„Elközelített az Isten országa”

„Elment Jézus Galileába, prédikálván Isten országának evangéliumát, és mondván: Betölt az idő, és elközelített az Isten országa; térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban.” (Márk 1,14–15) {DA 231.1}   

A Messiás eljövetelét először Júdeában adták hírül. A jeruzsálemi templomban megjövendölték az előfutár születését Zakariásnak, amikor az oltárnál végezte szolgálatát. A betlehemi dombokon angyalok hirdették Jézus születését. Őt keresve jutottak el a bölcsek Jeruzsálembe. A templomban Simeon és Anna tett bizonyságot Jézus isteni mivoltáról. Jeruzsálem és egész Júdea hallgatta Keresztelő János prédikálását, és a szanhedrin küldöttsége a tömeggel együtt hallotta a Jézusról szóló bizonyságtételét. Júdeában csatlakoztak Jézushoz első tanítványai. Jórészt itt telt el szolgálatának kezdeti szakasza. Istenségének megvillanása a templom megtisztításakor, csodálatos gyógyításai és az ajkáról elhangzott isteni igazságok mind azt hirdették, amit a bethesdai gyógyítás után a szanhedrin előtt kijelentett: Ő az Örökkévaló Fia. {DA 231.2}   

Ha Izráel vezetői elfogadták volna Krisztust, akkor azzal tisztelte volna meg őket, hogy követeiként elvihették volna az evangéliumot a világnak. Először ők kaptak lehetőséget arra, hogy Isten országának és kegyelmének hírnökei legyenek. De Izráel nem ismerte fel az események jelentőségét. A zsidó vezetők féltékenysége és hitetlensége nyílt gyűlöletté érett, és az emberek szíve elfordult Jézustól. {DA 231.3}   

A szanhedrin elutasította Krisztus üzenetét, és azon volt, hogy megölje; ezért Jézus elhagyta Jeruzsálemet, a papokat, a templomot, a vallási vezetőket, a törvényt ismerő népet, és üzenethirdetésével a társadalom másik osztályához fordult, hogy onnan gyűjtse össze azokat, akik majd elviszik az evangéliumot minden nemzetnek. {DA 232.1}   

Amiként az egyházi hatalmasságok Krisztus napjaiban elvetették azt, ami az embereknek világosságot és életet jelentett, ugyanúgy vetették el minden azt követő nemzedékben. Krisztus visszavonulása Júdeából újra és újra megismétlődött a történelem során. Amikor a reformátorok Isten Igéjét hirdették, fel sem merült bennük, hogy kiváljanak a fennálló egyházból, de a vallási vezetők nem tudták elviselni a világosságot, és annak közvetítőit arra kényszerítették, hogy másokhoz forduljanak, olyanokhoz, akik vágytak az igazság megismerésére. Napjainkban a reformátorok kevés hitvalló követőjét vezeti ugyanaz a lelkület, mint őket. Kevesen vannak, akik figyelnek Isten szavára, és készek elfogadni az igazságot, bármilyen köntösben jelenjen is meg. Azok, akik a reformátorok nyomdokait követik, gyakran kénytelenek elhagyni szeretett egyházukat, hogy hirdethessék Isten szavának világos tanítását. Sokszor azok, akik a világosságot keresik, e tanítás miatt kényszerülnek elhagyni atyáik egyházát, hogy engedelmeskedhessenek az Úrnak. {DA 232.2}   

A jeruzsálemi rabbik megvetették a galileaiakat, bárdolatlan és tanulatlan embereknek tartották őket, az Üdvözítő számára mégis az ő szívük bizonyult alkalmasabb munkaterületnek. Komolyabbak és őszintébbek voltak, kevésbé jellemezte őket a vakbuzgóság, s értelmük nyitottabb volt az igazság befogadására. Azzal, hogy Galileába ment, Jézus nem akart elkülönülni vagy elszigetelődni. A tartomány ebben az időben sűrűn lakott volt, és népessége sokkal inkább keveredett más nemzetekkel, mint Júdeáé. {DA 232.3}   

Amikor Jézus gyógyítva és tanítva átutazott Galileán, tömegek gyülekeztek köréje a falvakból és városokból. Sokan jöttek még Júdeából és az azzal határos tartományokból is. Sokszor kénytelen volt elrejtőzni az emberek elől. A lelkesedés olyan magasra csapott, hogy óvintézkedéseket kellett tennie, nehogy a római hatóság zendülésre gyanakodjon. Soha azelőtt nem volt ehhez fogható időszak a történelemben. A menny leszállt az emberekhez. Éhező és szomjúhozó emberek várták régóta Izráel megváltását, s most az irgalmas Üdvözítő által hozott kegyelem töltötte be lelküket. {DA 232.4}   

Krisztus prédikálásának fő üzenete az volt, hogy „Betölt az idő, és elközelített az Isten országa; térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban!” (Márk 1,15) Így az evangélium üzenete – ahogyan azt maga az Üdvözítő hirdette – a próféciákon alapult. Az „idő”, amelynek beteljesedését megállapította, az a prófétikus időszak volt, melyről Gábriel angyal beszélt Dániel prófétának. „Hetven hét szabatott a te népedre és szent városodra – mondta az angyal –, hogy vége szakadjon a gonoszságnak, és bepecsételtessék a bűn, és hogy eltöröltessék a hamisság, s elhozassék az örök igazság, bepecsételtessék a látomás és a próféták szava, és felkenettessék a Szentek szentje.” (Dán 9,24) Egy nap a próféciákban egy évet jelent (lásd 4Móz 14,34; Ezék 4,6). A hetven hét, illetve négyszázkilencven nap négyszázkilencven esztendőt jelent. Ennek az időszaknak a kezdetét is megadja a prófécia: „Tudd meg azért, és vedd eszedbe: a Jeruzsálem újraépíttetése felől való szózat keletkezésétől a Messiás fejedelemig hét hét és hatvankét hét”, azaz hatvankilenc hét, vagyis négyszáznyolcvanhárom év telik el (Dán 9,25). A Jeruzsálem újjáépíttetéséről szóló rendelet, úgy, ahogyan azt Artaxerxész Longimanus kiegészítette (lásd Ezsdr 6,14; 7,1–9) i. e. 457 őszén lépett hatályba. Ettől az időtől kezdve négyszáznyolcvanhárom esztendő telt el i. sz. 27 őszéig. A prófécia szerint ennek az időszaknak a Messiás, a Felkent eljöveteléig kell tartania. I. sz. 27-ben Jézus a keresztségekor a Szentlélek általi felkenetésben részesült, és röviddel azután megkezdte szolgálatát. Azután hirdettetett az üzenet: „Betölt az idő.” (Márk 1,15) {DA 233.1}   

Azután azt mondta az angyal: „Egy héten [hét éven] át sokakkal megerősíti a szövetséget.” Az Üdvözítő szolgálatának megkezdését követő hét éven át az evangélium elsősorban a zsidóknak hirdettetett; három és fél évig maga Jézus Krisztus, azt követően pedig az apostolok révén. „A hét felén véget vet a véres áldozatnak és az ételáldozatnak.” (Dán 9,27) I. sz. 31 tavaszán Krisztus, az igazi áldozat feláldoztatott a Golgotán. Ekkor a templom kárpitja kettéhasadt, annak jeleként, hogy az áldozati rendszer szentsége és jelentősége megszűnt. Lejárt a földi áldozatok és ajándékok ideje. {DA 233.2}   

Az utolsó hét – hét év – i. sz. 34-ben járt le. Ekkor a zsidó nép István megkövezésével végérvényesen elvetette az evangéliumot; s a tanítványok, akik az üldözés miatt idegen országokban szóródtak szét, „eloszolván széjjeljártak, hirdetve az Igét” (Csel 8,4). Röviddel ezután Saul, az üldöző megtért, és ő lett Pál, a pogányok apostola. {DA 233.3}   

Krisztus eljövetelének ideje, Szentlélek általi felkenetése, halála, az evangélium pogányoknak történő átadása egyértelműen kiderült a próféciából. A zsidó nép kiváltsága volt, hogy értse ezeket a próféciákat, és felismerje beteljesedésüket Jézus szolgálatában. Krisztus a tanítványai lelkére kötötte a próféciák tanulmányozásának fontosságát. Amikor a Dánielnek adott és az Ő koráról szóló próféciára hivatkozott, azt mondta, „aki olvassa, értse meg” (Mát 24,15). Feltámadása után elmagyarázta a tanítványoknak, „minden prófétától fogva… amik Őfelőle megírattak” (Luk 24,27). Az Üdvözítő szólt minden prófétán keresztül. „A Krisztusnak őbennük levő Lelke bizonyságot tett a Krisztus szenvedéséről és az azután való dicsőségről.” (1Pét 1,11) {DA 234.1}   

Gábriel, a rangban közvetlenül Isten Fia után következő angyal jött Dánielhez a mennyei üzenettel. Gábriel volt „az Ő angyala”, akit Krisztus elküldött, hogy feltárja a jövőt a szeretett Jánosnak. Áldást mondott azokra, akik olvassák és hallgatják a prófétálás beszédeit, s megtartják azokat, amik megírattak abban (Jel 1,3). {DA 234.2}   

„Semmit sem cselekszik az én Uram, az Úr, míg meg nem jelenti titkát az Ő szolgáinak, a prófétáknak.” Miközben „A titkok az Úréi, a mi Istenünkéi”, „a kinyilatkoztatott dolgok a mieink és a mi fiainké mindörökké” (Ámós 3,7; 5Móz 29,29). Isten nekünk adta ezeket, és áldás kíséri mindazokat, akik a prófétai iratokat tiszteletteljes, imádságos szívvel tanulmányozzák. {DA 234.3}   

Amiképpen Krisztus első eljövetelének üzenete a kegyelem országát adta hírül, úgy jelenti be második eljövetelének üzenete az Ő dicsőséges országát. A második üzenet az elsőhöz hasonlóan a próféciákon alapul. A szavakat, amelyeket az angyal Dánielnek mondott az utolsó időről, a vég idején kell megértenünk. Abban az időben „tudakozzák majd sokan, és nagyobbá lesz a tudás”. „Az istentelenek pedig istentelenül cselekszenek, és az istentelenek közül senki sem érti; de az értelmesek értik.” (Dán 12,4. 10) Az Üdvözatő maga is megnevezte eljövetelének jeleit: „Amikor látjátok, hogy ezek meglesznek, tudjátok meg, hogy közel van az Isten országa.” „De vigyázzatok magatokra, hogy valamikor meg ne nehezedjék a ti szívetek dobzódás, részegség és ez élet gondjai miatt, és váratlanul reátok ne jöjjön az a nap.” „Vigyázzatok azért minden időben, kérvén, hogy méltókká tétessetek arra, hogy elkerüljétek mindezeket, amik bekövetkeznek, és megállhassatok az embernek Fia előtt!” (Luk 21,31. 34. 36) {DA 234.4}   

A Szentírásban megjövendölt időszakban élünk most. Az idő vége elérkezett, a próféták látomásairól lehullt a pecsét, és ünnepélyes figyelmeztetéseik az Úr közeli, dicsőséges eljövetelére irányítják a figyelmünket. {DA 235.1}   

Izráel népe félremagyarázta, helytelenül alkalmazta Isten szavát, és nem ismerte fel az idő jeleit. Krisztus és apostolai szolgálatának idejét – a választott népnek adott kegyelemidő utolsó éveit – Izráel az Úr követeinek elpusztítására irányuló mesterkedéssel töltötte. Földi célok kötötték le a népet és vezetőit, ezért hiába kínálták fel nekik a magasabb rendű, lelki országot. Ugyanígy köti le ma is e földi lét az emberek gondolatait, így nem veszik észre a próféciák gyors teljesedését, és hogy Isten országa gyorsan közeledik. {DA 235.2}   

„De ti, atyámfiai, nem vagytok sötétségben, hogy az a nap tolvaj módra lephetne meg titeket. Ti mindnyájan világosság fiai vagytok, és nappal fiai; nem vagyunk az éjszakáé, sem a sötétségé!” Bár nem tudhatjuk a mi Urunk visszatérésének pontos idejét, de tudhatjuk, mikor közeleg. „Ne is aludjunk azért, mint egyebek, hanem legyünk éberek és józanok.” (1Thess 5,4–6) {DA 235.3}