondta: Én Uram Istenem, nyomorúságot hozol erre az özvegyre is, akinél én lakom, hogy az ő fiát megölöd? És ráborult háromszor a gyermekre, és felkiáltott az Úrhoz, mondván: Én Uram, Istenem, térítsd vissza e gyermek lelkét belé. És meghallgatta az Úr Illés szavát, és megtért a gyermekbe a lélek, és megéledt. És felvévén Illés a gyermeket, alávitte őt a felházból a házba, és adta őt az ő anyjának, és mondta Illés: Lássad, él a te fiad! És mondta az asszony Illésnek: Most tudtam meg, hogy te Isten embere vagy, és hogy az Úrnak beszéde a te ajkadon igazság.” (1524. vers) {6T 346.1}   

Isten azóta sem változott meg. Ma sem kisebb a hatalma, mint Illés napjaiban volt. S most sem bizonytalanabb az ígéret, melyet Üdvözítőnk tett: „Aki befogadja a prófétát próféta nevében, prófétának jutalmát veszi.” (Mt 10:41) {6T 346.2}   

Mai hű szolgáira csakúgy, mint első tanítványaira vonatkoznak e szavak: „Aki titeket befogad, engem fogad be, aki pedig engem befogad, azt fogadja be, aki küldött engem.” (40. vers) Az Úr elismer és méltányol minden az ő nevében tett szeretetteljes cselekedetet. S ebbe a gyengéd elismerésbe Krisztus bevonja Isten legerőtlenebb, legszegényebb családját. „És aki inni ad egynek e kicsinyek közül, csak egy pohár hideg vizet tanítvány nevében [Jézusba vetett hitük és ismeretük által olyanok, mint a gyermekek] bizony mondom nektek, el nem vesztheti jutalmát.” (42. vers) {6T 347.1}   

Szegénységünk ne zárjon ki abból, hogy vendégszeretők legyünk. Adjuk azt, amink van. Vannak, akik küszködve szerzik meg a betevő falatot, s nehezen tesznek szert a legszükségesebbre is. Szentjei személyében mégis Jézust szeretik, készen állnak vendégszeretetükkel hívők meg hitetlenek iránt, és igyekeznek áldásossá tenni látogatásaikat. Szívesen látják őket családi asztaluknál és családi oltáruknál is. Az áhítat órája megteszi a hatását a vendégekre. Egyetlen vendéglátás valakinek a haláltól megmentését jelentheti. Az Úr számon tartja ezeket a tetteket, és ezt mondja: „Én térítem meg.” {6T 347.2}   

Testvéreim, hívjátok meg otthonaitokba, akik vendéglátásra és szeretetteljes figyelemre szorulnak. Ne kérkedjetek, de mikor szükségesnek látszik, hívjátok meg őket és tanúsítsatok igazi keresztény vendégszeretetet. A társas érintkezésben becses kiváltságok rejlenek. {6T 347.3}   

„Nem csak kenyérrel él az ember”, s mikor testi eledellel szolgálunk, szolgáljunk reménységgel, bátorítással és krisztusi szeretettel is. „Mi is vigasztaljunk szomorúságukban másokat azzal a vigasztalással mellyel Isten vigasztal meg minket.” (2Kor 1:4) S mienk a bizonyosság: „Isten elég hatalmas ahhoz, hogy minden adományt bőven megadjon nektek, hogy mindenkor teljesen ellátva készen legyetek minden jótettre.” {6T 347.4}   

A bűn és kísértés világában élünk. Krisztus híjával lelkek pusztulnak körülöttünk. Isten azt akarja, hogy fáradozzunk értük minden lehető módon. Ha kellemes családi otthonod van, hívj meg segítségre szoruló, hajléktalan fiatalokat, akik vágynak a nyájas és szerető szavakra, a tiszteletre és udvariasságra. Ha Krisztushoz kívánod vezetni őket, tiszteletet és szeretetet tanúsíthatsz irántuk, mint Krisztus vérének megvásároltjai iránt. {6T 348.1}   

Isten gondviselése hozzánk vezeti a tapasztalatlanokat, sok olyan fiatalt, aki rászorul szánalmunkra és irgalmunkra. Támaszra van szükségük, mert gyengék. Fiatalemberek szorulnak segítségre. Annak erejével, aki szeretetteljes, nyájas a tehetetlenek, tudatlanok s azok iránt, akiket legkisebbjeinek tekint, fáradozzunk jövő jólétükért, keresztény jellemük kialakításáért. Sokszor azok próbálják meg a legkegyetlenebbül a türelmünket, akik a leginkább segítségre szorulnak. Krisztus mondja: „Meglássátok, hogy eme kicsinyek közül egyet is meg ne utáljatok, mert mondom néktek: angyalaik a mennyekben mindenkor látják mennyei Atyám orcáját.” (Mt 18:10) S akik szolgálják őket, azokhoz így szól: „Amennyiben megcselekedtétek eggyel ez az én legkisebb atyámfiai között, velem cselekedtétek meg.” (Mt 25:40) {6T 348.2}   

A vendégszeretetet gyakorlóknak ott lesz homlokukon az áldozathozatal koronája. Ezek meg fogják kapni jutalmukat. Ott látjuk majd a mennyben a fiatalt, akit segítettünk, akiket meghívtunk magunkhoz, akiket megóvtunk a kísértéstől. Látni fogjuk arcukon Isten dicsőségének visszfényét. „Látják az ő orcáját, és az ő neve homlokukon lesz.” (Jel 22:4) {6T 348.3}