Még egyszer a tengernél

János 21:1-22. {DA 809}   

Jézus azt ígérte, hogy Galileában találkozik a tanítványaival, ezért ők nem sokkal húsvét hetének elmúlta után oda igyekeztek. Ha távol maradnak az ünnepekről, hűtlenséggel és eretnekséggel vádolták volna őket, így Jeruzsálemben voltak az ünnep végéig, s utána boldogan indultak hazafelé, hogy találkozzanak a Megváltóval, amint elrendelte. {DA 809.1}   

A tanítványok közül heten mentek együtt. A halászok egyszerű ruházatát viselték, evilági javakban szegények voltak, de az igazság ismeretében és gyakorlásában gazdagok, ezért a menny a legmagasabb rangú tanítóknak ismerhette el őket. Nem a próféták iskoláinak tanítványai voltak, azonban három évig tanította őket a legnagyobb Nevelő, akit a világ valaha ismert. A Megváltó oktatása nyomán váltak nemessé és értelmessé, Isten olyan munkásaivá, akik alkalmasak az embereket elvezetni az igazság ismeretére. {DA 809.2}   

Jézus a Galileai-tengernél végezte szolgálatának nagy részét. Most, amikor a tanítványok összegyülekeztek egy csendes helyen, azt vették észre, hogy minden, ami körülöttük van, Jézusra és az Ő hatalmas tetteire emlékezteti őket. Ezen a tengeren, amikor a heves vihar a pusztulás felé sodorta hajójukat, és szívük rettegéssel telt meg, Jézus a tajtékzó hullámokon járt, hogy megmentse őket. Itt csendesült le a vihar az Ő szavára. Látták a partszakaszt, ahol több mint tízezer ember lakott jól néhány kis cipóból és halból. Nem messzire feküdt Kapernaum, oly sok csoda színhelye. Amint a tanítványok végignéztek a tájon, fölelevenedett előttük Megváltójuk szavainak és tetteinek emléke. {DA 809.3}   

Az este kellemes volt. Péter megőrizte régi foglalkozásának szeretetét, s azt javasolta, hogy menjenek ki a tengerre halászni. Mindnyájan csatlakoztak hozzá, hiszen ha sikerül a halászat, a bevételből megvásárolhatják, amire szükségük van. Kieveztek a vízre, de nem fogtak semmit. Egész éjszaka fáradoztak, sikertelenül. A megerőltető órák alatt távol levő Urukról beszélgettek, és visszaemlékeztek azokra a csodálatos eseményekre, amelyeknek tanúi voltak Krisztus szolgálata során. Kérdések merültek fel bennük a jövőjükkel kapcsolatban, és elszomorította őket a kilátástalanság. {DA 810.1}   

Egész idő alatt követte őket a tekintetével valaki, aki láthatatlan volt. Amikor megvirradt, a bárka közel volt a parthoz, és a tanítványok egyszer csak meglátták, hogy valaki áll a parton. Az ismeretlen így szólította meg őket: „Fiaim! Van-é valami ennivalótok?” „Nincsen” – válaszolták. „Ő pedig monda nékik: Vessétek a hálót a hajó jobb oldala felől, és találtok. Oda veték azért, és kivonni már nem bírták a halak sokasága miatt.” (Ján 21,5–6) {DA 810.2}   

János felismerte az idegent, és odakiáltott Péternek: „Az Úr van ott!” (Ján 21,7) Péter olyan boldog lett, hogy lelkesedésében a vízbe vetette magát, s hamarosan ott állt Mestere mellett. A többi tanítvány a bárkában evezett, húzva a halakkal telt hálót. „Mikor azért a partra szállának, látják, hogy parázs van ott, és azon felül hal és kenyér.” (Ján 21,9) {DA 810.3}   

Túlságosan meglepődtek és elámultak ahhoz, hogy megkérdezzék, honnan került oda a tűz és az ennivaló. „Monda nékik Jézus: Hozzatok a halakból, amelyeket most fogtatok.” (Ján 21,10) Péter futott, és segített testvéreinek a háló partra húzásában. Miután elvégezték ezt a munkát, és megtették az előkészületeket, Jézus hívta a tanítványait, hogy jöjjenek és egyenek. Megtörte a kenyeret, és az ételt szétosztotta közöttük, s ekkor mind a hét tanítvány megismerte és elismerte Őt. Eszükbe jutott az ötezer megvendégelésének csodája a hegyoldalon. Áhítattal, csendben néztek a feltámadott Megváltóra. {DA 810.4}   

Élénken visszaemlékeztek a vízparti jelenetre, amikor Jézus meghívta őket, hogy kövessék. Felidéződött bennük, amikor az Ő parancsára tengerre szálltak és kieveztek a mély vízre: leengedték hálójukat, s a kapás olyan bőséges volt, hogy szakadásig megtelt a háló. Azután Jézus arra szólította fel a tanítványokat, hogy hagyják ott halászbárkáikat, mert emberek halászaivá teszi őket. S Krisztus most azért tett ismét csodát, hogy emlékezetükbe idézte ezt a jelenetet, és elmélyítse hatását a szívükben. Az újabb csoda megújítása volt annak a megbízásnak, amelyet korábban adott a tanítványoknak. Megmutatta nekik, hogy Mesterük halála nem csökkentette kötelezettségüket: el kell végezniük a munkát, amelyet Ő bízott rájuk. Bár nem lehet velük személyesen, és nem folytathatják régi foglalkozásukat, a feltámadott Megváltó továbbra is gondoskodik róluk. Miközben ők az Úr munkáját végezték, Ő mindent megadott, amire szükségük volt. Jézus határozott szándékkal parancsolta meg nekik, hogy a bárka jobb oldalán vessék ki hálójukat. Ő ugyanis a hajó jobb oldala felől állt a parton. Ez volt a hit oldala. Ha Vele együtt fognak dolgozni – miközben az Ő isteni hatalma összekapcsolódik emberi erőfeszítéseikkel –, akkor sohasem marad el az eredmény. {DA 810.5}   

Krisztusnak egy másik tanítást is kellett adnia, különösen Péterre vonatkozóan. Péter megtagadta Urát, s ez szégyenletes ellentétben állt hűségének korábbi megnyilatkozásaival. Azzal, hogy megszégyenítette Krisztust, tanítványtársai bizalmatlanságát is kiváltotta. Azt gondolták, Jézus nem engedi meg, hogy Péter elfoglalja korábbi helyét közöttük. Péter is úgy érezte, hogy eljátszotta társai bizalmát. Mielőtt Krisztus felszólította volna, hogy ismét vegye fel apostoli munkáját, mindannyiuk előtt bizonyítékát kellett adnia bűnbánatának. E nélkül bűne, még ha megbánta is, tönkretehette volna az apostolnak mint Krisztus szolgájának a tekintélyét. A Megváltó alkalmat adott neki, hogy visszanyerje tanítványtársai bizalmát, és amennyire csak lehetséges, jóvátegye a szégyent, amelyet az evangéliumra hozott. {DA 811.1}   

Ezáltal Krisztus leckét ad minden követőjének. Az evangélium nem köt alkut a gonosszal. Nem nézheti el a bűnt. A titkos bűnöket titkon kell megvallani Istennek, a nyilvánvaló bűn esetében azonban nyilvános megvallásra van szükség. A tanítvány bűne Krisztusra hoz szégyent. Ennek következtében Sátán diadalt ül, az ingadozó lelkek pedig megbotlanak. A tanítványnak bizonyítania kell bűnbánatát, s amennyiben hatalmában áll, el kell távolítania a Megváltót ért szemrehányást. {DA 811.2}   

Miközben Krisztus és tanítványai együtt étkeztek a tengerparton, a Megváltó így szólt Péterhez: „Simon, Jónának fia, jobban szeretsz-e engem ezeknél?” (Ján 21,15) Ezzel a tanítványokra utalt. Péter egyszer már kijelentette: „Ha mindnyájan megbotránkoznak is Tebenned, én soha meg nem botránkozom!” (Mát 26,33) Most azonban helyesebben ítélte meg önmagát: „Igen, Uram, Te tudod, hogy szeretlek Téged!” (Ján 21,15) Ebben a válaszában nem volt semmilyen heves bizonygatás, hogy az ő szeretete nagyobb tanítványtársai szereteténél. Nem a saját véleményét fejezte ki hódolatáról. Azt kérte, hogy Ő ítélje meg válasza őszinteségét, aki ismeri a szív minden indítékát: „Te tudod, hogy szeretlek Téged.” Jézus pedig megparancsolta neki: „Legeltesd az én bárányaimat!” (Ján 21,15) {DA 811.3}   

Ezután Jézus ismét próbára tette Pétert, megismételve előbbi szavait: „Simon, Jónának fia, szeretsz-e engem?” Ez alkalommal nem kérdezte meg Pétertől, hogy jobban szereti-e Őt, mint a tanítványok. A második válasz hasonlított az elsőhöz, mentes volt a magabízástól: „Igen, Uram; Te tudod, hogy én szeretlek Téged.” Jézus most azt mondta neki: „Őrizd az én juhaimat!” S a Megváltó még egyszer feltette a megpróbáló kérdést: „Simon, Jónának fia, szeretsz-é engem?”Péter elszomorodott; azt gondolta, hogy Jézus kétségbe vonta az ő szeretetét. Tudta: Urának minden oka megvan rá, hogy ne bízzon benne, és fájó szívvel így válaszolt: „Uram, Te mindent tudsz; Te tudod, hogy én szeretlek Téged.”Jézus ekkor ismét így szólt hozzá: „Legeltesd az én juhaimat!” (Ján 21,16–17) {DA 812.1}   

Péter háromszor tagadta meg nyíltan Urát, és Jézus háromszor kért tőle bizonyítékot szeretetéről és hűségéről, miközben kérdése hegyes nyílként talált Péter sebzett szívébe. Az összegyűlt tanítványok előtt Jézus feltárta Péter bűnbánatának mélységét, és megmutatta nekik, hogy milyen mélyen megalázkodott az egykor kérkedő tanítvány. {DA 812.2}   

Péter alapvetően heves és meggondolatlan ember volt, és ezeket a tulajdonságait használta fel Sátán arra, hogy elbuktassa őt. Jézus éppen Péter bukása előtt mondta tanítványának: „Simon! Simon! Ímé a Sátán kikért titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát; de én imádkoztam érted, hogy el ne fogyatkozzék a te hited: te azért idővel megtérvén, a te atyádfiait erősítsed.” (Luk 22,31–32) Most eljött ez az idő, és nyilvánvaló lett a Péterben végbement változás. Az Úr megpróbáló kérdései nem valamilyen heves, önelégült választ váltottak ki belőle, s megalázkodása és bűnbánata következtében Péter felkészült arra, hogy a nyáj pásztoraként dolgozzon. {DA 812.3}   

Miután Krisztus visszaállította Pétert a szolgálatba, az első munka, amelyet tanítványára bízott, a bárányok legeltetése volt. Péternek kevés tapasztalata volt ezen a téren. Ez a munka nagy figyelmet és gyengédséget, sok türelmet és állhatatosságot követel. Krisztus tulajdonképpen arra hívta el Pétert, hogy szolgálja azokat, akik még fiatalok a hitben, tanítsa a tudatlanokat, megnyissa előttük az Írásokat, és oktassa őket a hasznos munkavégzésre Krisztus szolgálatában. Mindeddig Péter nem volt alkalmas e munka az elvégzésére, de még arra sem, hogy felismerje ennek a szolgálatnak a fontosságát. Jézus azonban most elhívta őt erre a feladatra, amelyre a szenvedésről és bűnbánatról szerzett saját tapasztalata készítette fel. {DA 812.4}   

Bukása előtt Péter mindig meggondolatlanul beszélt, úgy, ahogyan a pillanat éppen indította. Mindig kész volt kijavítani másokat és kifejezni saját véleményét, mielőtt még teljesen tisztán látott volna a felmerült kérdésben, s mielőtt világos gondolatai lettek volna önmagáról. A megtért Péter azonban egészen más volt. Megmaradt korábbi lelkesedése, de Krisztus kegyelme szabályozta hevességét. Nem volt többé féktelen, magabízó, nem dicsőítette többé önmagát, hanem nyugodt, higgadt és tanítható lett. Most már legeltethette Krisztus bárányait és juhait. {DA 812.5}   

A Megváltó jó leckét adott Péter és tanítványtársai számára. Arra tanította őket, hogy a bűnössel türelmesen, részvéttel és megbocsátó szeretettel bánjanak. Bár Péter megtagadta Urát, Jézus ugyanúgy szerette őt. Éppen ilyen szeretetet kellene éreznie a segédpásztornak is a gondjaira bízott juhok és bárányok iránt. Emlékezvén saját gyengeségére és kudarcára, Péternek olyan gyengéden kellett foglalkoznia Krisztus nyájával, amilyen gyengédséggel Jézus törődött vele. {DA 815.1}   

A kérdés, amelyet Krisztus tett fel Péternek, igen jelentős volt. Jézus a tanítványságnak és szolgálatnak csupán egyetlen feltételét említette. „Szeretsz-é engem?” – kérdezte. Ez az elengedhetetlen feltétel. Péternek sokféle képessége lehet ugyan, azonban a Krisztus iránt érzett szeretet nélkül nem lehetne hűséges pásztora az Úr nyájának. A tudás, jó szándék, ékesszólás, hála és igyekezet segítséget jelentenek a jó munka végzéséhez, de ha a Jézus iránti szeretet nincs meg a szívben, a keresztény lelkész munkája kudarcot vall. {DA 815.2}   

Volt még valami, amit csak Péterrel akart közölni Jézus. Kereszthalála előtt a Megváltó így szólt tanítványához: „Ahová én megyek, most énutánam nem jöhetsz, utóbb azonban utánam jössz!” Péter akkor azt kérdezte: „Uram, miért nem mehetek most utánad? Az életemet adom érted!” (Ján 13,36–37) Amikor ezt mondta, nemigen tudta, hogy Krisztus milyen magasságokban és mélységekben jár majd előtte. Péter kudarcot vallott, amikor eljött a próba ideje, de később ismét alkalmat kapott, hogy bebizonyítsa Krisztus iránti szeretetét. A Megváltó feltárta Péter jövőjét, hogy a tanítvány hite megerősödhessék, mire végső próbája elérkezik. Elmondta neki, hogy hasznos élete végén, amikor az évek elfogyasztják már erejét, valóban követheti majd Urát. Jézus így szólt: „Bizony, bizony mondom néked, amikor ifjabb valál, felövezéd magadat, és oda mégy vala, ahová akarád; mikor pedig megöregszel, kinyújtod kezedet és más övez fel téged, és oda visz, ahová nem akarod. Ezt pedig azért mondá, hogy jelentse, milyen halállal dicsőíti meg majd az Istent.” (Ján 21,18–19) {DA 815.3}   

Jézus így egészen nyilvánvalóvá tette Péter halálának a módját, még azt is megjövendölte, hogy kezeit kiterjeszti majd a kereszten. Ismét megparancsolta tanítványának: „Kövess engem!” (Ján 21,19) Pétert nem bátortalanította el ez a kinyilatkoztatás. Késznek érezte magát arra, hogy Uráért bármilyen halált elszenvedjen. {DA 815.4}   

Mindeddig Péter test szerint ismerte Krisztust, amint ma is sokan így ismerik Őt. Péternek azonban többé nem kellett megelégednie ilyen korlátozott ismerettel. Péter ezentúl nem úgy ismerte Őt, mint amikor emberi, földi közösségben volt Vele: akkor úgy szerette Jézust mint embert, mint a mennyből küldött tanítót. Most pedig Istenként szerette Őt. Elkezdte megtanulni a leckét, hogy Krisztus volt „minden mindenben” (1Kor 15,28). Most már kész volt osztozni Ura szolgálatában, amelyhez az áldozat is hozzátartozott. Amikor végül keresztre feszítették, saját kérésére fejjel lefelé függesztették a fára. Túl nagy megtiszteltetésnek tartotta volna, hogy ugyanúgy szenvedje el a halált, mint Mestere. {DA 815.5}   

„Kövess engem!” – Péter számára ezek a szavak tele voltak tanítással. Nemcsak halálára vonatkozóan, hanem élete minden lépésére nézve is leckét kapott. Péter mindeddig hajlott arra, hogy függetlenül cselekedjen: megpróbálta megtervezni Isten munkáját, ahelyett, hogy Isten elgondolásainak megismerésére várt volna, hogy követhesse az Urat. Semmit sem nyerhetett azonban azzal, hogy sietve elébe ment Urának, s nem várta meg, míg megismeri Isten tervét. Jézus Krisztus megparancsolta neki: „Kövess engem!” Ne rohanj elém! Akkor majd nem kell egyedül szembeszállnod Sátán seregével. Engedd, hogy én menjek előtted, és akkor nem győz le téged az ellenség! {DA 816.1}   

Miközben Péter Jézus mellett haladt, meglátta, hogy János követi őket. Pétert elfogta a vágy, hogy megismerje János jövőjét is: „Uram, ez pedig mint lészen?” – kérdezte Jézustól. A Megváltó így felelt: „Ha akarom, hogy ő megmaradjon, amíg eljövök, mi közöd hozzá? Te kövess engem!” (Ján 21,21–22) Péternek meg kellett volna fontolnia, hogy Ura csak azt jelenti ki neki, aminek az ismerete a javát szolgálja, amiről tudnia kell, és amit szem előtt kell tartania. Mindenkinek az a kötelessége, hogy kövesse Krisztust, s ne mások munkája miatt aggodalmaskodjon. Amit Jézus kijelentett – „Ha akarom, hogy ő megmaradjon, amíg eljövök” –, abban nem adta biztosítékát annak, hogy János megéri az Úr második eljövetelét. Krisztus egyszerűen kijelentette saját legfőbb hatalmát, és azt, hogy még ha így akarna is cselekedni Jánossal, ez semmiképpen nem befolyásolhatja Péter munkáját. Mindkettőjük, János és Péter jövője is Uruk kezében van. Jézus Krisztus mindkettőjüktől annak a kötelességnek a teljesítését várja, hogy engedelmesen kövessék Őt. {DA 816.2}   

Milyen sokan gondolkodnak ma is úgy, mint Péter! Mások ügyei érdeklik őket, és égnek a vágytól, hogy megismerjék mások kötelességeit, miközben az a veszély fenyegeti őket, hogy saját teendőiket elhanyagolják. A mi feladatunk az, hogy Krisztusra nézzünk, és Őt kövessük. Láthatunk tévedéseket mások életében, és hiányosságokat jellemükben. Az emberi természet csupa gyengeség. Krisztusban azonban tökéletességre lelhetünk, s miközben Őt szemléljük, átformálódunk. {DA 816.3}   

János nagyon magas életkort ért meg. Tanúja volt Jeruzsálem pusztulásának, és a fenséges templom lerombolásának – a világ végső megsemmisülése jelképének. János halála napjáig hűségesen követte Urát. Az egyházakhoz intézett bizonyságtételének leghangsúlyosabb mondanivalója ez volt: „Szeretteim, szeressük egymást ”, „aki a szeretetben marad, az Istenben marad, és az Isten is őbenne.” (1Ján 4,7. 16) {DA 816.4}   

Krisztus visszahelyezte Pétert apostolságába. A tisztelet és tekintély azonban, amelyet Krisztustól kapott, nem ruházta fel elsőséggel, főhatalommal, nem emelte tanítványtársai fölé. Ezt Krisztus világossá tette, amikor Péter kérdésére – „Uram, ez pedig mint lészen?”  – ezt válaszolta: „Mi közöd hozzá? Te kövess engem!” Pétert nem az egyház fejeként tartották tiszteletben. Az a kegy, amelyet Krisztus gyakorolt iránta, megbocsátva hitehagyását és megbízva őt a nyáj legeltetésével, s az, hogy hűségesen követte Krisztust, visszanyerte számára tanítványtársai bizalmát. Péternek nagy befolyása volt az egyházban. Azonban egész életen át őrizte szívében a tanítást, amelyet Krisztus adott neki a Galileai-tengernél. A Szentlélek által így írt a gyülekezeteknek: {DA 817.1}   

„A köztetek levő presbitereket kérem én, a presbitertárs, és a Krisztus szenvedésének tanúja, és a megjelenendő dicsőség részese: Legeltessétek az Isten köztetek levő nyáját, gondot viselvén arra, nem kényszerítésből, hanem örömest; sem nem rút nyerészkedésből, hanem jóindulattal; sem nem úgy, hogy uralkodjatok a gyülekezetekben, hanem mint példányképei a nyájnak. És mikor megjelenik a főpásztor, elnyeritek a dicsőség hervadhatatlan koronáját.”(1Pét 5,1–4) {DA 817.2}