„Elvégeztetett!”

Krisztus földi élete nem fejeződött be addig, amíg el nem végezte azt a munkát, amiért eljött, és utolsó leheletével így kiáltott fel: „Elvégeztetett!” (Ján 19,30) A csatát megnyerte. „Megsegítette Őt az Ő jobbkeze és az Ő szentséges karja.”(Zsolt 98,1) Győztesként tűzte ki zászlaját örökkévaló magaslatokra. Vajon nem volt-e örvendezés az angyalok között? Az egész menny ujjongott a Megváltó győzelmén. Sátán vereséget szenvedett, és tudta, hogy birodalma elveszett. {DA 758.1}   

Az angyalok és az el nem bukott világok számára az „Elvégeztetett” (Ján 19,30) kiáltásnak nagy jelentősége volt. Azt jelentette számukra, éppen úgy, mint a mi számunkra is, hogy a megváltás nagy műve befejeződött. Velünk együtt ők is részesülnek Krisztus győzelmének gyümölcseiből. {DA 758.2}   

Krisztus haláláig a Sátán jelleme nem volt teljesen nyilvánvaló az angyalok vagy az el nem bukott világok előtt. A fő pártütő csalásaival annyira felismerhetetlenné tette magát, hogy még a szent lények sem értették meg elveit. Nem látták tisztán lázadása természetét. {DA 758.3}   

Csodálatos hatalommal és dicsőséggel rendelkező lényként szállt szembe Istennel. Az Úr azt mondja Luciferről: „Te valál az arányosság pecsétgyűrűje, teljes bölcsességgel, tökéletes szépségben.” (Ezék 28,12) Lucifer volt az a kérub, aki Istent elfedte a szemek elől. Ott állt Isten jelenlétének fényében. Az összes teremtett lény közül ő volt a legmagasabb rangú, és ő töltötte be a legfőbb szerepet Isten szándékainak kinyilatkoztatásában a világmindenség felé. Miután vétkezett, hatalma még félrevezetőbb lett, és jellemének leleplezése még nehezebb volt, kiemelt helyzete következtében, amellyel az Atya  bízta meg. {DA 758.4}   

Isten olyan könnyen elpusztíthatta volna Sátánt és követőit, amilyen könnyen egy kavicsot tudunk a földre dobni, Ő azonban nem ezt tette. A lázadást nem erőszakkal akarta leverni. A kényszerítő hatalom csak Sátán uralma alatt található meg. Az Úr alapelvei nem e szerint működnek. Az Ő tekintélye a jóságon, az irgalmon és a szereteten nyugszik, és ezeknek az alapelveknek az alkalmazásával munkálkodik. Isten uralkodása erkölcsös uralkodás, abban az igazság és a szeretet az uralkodó hatalom. {DA 759.1}   

Isten szándéka az volt, hogy mindent a biztonság örökkévaló alapjára helyez. A mennyei tanács határozata alapján Sátán időt kapott arra, hogy kifejthesse az uralma alapjait képező elveket. Sátán azt állította, hogy ezek az alapelvek különbek, mint Isten elvei. Ennek bizonyítására Sátán lehetőséget kapott, hogy azokat megláthassa a mennyei világ. {DA 759.2}   

Sátán bűnbe vezette az embereket, és Isten működésbe hozta a megváltás tervét. Négyezer éven keresztül munkálkodott Krisztus az emberiség felemeléséért, Sátán pedig a romlásáért és lealjasodásáért. A mennyei világ figyelemmel kísérte mindezt. {DA 759.3}   

Amikor Jézus eljött a világba, Sátán ellene fordította a hatalmát. Attól fogva, hogy Jézus kisdedként megjelent Betlehemben, a bitorló szüntelenül azon munkálkodott, hogy elpusztítsa. Minden lehetséges módon igyekezett megakadályozni Jézus gyermekkorának, makulátlan férfikorának, szent szolgálatának és hibátlan áldozatának kibontakozását. Sátán azonban vereséget szenvedett. Nem tudta Jézust bűnbe vinni. Nem tudta elcsüggeszteni, vagy eltántorítani attól a munkától, amelynek elvégzésére jött a földre. A pusztától a Golgotáig Sátán haragjának vihara csapott le ismételten Jézusra, de minél könyörtelenebbül tépte-zúzta ez a vihar, Isten Fia annál erősebben kapaszkodott Atyja kezébe, és haladt előre a vérfoltos úton. Sátán minden erőfeszítése, amely Jézus elnyomására és legyőzésére irányult, csak még tisztább fényben mutatta meg az Ő hibátlan jellemét. {DA 759.4}   

Az egész menny és az el nem bukott világok tanúi voltak ennek a küzdelemnek. Feszült érdeklődéssel figyelték a befejező eseményeket. Látták belépni a Megváltót a Getsemáne-kertbe, miközben lelke elszomorodott a hatalmas sötétség szörnyűségétől. Hallották fájdalmas kiáltását: „Atyám! Ha lehetséges, múljék el tőlem e pohár.” (Mát 26,39) Látták, hogy amikor az Atya megvonta Fiától a jelenlétét, olyan kétségbeesett szomorúság töltötte el Jézust, amely felülmúlta még a halállal való utolsó küzdelem kínját és szomorúságát is. Véres verítéke cseppekben hullott a talajra. Háromszor szakadt fel ajkairól a szabadításért való könyörgés. A menny nem tudta tovább elviselni a látványt, és a vigasztalás hírnökét küldte el Isten Fiához. {DA 759.5}   

A mennyből látták, amint az Áldozatot árulással a gyilkos csőcselék kezére adták, s gúnyolódás és bántalmazás közepette hurcolták egyik törvényszékről a másikra. A menny hallotta az üldözők gúnyos nevetését Krisztus egyszerű származásán. Hallotta az egyik legjobban szeretett tanítvány átkozódások és esküdözések között elmondott tagadását. Látta Sátán őrjöngő munkáját és hatalmát az emberek szíve felett. Óh, milyen félelmetes jelenet! A Megváltót éjfélkor elfogják a Getsemáne-kertben, ide-oda vonszolják a palotából a törvényházba, kétszer a papok elé állítják, kétszer a főtanács elé, kétszer Pilátus elé, és egyszer Heródes elé, kigúnyolják, megkorbácsolják, elítélik és kivezetik, hogy keresztre feszítsék, hordozza a kereszt súlyos terhét, Jeruzsálem leányainak jajveszékelése és a gyülevész nép gúnyolódása közepette. {DA 760.1}   

A menny fájdalommal és döbbenettel szemlélte a kereszten függő Jézus Krisztust, a sebzett halántékából folyó vért, és a vérrel kevert izzadságcseppekkel borított homlokát. Kezeiből és lábaiból cseppekben hullott vére a sziklára, amelyen a kereszt állt. A szegek által ejtett sebek egyre tágultak, ahogy testének súlya lehúzta kezeit. Nehéz légzése egyre szaporább és mélyebb lett, amint lelke zihált a világ bűneinek terhe alatt. Az egész menny megtelt csodálkozással, amikor Krisztus, iszonyatos szenvedései közepette, ezt az imádságot ajánlotta fel: „Atyám! Bocsásd meg nékik; mert nem tudják mit cselekesznek.” (Luk 23,34) Az Isten hasonlatosságára teremtett emberek mégis ott álltak, és szövetkeztek Isten egyszülött Fia életének kiontására. Micsoda látvány a menny számára! {DA 760.2}   

A sötétség hatalmasságai és erői összegyűltek a kereszt körül, a hitetlenség pokoli árnyékát vetve az emberek szívére. Amikor az Úr ezeket a lényeket teremtette, akkor még szépek és dicsőségesek voltak. Kedvességük és szentségük összhangban állt tisztségükkel. Isten meggazdagította őket bölcsességével, és körülövezte a menny teljes vértezetével. Az Úr szolgái voltak. Ki tudná felismerni a bukott angyalokban a dicsőséges szeráfokat, akik egykor a mennyei udvarokban szolgáltak? {DA 760.3}   

A sátáni erők összeesküdtek a gonosz emberekkel, és arra igyekeztek rávenni a népeket, hogy Krisztust tartsák a bűnösök közül a legnagyobbnak, és tegyék Őt a megvetés tárgyává. Az első nagy lázadó lelkülete itatta át azokat, akik kigúnyolták a kereszten függő Krisztust. Megtöltötte őket aljas és visszataszító beszédekkel. Gúnyolódásaikat ő ihlette. Mindezzel azonban Sátán semmit sem ért el. {DA 760.4}   

Ha akár egyetlen bűn is találtatott volna Krisztusban, ha a legkisebb mértékben is enged Sátánnak, hogy megmeneküljön az irtózatos kínzástól, akkor az Isten és ember ellensége diadalmaskodott volna. Jézus lehajtotta a fejét és meghalt, de rendíthetetlenül megtartotta hitét és Isten iránti engedelmességét. „És hallék nagy szózatot az égben, amely ezt mondja vala: Most lett meg az idvesség és az erő, és a mi Istenünk országa, és az Ő Krisztusának hatalma; mert a mi atyánkfiainak vádolója levettetett, ki vádolja vala őket éjjel és nappal a mi Istenünk előtt.” (Jel 12,10) {DA 761.1}   

Sátán látta, hogy álruhája szétszakadt. Mesterkedése feltárult az el nem bukott angyalok és a mennyei világ előtt. Gyilkosnak mutatta meg magát. Isten Fia vérének kiontásával gyökerestül kiszakította magát a mennyei lények rokonszenvéből. Ettől kezdve korlátozták működését. Bármivel állt volna elő, nem várhatta többé az angyalokat, amint megérkeznek a mennyei udvarokból, már nem vádolhatta előttük Krisztus testvéreit azzal, hogy sötétséggel és bűnnel bemocskolt ruhadarabokat öltöttek magukra. Sátán és a mennyei világ között a kapcsolat utolsó láncszeme is elszakadt. {DA 761.2}   

Sátán azonban még nem pusztult el. Az angyalok még ekkor sem értették meg mindazt, amit a nagy küzdelem magában foglalt. Először szándékának kellett még teljesebben lelepleződnie. Az emberek érdekében Sátán létének folytatódnia kellett. Nekik is, éppen úgy, mint az angyaloknak, meg kell látniuk a világosság Fejedelme és a sötétség fejedelme között levő ellentétet. Az embereknek választaniuk kell, hogy melyiket akarják szolgálni. {DA 761.3}   

A nagy küzdelem kezdetén Sátán kijelentette, hogy Isten törvényének nem lehet engedelmeskedni, az igazság összeegyeztethetetlen az irgalommal, és hogyha a törvényt megszegnék, akkor a bűnös semmiképpen sem kaphatna bocsánatot. Minden bűnnek el kell nyernie a büntetését – erősködött Sátán, s ha Isten elengedné a bűn büntetését, akkor nem lehetne az igazság és az igazságosság Istene. Amikor az emberek megszegik Isten törvényét, és ellenszegülnek akaratával, Sátán ujjong. Bebizonyosodott – jelentette ki –, hogy a törvénynek nem lehet engedelmeskedni, az embernek nem lehet megbocsátani. Mivel Sátánt lázadása után száműzték a mennyből, azért azt követelte, hogy az emberiséget örökre zárják ki Isten kegyéből. Isten nem lehet egyszerre igazságos, és ugyanakkor irgalmas a bűnösökhöz – erősködött Sátán. {DA 761.4}   

Az emberek azonban bűnösként is más helyzetben voltak, mint amilyenben Sátán volt. Lucifer a mennyben követte el a bűnt, Isten dicsőségének világosságában. Neki Isten úgy nyilvánította ki szeretetét, mint senki másnak a teremtett lények közül. Bár megérthette Isten jellemét, és ismerte jóságát, Sátán mégis úgy döntött, hogy saját önző, független akaratát követi. Választása végleges volt. Isten semmi többet nem tehetett megmentése érdekében. Sátán azonban félrevezette az embereket, és álokoskodásával elhomályosította elméjüket. Nem ismerték meg Isten szeretetének magasságát és mélységét. Csak Isten szeretetének megismerésében lett volna reménységük, hogy az Ő jellemének szemlélése útján még visszatérhetnek hozzá. {DA 761.5}   

Jézus által Isten irgalma nyilvánvalóvá lett az emberek előtt, az irgalom azonban nem teszi félre az igazságosságot. A törvény feltárja Isten jellemének jellegzetes tulajdonságait, és abból egyetlen jottányit sem lehet megváltoztatni annak érdekében, hogy az emberek eleget tudjanak tenni annak bukott állapotukban. Isten nem változtatta meg törvényét, hanem feláldozta önmagát Krisztusban az emberek megváltásáért. „Isten volt az, aki Krisztusban megbékéltette magával a világot.” (2Kor 5,19) {DA 762.1}   

A törvény megköveteli az igazságosságot – az igazságos életet, a tökéletes jellemet, ezt az emberek nem tudják megadni a törvénynek. Nem tudnak eleget tenni Isten szent törvénye követelményeinek. Krisztus azonban, aki emberként jött el a földre, szent életet élt, és tökéletes jellemet fejlesztett ki, hogy ingyen ajánlja fel mindazoknak, akik meg akarják kapni. Élete kezeskedik az emberek életéért. Így Isten béketűrése útján elnyerik a múltban elkövetett bűneik bocsánatát. Mindezek felett Krisztus átitatja az embereket Isten tulajdonságaival. Az emberi jellemet az isteni jellem hasonlatosságára építi fel, a lelkierő és a szépség isteni szerkezetével. Így teljesedik a törvény igazságossága a Krisztusban hívőkben. Isten valóban képes arra, „hogy igaz legyen Ő, és megigazítsa azt, aki a Jézus hitéből való” (Róm 3,26). {DA 762.2}   

Isten szeretete igazságosságában éppúgy kifejeződik, mint irgalmasságában. Az igazságosság Isten trónjának alapja, és szeretetének gyümölcse. Sátánnak az volt a szándéka, hogy elválassza az irgalmat az igazságtól és az igazságosságtól. Azt igyekezett bebizonyítani, hogy Isten törvényének igazságossága a béke ellensége. Krisztus azonban megmutatta, hogy Isten tervében ezek elválaszthatatlanul összekapcsolódnak, az egyik nem létezhet a másik nélkül. „Irgalmasság és hűség összetalálkoznak, igazság és békesség csókolgatják egymást.” (Zsolt 85,11) {DA 762.3}   

Életével és halálával Krisztus bebizonyította, hogy Isten igazságossága nem semmisítette meg irgalmasságát, a bűn megbocsátható, a törvény igazságos, és annak tökéletesen engedelmeskedhetünk. Sátán vádjai megdőltek. Isten szeretetének félreérthetetlen bizonyítékát adta az embereknek. {DA 762.4}   

Sátán most egy másik ámítással hozakodott elő. Kijelentette, hogy az irgalmasság megsemmisítette az igazságosságot, és Krisztus halála hatályon kívül helyezte az Atya törvényét. Ha lehetséges lenne a törvény megváltoztatása, akkor Krisztusnak nem kellett volna meghalnia. A törvény hatályon kívül helyezése viszont halhatatlanná tenné a törvény áthágását, és a világot Sátán uralma alá helyezné. Azért emeltetett fel Jézus a keresztre, mert a törvény megváltoztathatatlan, és az emberek csak a törvény előírásainak való engedelmesség útján menekülhetnek meg. Azt az eszközt azonban, amellyel Jézus megerősítette a törvényt, Sátán mégis a törvény elpusztítójaként ábrázolta. Itt tört ki a Krisztus és a Sátán között folyó nagy harc utolsó küzdelme. {DA 762.5}   

Sátán most azzal az állítással próbálkozik, hogy a törvény, amelyet Isten saját maga jelentett ki, nem tökéletes, és nem tér ki bizonyos részletekre. Ez az utolsó nagy ámítás, amit Sátán hoz erre a világra. Nem kell megtámadnia az egész törvényt, ha rá tudja venni az embereket, hogy annak csak egyetlen erőírását ne vegyék figyelembe, akkor már elérte célját. „Mert ha valaki az egész törvényt megtartja is, de vét egy ellen, az egésznek megrontásában bűnös.”(Jak 2,10) Ha az emberek hozzájárulnak egy törvény megszegéséhez, Sátán hatalma alá adják magukat. Sátán azzal igyekszik ellenőrzése alá vonni a világot, hogy emberi törvénnyel helyettesíti Isten törvényét. Ezt megjövendölték a próféciák. A nagy hitehagyott hatalomról, amely Sátán képviselője, ez jelentetett ki: „És sokat szól a Felséges ellen, és a magasságos egek szenteit megrontja, és véli, hogy megváltoztatja az időket és törvényt; és az ő kezébe adatnak egy ideig, időkig és fél időig.” (Dán 7,25) {DA 763.1}   

Az emberek biztosan felállítják majd saját törvényeiket, hogy Isten törvényei ellen munkálkodjanak. Igyekeznek mások lelkiismeretére kényszert gyakorolni, és az emberi törvények megerősítésére irányuló buzgalmukkal majd elnyomják embertársaikat. {DA 763.2}   

Az Isten törvénye elleni háború, amely még a mennyben kezdődött, az idők végezetéig folytatódik. Minden ember próbára tétetik. Engedelmesség vagy engedetlenség: ez az a kérdés, amelyről az egész világnak döntenie kell. Mindenkit felszólítanak, hogy válasszon Isten törvénye és az emberek parancsolatai között. Itt húzzák meg a nagy választóvonalat. Csak két csoport lesz. Addigra minden jellem teljesen kifejlődik, és mindenki megmutatja majd, hogy a hűség vagy a lázadás oldalát választotta-e. {DA 763.3}   

Ezután jön el a vég. Isten érvényesíti törvényét és megszabadítja népét. Sátán mindazokkal elvész, akik csatlakoztak hozzá a lázadásban. A bűn és a bűnösök, a gyökér és az ágak elpusztulnak (Mal 4,1). Sátán a gyökér és követői az ágak. Az Ige beteljesedik a gonoszok fejedelmén: „Mivel ollyá tevéd szíved, minő az Isten szíve… azért levetélek téged az Isten hegyéről, és elvesztélek, te oltalmazó Kérub, a tüzes kövek közül… rémségessé lettél, s többé örökké nem leszel!” (Ezék 28,6. 16. 19) „Egy kevés idő még és nincs gonosz; nézed a helyét és nincsen ott.” (Zsolt 37,10); „Olyanok lesznek, mintha nem lettek volna.” (Abd 16) {DA 763.4}   

Isten részéről ez nem egy önkényes cselekedet. Akik visszautasították Isten irgalmasságát, azok azt aratják majd le, amit vetettek. Isten az élet forrása, és azok, akik a bűn szolgálatát választják, elkülönülnek Istentől, így elvágják magukat az élettől. „Elidegenültek az isteni élettől.” (Eféz 4,18) Krisztus azt mondja: „Minden, valaki engem gyűlöl, szereti a halált!”(Péld 8,36) Isten ad annyi életidőt, hogy kifejleszthessék jellemüket és feltárhassák elveiket. Miután ez megtörtént, elnyerik saját választásuk gyümölcseit. A lázadó élettel Sátán és mindazok, akik egyesülnek vele, olyannyira távol kerülnek az Istennel való összhangtól, hogy Isten puszta jelenléte emésztő tűz lesz a számukra. Annak a dicsősége fogja megsemmisíteni őket, aki maga a szeretet. {DA 764.1}   

A nagy küzdelem kezdetén az angyalok ezt nem értették meg. Ha Sátán és serege akkor aratják le bűneik minden gyümölcsét, elpusztulnak ugyan, de nem lett volna nyilvánvalóvá a mennyei lények előtt, hogy ez a bűn elkerülhetetlen következménye volt. Isten jóságáról kétség maradt volna vissza a lelkükben gonosz magként, hogy megteremje a bűn és a keserű bánat gyümölcsét. {DA 764.2}   

Nem így lesz azonban, amikor a nagy küzdelem véget ér. Akkor, miután a megváltás terve megvalósul, Isten kinyilatkoztatja jellemét minden értelemmel megáldott teremtményének. Törvényének előírásai tökéletesnek és megváltoztathatatlannak mutatkoznak meg. Akkor a bűn természete és Sátán jelleme is nyilvánvalóvá lesz. A bűn megsemmisítése igazolja majd Isten szeretetét, és visszaállítja tiszteletét a világmindenségben, amelynek lakói örömmel teljesítik akaratát, mert szívükbe van írva az Ő törvénye. {DA 764.3}   

Ezért örülhettek az angyalok, amikor a Megváltó keresztjére tekintettek, mert bár akkor még nem értettek meg mindent, tudták, hogy a bűn és Sátán megsemmisítése bizonyossá lett, s Isten a világmindenséget örökre biztonságossá tette. Jézus Krisztus tökéletesen ismerte a Golgotán meghozott áldozat következményeit. Mindezekre előre tekintett, amikor a kereszten így kiáltott fel: „Elvégeztetett!” (Ján 19,30). {DA 764.4}