A válaszfalak leomlanak

Máté 15:21-28; Márk 7:24-30. {DA 399}   

Miután találkozott a farizeusokkal, Jézus Krisztus elhagyta Kapernaumot, és áthaladva Galileán, a Fönícia határán lévő hegyvidékre ment. Nyugat felé nézve láthatta a lent elterülő síkságon Tírusz és Szidón ősi városát, pogány templomaival, nagyszerű palotáival és piactereivel, hajókkal teli kikötőivel. Azon túl hullámzott hatalmasan a Földközi-tenger, amelyen át az evangélium küldötteinek vinniük kell majd az örömhírt a világ nagy birodalmának központjaiba. Ez az idő azonban még nem érkezett el, Jézus munkája most az volt, hogy előkészítse tanítványait a küldetésükre. Azért jött erre a vidékre, mert itt remélt nyugalmat találni tanítványaival, amire Bethsaidában nem volt lehetőségük. Ám nem ez volt az egyedüli célja ezzel az utazással. {DA 399.1}   

„És íme, egy kananeai asszony jött ki abból a tartományból, s kiáltott néki: Uram, Dávidnak fia, könyörülj rajtam! Az én leányom az ördögtől gonoszul gyötörtetik.” (Mát 15,22) Ennek a területnek a népe az ősi kananeusokhoz tartozott. Bálványimádók voltak, s a zsidók megvetették és gyűlölték őket. Az asszony is, aki most Jézushoz jött, pogány volt, ezért nem volt része azokban a kiváltságokban, amelyekben a zsidó népnek. Sok izraelita élt a föníciaiak között, s Krisztus munkálkodásának híre eljutott erre a vidékre is. Néhányan hallgatták szavait, és látták csodás tetteit. Ez az asszony is hallott a prófétáról, aki minden betegséget meggyógyít. Remény gyúlt az anya szerető szívében, s elhatározta, hogy bánatát Jézus elé viszi. Meg kell gyógyítania a gyermekét. Kérte a pogány istenek segítségét, de nem nyert gyógyulást. Időnként kísértette a gondolat, mit is tehet érte ez a zsidó tanító. Ám jött a hír, hogy Jézus minden beteget meggyógyít, akár szegény, akár gazdag, aki Őhozzá fordul. Elhatározta, hogy ragaszkodik egyetlen reményéhez. {DA 399.2}   

Krisztus ismerte a gyötrődő anya helyzetét. Tudta, hogy az asszony keresi Őt, és elősegítette a találkozást. Ha vigaszt nyújt bánatára, példát adhat arra, amit meg akar tanítani követőinek. Ezért hozta tanítványait erre a vidékre. Azt akarta, hogy lássák, milyen tudatlanság honol az Izráel földjével szomszédos városokban. A zsidó nép, amelynek minden lehetőség megadatott, hogy megértse az igazságot, egyáltalán nem ismerte a körülötte élők szükségleteit. Nem tett semmilyen erőfeszítést, hogy segítsen a sötétségben élő embereken. Az izraeliták gőgje által emelt válaszfal még a tanítványokat is megakadályozta abban, hogy együtt érezzenek a pogány népekkel. Ezeknek a korlátoknak azonban most le kell dőlniük. {DA 400.1}   

Jézus nem válaszolt azonnal az asszony kérésére. Úgy fogadta a megvetett nép képviselőjét, ahogyan a zsidók tették volna. Ezzel azt akarta elérni, hogy tanítványai megdöbbenjenek a hűvös és szívtelen viselkedésen, amelyet honfitársaik ilyen esetben tanúsítanak. Ezáltal még nyilvánvalóbbá válik az irgalmas lelkület, amellyel az ínségben lévők felé kell fordulniuk – mint ahogyan Ő megmutatta, amikor ezt követően teljesítette az asszony kérését. {DA 400.2}   

Bár a Megváltó nem válaszolt azonnal, az asszony nem veszítette el a hitét. Amint Jézus továbbhaladt, mintha nem is hallotta volna a kérést, a nő követte, s tovább kérlelte. A tanítványokat bosszantotta az asszony alkalmatlankodása, és arra kérték Jézust, hogy küldje el. Úgy látták, Mesterük közömbösen kezeli az asszonyt, ezért feltételezték, hogy a kananeusokkal szembeni előítélet nem idegen számára. Azonban az asszony az irgalmas Megváltó elé terjesztette kérelmét, és válaszul a tanítványok kérésére Jézus így szólt: „Nem küldettem csak az Izráel házának elveszett juhaihoz.”(Mát 15,24) Bár a válasz látszólag összhangban állt a zsidók előítéletével, rejtett szemrehányást tartalmazott a tanítványoknak. Ebből később megértették, hogy arra emlékeztette őket, amit gyakran mondott nekik: Ő azért jött a világra, hogy mindenkit megmentsen, aki elfogadja Őt. {DA 400.3}   

Az asszony Krisztus lábához borult, és felkiáltott: „Uram, légy segítségül nékem!” (Mát 15,25) Jézus, látszólag még mindig elutasítva a könyörgést, az izraeliták részéről megnyilvánuló érzéketlenségnek és előítéleteknek megfelelően így válaszolt: „Nem jó a fiak kenyerét elvenni, és az ebeknek vetni.” (Mát 15,26) Úgy tűnt, hogy ezzel azt állítja, nem igazságos az Isten választott népének járó áldásokat idegenekre, az Izráellel ellenséges népekre eltékozolni. Ez a válasz teljesen kiábrándított volna egy kevésbé odaadó esdeklőt. Az asszony azonban tudta, hogy meg kell ragadnia a nagy lehetőséget. Jézus látszólagos elutasítása mögött el nem rejthető könyörületességet látott. „Úgy van, Uram – felelte –, de hiszen az ebek is esznek a morzsalékokból, amik az ő uruk asztaláról aláhullanak.”(Mát 15,27) Miközben a házigazda gyermekei az apa asztalánál esznek, a kutyák sem maradnak éhen. Joguk van a morzsákhoz, a maradékhoz. Ha Izráel oly sok áldást kapott, neki vajon nem jut egy rész ebből? Úgy néztek rá, mint egy kutyára – nem kérhet-e egy kutyához hasonlóan egyetlen morzsát az Ő kezéből? {DA 401.1}   

Jézus éppen akkor hagyta el munkaterületét, mert az írástudók és a farizeusok az életére törtek. Zúgolódtak és panaszkodtak, kinyilvánították hitetlenségüket és elégedetlenségüket, visszautasítva az oly szabadon felajánlott üdvösséget. Itt pedig Krisztus találkozott valakivel egy szerencsétlen és megvetett nemzetségből, amelyre nem áradt világosság Isten Igéjéből, az asszony mégis azonnal engedett Krisztus isteni befolyásának, és feltétlenül hitt a hatalmában, hogy teljesíteni tudja kérését. Könyörgött a Mester asztaláról lehulló morzsákért. Ha megkaphatja egy kutya kiváltságát, hajlandó rá, hogy kutyának tekintsék. Viselkedését nem befolyásolta nemzeti, vallási előítélet vagy büszkeség, s azonnal elismerte Jézust Üdvözítőnek, olyannak, aki mindent képes megtenni, amit kér Tőle. {DA 401.2}   

A Megváltó szívét örömmel töltötte el az asszony hite. Jézus megmutatta, hogy akire megvetettként tekintettek, többé már nem idegen, hanem Isten gyermeke, s így osztozhat az Atya ajándékaiban. Krisztus teljesítette a kérést, és befejezte a tanítványoknak adott leckét. Együttérzéssel, szeretettel tekintett az asszonyra, s így szólt: „Óh, asszony, nagy a te hited! Legyen néked a te akaratod szerint.” (Mát 15,28) Abban a pillanatban meggyógyult a leány, a démon nem gyötörte többé. Az asszony eltávozott, felismerve Megváltóját, s boldogan, hogy imája meghallgatásra talált. {DA 401.3}   

Ez volt az egyetlen csoda, amelyet Jézus azon a vidéken tett. Azért ment Tírusz és Szidón határába, hogy ezt megcselekedje. Segíteni akart a szenvedő asszonyon, és példát akart adni egy megvetett nép iránti irgalmasságra. Ezt a tanítványai kedvéért tette, hogy felkészülhessenek arra az időre, amikor már nem lesz velük. El akarta vezetni őket a zsidó kiválasztottságtudattól oda, hogy ne csak a saját népükért, hanem a másokért végzett munka is fontos legyen számukra. {DA 402.1}   

Jézus arra vágyott, hogy felfedje az igazság mély titkait, amelyek korszakok óta rejtve voltak, s így a pogányok a zsidók örököstársai lehessenek, „részesei az Ő ígéretének Krisztusban, az evangélium által” (Eféz 3,6). Ezt az igazságot a tanítványok lassan tanulták meg, s az isteni Tanító egyik leckét a másik után adta nekik. A kapernaumi százados hitének megjutalmazásával és az evangéliumot Sikár lakóinak prédikálva Jézus már bizonyítékát adta, hogy nem osztozik az izraeliták gyakorlatában, akik nem tűrnek meg más népeket. A samaritánusoknak azonban volt ismeretük Istenről, a százados pedig jóindulatot tanúsított Izráel iránt. Jézus most kapcsolatot teremtett követői és egy pogány között, aki a tanítványok szerint olyan néphez tartozott, amely nem várhat jóindulatot Uruktól. Jézus példát adott arra, hogy törődni kell az ilyen emberekkel. A tanítványok azt gondolták, Jézus túlságosan szabadon osztogatja kegyelmének ajándékait, de Ő megmutatta, hogy szeretete nem korlátozódik származásra vagy nemzetre. {DA 402.2}   

„Nem küldettem csak az Izráel házának elveszett juhaihoz” (Mát 15,24) – Jézus ezzel azt az igazságot fejezte ki, hogy a kananeus asszonyért végzett munkája is küldetésének része volt. Ez az asszony az egyik elveszett juh volt, akit Izráelnek kellett volna megmentenie. Kijelölt feladatukat azonban megtagadták, s ezt most Krisztusnak kellett elvégeznie. {DA 402.3}   

Ez a cselekedete még inkább megvilágította tanítványai számára a pogányok között rájuk váró munkát. Hatalmas területet láttak Júdeán túl, ahol hasznossá tehették magukat. Embereket láttak, akik olyan fájdalmat hordoznak, amely ismeretlen a nagyobb kegyben részesülők életében. Akikről azt tanították nekik, hogy megvetendő emberek, azok közül sokan vágyakoztak a hatalmas Gyógyító segítségére, az igazság világosságára, amely oly bőségesen adatott a zsidó népnek. {DA 402.4}   

Később, amikor honfitársaik még csökönyösebben elfordultak a tanítványoktól, akik Jézust a világ Megváltójának jelentették ki, s amikor Krisztus halálával ledőlt a válaszfal zsidók és pogányok között, a szokásokra vagy nemzetiségre nem tekintő evangéliumi munkát bemutató néhány hasonló lecke erőteljes hatással volt Krisztus követőire. {DA 402.5}   

A Megváltó föníciai látogatásának és az ott véghezvitt csodának messzire terjedő célja volt. Nemcsak az asszonyért munkálkodott, nemcsak a tanítványaiért és azokért, akik elfogadták a segítségét, hanem azért is, „hogy higgyétek, Jézus a Krisztus, Istennek Fia, és hogy ezt hívén, életetek legyen az Ő nevében” (Ján 20,31). Mindaz, ami az embert elválasztotta Krisztustól közel kétezer évvel ezelőtt, ma is létezik. A zsidók és pogányok közti válaszfalat felépítő lelkület ma is tevékeny. A büszkeség és az előítélet erős falakat emelt az emberek különböző csoportjai közé. Krisztust és küldetését félreértelmezik, s tömegek érzik úgy, hogy gyakorlatilag el vannak zárva az evangélium áldásaitól. Ám ne érezzék úgy, hogy el vannak zárva Krisztustól! Nincs olyan akadály, ember vagy Sátán által emelt korlát, amelyen a hit ne tudna áttörni. {DA 403.1}   

Hittel győzte le a föníciai asszony is a zsidók és pogányok között tornyosuló akadályokat. Annak ellenére, hogy Jézus viselkedése nem bátorította őt, nem törődött a látszattal, amely kételyt ébreszthetett volna benne, hanem bízott a Megváltó szeretetében. Krisztus azt kívánja tőlünk, hogy így bízzunk Őbenne. A megváltás áldásai mindenkire várnak. Az embert csak a saját döntése akadályozhatja meg abban, hogy Krisztus ígéretének részese legyen az evangélium által. {DA 403.2}   

A kasztrendszer gyűlöletes Isten előtt. Ő semmibe vesz minden ilyen jellegű megkülönböztetést. Az Ő szemében minden ember lelke egyenértékű. Isten „az egész emberi nemzetséget egy vérből teremtette, hogy lakozzanak a föld egész színén, meghatározva eleve rendelt idejüket és lakásuknak határait; hogy keressék az Urat, ha talán kitapogathatnák Őt, és megtalálhatnák, jóllehet bizony nincs messze egyikünktől sem.” (Csel 17,26–27) Korra, rangra, nemzetiségre, vallásra való tekintet nélkül mindannyiunkat magához hív Isten, hogy éljünk. „Valaki hisz Őbenne, meg nem szégyenül. Mert nincs különbség.” (Róm 10,11) „Nincs zsidó, sem görög; nincs szolga, sem szabad.” (Gal 3,28) „A gazdag és szegény összetalálkoznak, mindkettőt pedig az Úr szerzi.”(Péld 22,2) „Ugyanaz az Ura mindenkinek, kegyelemben gazdag mindenkihez, aki Őt segítségül hívja. Mert mindenki, aki segítségül hívja az Úr nevét, megtartatik.” (Róm 10,12–13) {DA 403.3}