Menjetek el és tanítsatok minden népeket!

Máté 28:16-20. {DA 818}   

Mielőtt fölment a mennybe, Krisztus megbízást adott tanítványainak: „Nékem adatott minden hatalom égen és földön. Elmenvén azért, tegyetek tanítványokká minden népeket!” (Mát 28,18–19) „Elmenvén e széles világra, hirdessétek az evangéliumot minden teremtésnek!” (Márk 16,15) Krisztus többször elismételte ezeket a szavakat, hogy a tanítványok megragadhassák a jelentőségüket. A menny világosságának tisztán kellett ragyognia a föld minden lakójára, kicsinyekre és nagyokra, gazdagokra és szegényekre. A tanítványoknak az Üdvözítő munkatársaivá kellett lenniük a világ megmentésének munkájában. {DA 818.1}   

Krisztus akkor adta ezt a feladatot a tizenkettőnek, amikor a felházban találkozott velük, most azonban tanítványai szélesebb táborát is megbízta ezzel a munkával. Azon az összejövetelen, amelyet egy hegyen tartottak Galileában, mindazok megjelentek, akiket meg tudtak hívni. Halála előtt maga Krisztus jelölte ki ennek a gyülekezésnek a helyét és idejét. A sírboltnál az angyal emlékeztette Krisztus tanítványait a Megváltó ígéretére, hogy Galileában találkozik majd velük. Ezt az ígéretet elmondták mindazoknak a hívőknek, akik a húsvéti ünnep folyamán Jeruzsálemben gyűltek össze, és rajtuk keresztül az ígéret sok magányos hívőhöz is eljutott, akik gyászolták Uruk halálát. Mindnyájan nagyon várták a találkozást. A gyülekezés színhelyére kerülő utakon érkeztek, hogy ne keltsék fel a féltékeny zsidó vezetők gyanúját. Töprengő szívvel jöttek, komolyan beszélgetve egymással azokról a hírekről, amelyek eljutottak hozzájuk az Üdvözítőről. {DA 818.2}   

A kijelölt időpontban mintegy ötszáz hívő gyűlt össze kis csoportokban a hegyoldalon, s igyekeztek mindent megtudni azoktól, akik látták Krisztust a feltámadása után. A tanítványok csoportról csoportra jártak, elbeszélték mindazt, amit láttak és hallottak, s felidézték az Írások bizonyságtételeit, ahogyan Krisztus is tette, amikor őket tanította. Tamás elmondta hitetlensége történetét, s hogy miként oszlatta el kételyeit a feltámadott Úr. Egyszer csak ott állt közöttük Jézus. Senki sem tudta megmondani, honnan és hogyan érkezett. A jelenlévők között sokan voltak, akik még sohasem találkoztak Vele, azonban kezein és lábain meglátták a keresztre feszítés jeleit. Arca olyan volt, mint Isten orcája. Amikor megpillantották Jézust, leborulva imádták Őt. {DA 818.3}   

Néhányan azonban kételkedtek. Így lesz ez mindig. Akik nehéznek találják a hit gyakorlását, a kételkedők oldalán foglalnak helyet, s hitetlenségük miatt sokat veszítenek. {DA 819.1}   

A hívők közül sokakkal csak ekkor találkozott Jézus a feltámadása óta. Így szólt hozzájuk: „Nékem adatott minden hatalom mennyen és földön.” (Mát 28,18) A tanítványok már megszólalása előtt imádták Jézust, szavai azonban különleges erővel ragadták meg őket, hiszen azokról az ajkakról hangzottak el, amelyeket egyszer lezárt a halál. Jézus most mint a feltámadott Megváltó állt előttük. Sokan közülük látták Őt, amikor hatalma megnyilvánult: meggyógyította a betegeket, és megzabolázta a sátáni erőket. Hitték, hogy Jézusnak van hatalma megalapítani királyságát Jeruzsálemben, megtörni minden ellenállást, és uralkodni a természet elemein. Ő lecsendesítette a háborgó vizeket, járt a hullámokon, életre keltette a halottakat. Most kijelentette, hogy „minden hatalom” Neki adatott. Szavai a földi és ideiglenes dolgok fölé emelték hallgatói gondolatait, s az örökkévaló mennyeiekre irányították figyelmüket. Krisztus méltósága és dicsősége rendkívüli módon tárult fel előttük. {DA 819.2}   

Krisztusnak a hegyoldalon elhangzott szavai azt jelentették be, hogy az emberekért hozott áldozata teljes és tökéletes volt. A jóvátétel feltételeinek eleget tett, s elvégezte a munkát, amelyért erre a világra jött. Jézus Krisztus útja most már Isten trónjához vezetett, hogy tiszteljék Őt az angyalok, a fejedelemségek és hatalmasságok. Megkezdte közbenjárói munkáját. Határtalan tekintéllyel felruházva adta át megbízását tanítványainak: „Elmenvén azért, tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében; tanítván őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam néktek, és íme én veletek vagyok minden napon, a világ végezetéig.” (Mát 28,19–20) {DA 819.3}   

Isten a zsidó népet tette a szent igazság őrizőjévé. A farizeizmus változtatta azonban az egész emberi nemzetség legjobban elzárkózó, vakbuzgó népévé őket. Minden, ami a papokkal és a főemberekkel összefüggésben állt – a ruháik, szokásaik, szertartásaik, hagyományaik –, alkalmatlanná tette őket arra, hogy a világ világossága legyenek. Krisztus azonban azzal bízta meg tanítványait, hogy olyan hitet és istentiszteletet hirdessenek, amelynek semmi köze kasztokhoz vagy országokhoz, olyan hitet, amely elfogadható minden nép, minden nemzet és minden ember számára. {DA 819.4}   

Mielőtt elhagyta tanítványait, Krisztus világosan szólt nekik királysága jellegéről. Emlékezetükbe idézte mindazt, amit előzőleg mondott nekik ezzel kapcsolatban. Kijelentette, hogy nem állt szándékában ezen a világon ideiglenes királyságot létesíteni, az Ő célja egy lelki ország megalapítása. Nem uralkodik majd földi királyként Dávid trónján. Ismét feltárta előttük az Írásokat, megmutatva nekik, hogy mindaz, amin Ő keresztülment, a mennyei tervek szerint történt, az Atya és a Fiú tanácskozása nyomán. S mindezt előre megmondták a Szentlélek által ihletett emberek. Krisztus ezt mondta: „Látjátok, hogy mindaz bekövetkezett, amit kijelentettem Messiásként való elvettetésemről. Szóltam a megaláztatásról, amelyet el kellett tűrnöm, és halálomról – s mindez beigazolódott. A harmadik napon feltámadtam. Még szorgalmasabban kutassátok az Írásokat, és meglátjátok, hogy beteljesedtek a prófécia részletes leírásai, amelyek rólam szólnak.” {DA 820.1}   

Krisztus megbízta tanítványait, hogy végezzék azt a munkát, amelyet rájuk hagyott, s Jeruzsálemben kezdjék el szolgálatukat. Jeruzsálem volt a színtere Jézus csodálatos megalázkodásának az emberiségért. Ebben a városban szenvedett, itt vetették el, és itt ítélték kereszthalálra. Júdea volt Krisztus szülőföldje. Itt, emberi alakot öltve magára, az emberek között járt – és kevesen ismerték fel, hogy milyen közel jött a menny a földhöz, amikor Jézus közöttük volt. Jeruzsálemben kellett tehát elkezdődnie a tanítványok munkájának. {DA 820.2}   

Ismerve Krisztus jeruzsálemi szenvedéseit, s hogy mennyire nem értékelték ott a munkáját, a tanítványok kérhettek volna ígéretesebb munkaterületet, de ők nem tették. Pontosan ott kellett dolgozniuk, ahol Jézus elhintette az igazság magvait, hogy az elvetett mag felnövekedjék, és bőséges termést adjon az aratás idején. Munkájuk során a tanítványokra üldöztetés várt a zsidó vezetők féltékenysége és gyűlölete miatt, ezt azonban Mesterük már eltűrte, ezért ők sem riadtak vissza tőle. A kegyelmet először a Megváltó gyilkosainak kellett felkínálniuk. {DA 820.3}   

Sokan voltak Jeruzsálemben, akik titokban hittek Jézusban, és olyanok is, akiket a papok és a főemberek vezettek félre. A tanítványoknak őket is fel kellett keresniük, megismertetve velük az evangéliumot. Megtérésre kellett őket hívniuk. A csodálatos igazságot, hogy egyedül Krisztus által nyerhető el a bűnök bocsánata, mindenki előtt világossá kellett tenniük. Miközben egész Jeruzsálemet felkavarták az elmúlt néhány hét eseményei, az evangélium hirdetése tehette a legmélyebb hatást az emberekre. {DA 820.4}   

A munkának azonban nem volt szabad itt megállnia. Ki kellett terjednie a föld legtávolabbi határáig. Krisztus azt mondta tanítványainak: „Tanúi voltatok életemnek és önfeláldozásomnak. Láttátok, hogyan fáradoztam Izráelért. Bár nem jöttek hozzám, hogy életük lehessen, és elvetettek engem, amint az Írások megjövendölték, mégis kapnak még alkalmat, hogy elfogadják Isten Fiát. Láttátok, hogy kész vagyok elfogadni mindazokat, akik bűneiket megvallva hozzám jönnek.” „Aki énhozzám jön, semmiképpen ki nem vetem.” (Ján 6,37) Mindenki, aki akarja, megbékülhet Istennel, és megkaphatja az örök életet. Rátok, a tanítványaimra bízom az irgalmasságnak ezt az üzenetét. Először Izráelnek kell átadnotok, és azután minden nemzetnek, nyelvnek és népnek. Át kell adnotok zsidóknak és pogányoknak egyaránt. Mindazokat, akik hisznek, egy egyházba kell összegyűjtenetek. {DA 821.1}   

A Szentlélek ajándékával a tanítványok később csodálatos hatalmat kaptak. Bizonyságtételüket jelek és csodák erősítették meg. Nemcsak az apostolok tettek csodákat, hanem azok is, akik befogadták üzenetüket. Jézus ezt mondta: „Az én nevemben ördögöket űznek, új nyelveken szólanak. Kígyókat vesznek föl, és ha valami halálosat isznak, meg nem árt nékik, betegekre vetik kezeiket, és meggyógyulnak.” (Márk 16,17–18) {DA 821.2}   

Abban az időben gyakran előfordult, hogy valakit megmérgeztek. A gátlástalan emberek nem haboztak így távolítani el azokat, akik törekvéseik útjában álltak. Jézus tudta, hogy tanítványai életét ilyen veszélyek is fenyegetik. Sokan azt gondolják majd, hogy Istennek tesznek szolgálatot, ha Krisztus tanúit megölik. Jézus ezért védelmet ígért nekik ezzel a veszéllyel szemben. {DA 821.3}   

A tanítványoknak ugyanazzal a hatalommal kell rendelkezniük, amellyel Jézus is munkálkodott, hogy meg tudjanak gyógyítani „a nép között minden betegséget és minden erőtlenséget” (Mát 4,23). Ha meggyógyítják a test betegségeit Krisztus nevében, bizonyságot tesznek a Megváltó lelkeket meggyógyító hatalmáról. Jézus egy új képességet is ígért. A tanítványoknak idegen nemzetek között is hirdetniük kell az evangéliumot, ezért hatalmat kapnak, hogy más nyelveken szóljanak. Az apostolok és tanítványtársaik nem voltak tanult emberek, pünkösd napján azonban a Lélek kitöltetésével beszédük – akár saját nyelvükön, akár idegen nyelven szóltak – tisztává, egyszerűvé és pontossá vált. {DA 821.4}   

Krisztus így adta át tanítványainak a megbízatásukat. Mindenről gondoskodott, amire szükségük volt, és magára vállalta a felelősséget a munka sikeréért. Amíg tanítványai engedelmeskedtek szavának, és Vele együtt munkálkodtak, addig nem vallhattak kudarcot. Menjetek el minden néphez – parancsolta nekik. – Menjetek el a föld legtávolabbi részéig, de legyetek mindig tudatában jelenlétemnek. Hittel és bizalommal dolgozzatok, mert soha nem hagylak el benneteket. {DA 822.1}   

A megbízás, amelyet Krisztus adott a tanítványainak, kiterjed minden hívőre, az idők végéig. Végzetes tévedés lenne azt feltételezni, hogy a lelkek megmentésének munkája csupán a felszentelt lelkészek dolga. Krisztus az evangélium hirdetésével bízta meg mindazokat, akikhez eljutott a mennyei üzenet. Mindazokat, akik befogadják Krisztus életét, Ő felszenteli, hogy embertársaik üdvösségéért munkálkodjanak. Ennek a munkának a végzésére jött létre az egyház, és mindenki, aki ünnepélyes és szent fogadalmat tesz az egyháznak, arra kötelezi el magát, hogy együtt munkálkodik Krisztussal. {DA 822.2}   

„A Lélek és a menyasszony ezt mondják: Jövel! És aki hallja, mondja ezt: Jövel!” (Jel 22,17) Mindenkinek, aki hallja, meg kell ismételnie a hívást. Bármi legyen is valakinek a hivatása, az legyen a legfontosabb számára, hogy lelkeket nyerjen meg Krisztusnak. Lehet, hogy nem képes nagy összejöveteleken szónokolni, de munkálkodhat egyes emberekért. Elmondhatja nekik a tanítást, amelyet Urától kapott. A szolgálat nem csak prédikálásból áll. Azok is szolgálnak, akik segítik a betegeket, szenvedőket és szűkölködőket, a vigasztalás szavait szólják a megtört szívűeknek és a kicsinyhitűeknek. Közel és távol egyaránt vannak emberek, akiket bűntudatuk súlya terhel. Nem a nehézség, a robotolás vagy a szegénység az, ami lealjasítja az embert, hanem a bűn és a gonosztett. Ez okoz nyugtalanságot és elégedetlenséget. Krisztus azt szeretné, ha követői a bűn miatt megbetegedett lelkeket szolgálnák. {DA 822.3}   

A tanítványoknak ott kellett elkezdeniük a munkát, ahol mindennapjaikat élték. A legkeményebb és legkevésbé ígéretes munkaterületet sem kerülhették el. Így Krisztus minden egyes munkásának is ott kell elkezdenie szolgálatát, ahol él. Lehet, hogy éppen a saját családunkban vannak olyanok, akik vágyakoznak az együttérzésre, éheznek az élet kenyerére. Lehetnek olyan gyermekek a közelünkben, akiket Krisztushoz vezethetünk. Hitetlenek élnek közvetlenül az ajtónk előtt. Végezzük hűségesen azt a munkát, amely a legközelebb van hozzánk. Azután engedjük, hogy erőfeszítéseink olyan messzire terjedjenek, amilyen messze Isten keze vezet bennünket. Sokaknak úgy tűnhet, hogy munkavégzésük korlátozott a körülmények miatt, de bárhol is legyenek, ha hittel és szorgalommal végzik feladatukat, eredménye a világ legtávolabbi részén is érezhető lesz. Amikor Krisztus az emberek között járt, úgy tűnt, hogy munkája egy szűk területre korlátozódik, azonban nagyon sokan hallották üzenetét azok közül is, akik távoli országokból érkeztek. Isten gyakran a legegyszerűbb eszközöket használja fel a legnagyobb eredmények eléréséhez. Isten terve az, hogy munkájának részei úgy kapcsolódjanak egymásba, mint a fogaskerekek, s összhang legyen a munkavégzésben. A legalázatosabb munkás is, akit a Szentlélek indít, láthatatlan húrokat pendít meg, amelyek rezgése elhallatszik majd a föld végső határáig, és dallamuk átcsendül az örökkévaló korszakokon. {DA 822.4}   

„Elmenvén e széles világra” (Márk 16,15) – ezt a parancsot azonban nem szabad szem elől téveszteni. Krisztus arra hívott el bennünket, hogy forduljunk a látóhatárunkon túli területek felé. Krisztus ledönti a válaszfalakat, a nemzetségeket elválasztó előítéleteket, és arra tanít, hogy szeressük az egész emberi családot. Kiemeli az embereket önzésük szűk börtönéből, eltöröl minden területi határvonalat és a mesterséges társadalmi megkülönböztetéseket. Ő nem tesz különbséget a szomszédok és az idegenek, a barátok és az ellenségek között. Arra tanít minket, hogy testvérként tekintsünk minden szenvedő lélekre, a világra pedig úgy, mint saját otthonunkra. {DA 823.1}   

„Elmenvén… tegyetek tanítványokká minden népeket” (Mát 28,19) – mondta a Megváltó, és hozzátette: „Azokat pedig, akik hisznek, ilyen jelek követik: az én nevemben ördögöket űznek, új nyelveken szólanak. Kígyókat vesznek fel, és ha valami halálost isznak, meg nem árt nékik; betegekre vetik kezeiket és meggyógyulnak.” (Márk 16,17–18) Az ígéret olyan messzire terjed, mint maga a küldetés. Nem minden hívő részesül mindegyik ajándékban. A Lélek osztja el ezeket „mindenkinek külön, amint akarja” (1Kor 12,11). Az Úr azonban a Lélek ajándékait minden hívőnek megígérte, aszerint, hogy kinek-kinek mire van szüksége az Úr munkájának végzéséhez. Az ígéret éppen olyan erőteljes és bizonyos most is, mint amilyen az apostolok idejében volt. „Azokat pedig, akik hisznek, ilyen jelek követik.” Ez Isten gyermekeinek a kiváltsága, és hittel meg kell ragadnunk mindent, amit csak a hit adományaként megkaphatunk. {DA 823.2}   

„Betegekre vetik kezeiket és meggyógyulnak.” Ez a világ egy óriási bélpokloskórház, de Krisztus eljött, hogy meggyógyítsa a betegeket, és szabadulást hirdessen Sátán foglyainak. Maga Krisztus az egészség és az erő. Életét adta a betegeknek, a szenvedőknek, a démonoktól megszállottaknak. Nem fordult el senkitől, aki azért kereste Őt, hogy elfogadja gyógyító erejét. Tudta, hogy akik segítségért könyörögtek Hozzá, sokszor saját betegségük okozói voltak, mégsem tagadta meg tőlük a gyógyítást. Amikor pedig Krisztus ereje érintette ezeket a szegény lelkeket, akkor meggyőződtek bűnösségükről, és sokan lelki betegségükből is éppen úgy meggyógyultak, mint testi bajukból. Az evangéliumnak ma is ugyanilyen hatalma van, miért ne lehetnénk hát ma is tanúi ugyanilyen eredményeknek? {DA 823.3}   

Krisztus átérzi minden szenvedő keserű bánatát. Amikor gonosz lelkek gyötörnek egy emberi testet, Krisztus is érzi a szenvedést. Amikor a láz felemészti az életerőt, Ő is érzi a gyötrelmet. Krisztus ma is éppen úgy kész meggyógyítani a betegeket, mint amikor személyesen itt járt az emberek között. Krisztus szolgái az Ő képviselői, rajtuk keresztül munkálkodik, általuk kívánja gyakorolni gyógyító hatalmát. {DA 823.4}   

A Megváltó gyógyító módszerei is tanítást hordoztak követői számára. Egy vak ember szemét megkente agyaggal, és megparancsolta neki: „Menj el, mosakodj meg a Siloám tavában… Elméne azért és megmosakodék, és megjöve látva.” (Ján 9,7) A gyógyítást csak a Nagy Gyógyító, Krisztus végezhette el, azonban a természet egyszerű eszközeit is felhasználta. A mesterséges gyógyszerek helyett az egyszerű és természetes orvosságok használatára tanította híveit. {DA 824.1}   

Sok embernek, aki visszanyerte egészségét, Krisztus ezt mondta: „Ímé meggyógyultál, többé ne vétkezzél, hogy rosszabbul ne legyen dolgod!” (Ján 5,14) Ezzel azt tanította, hogy a testi-lelki betegség az isteni törvény megsértésének következménye. A világon nem volna nyomorúság, ha az emberek összhangban élnének a Teremtő tervével. {DA 824.2}   

Krisztus volt az ősi Izráel vezetője és tanítója, és azt tanította nekik, hogy az egészség az Isten törvénye iránti engedelmesség jutalma. A Nagy Orvos, aki Palesztinában meggyógyította a betegeket, a felhőoszlopból szólva mondta el Izráel fiainak, hogy mit kell tenniük, és Isten mit tenne értük. „Ha a te Uradnak, Istenednek szavára hűségesen hallgatsz, és azt cselekszed, ami kedves az Ő szemei előtt, s figyelmezel az Ő parancsolataira, és megtartod minden rendelését: egyet sem bocsátok reád ama betegségek közül, amelyeket Egyiptomra bocsátottam, mert én vagyok az Úr, a te gyógyítód.” (2Móz 15,26) Krisztus határozott utasításokat adott az életmódra vonatkozóan, és biztosította népét, hogy „távol tart az Úr tetőled minden betegséget” (5Móz 7,15). Amikor teljesítették a feltételeket, akkor az ígéret is teljesült: „Nemzetségeikben nem volt beteges.” (Zsolt 105,37) {DA 824.3}   

Mindez számunkra is tanulságos. Vannak olyan feltételek, amelyeket nem hagyhatunk figyelmen kívül, ha meg akarjuk őrizni egészségünket. Mindnyájunknak meg kell ismernünk ezeket a feltételeket. Az Úr előtt nem kedves a tudatlanság az Ő törvényeivel szemben, akár testiekre, akár lelkiekre vonatkoznak. Együtt kell munkálkodnunk Istennel mind testi, mind lelki egészségünk helyreállítása érdekében. {DA 824.4}   

Ha megismertük ezeket az alapelveket, másokat is meg kell tanítanunk arra, miként őrizhetik meg és állíthatják helyre egészségüket. A betegek érdekében azokat a gyógyszereket és gyógymódokat kell használnunk, amelyekről Isten a természetben gondoskodott. Istenre kell mutatnunk, mert egyedül Ő képes arra, hogy meggyógyítson minden betegséget. A mi feladatunk, hogy a betegeket és a szenvedőket hitünk karjában vigyük Krisztushoz. Arra kell tanítanunk őket, hogy higgyenek a Nagy Gyógyítóban. Meg kell ragadnunk ígéretét, és imádkoznunk kell hatalmának megnyilatkozásáért. Az evangélium igazi lényege a helyreállítás. Megváltónk azt várja el tőlünk, hogy hívjuk a betegeket, a reményteleneket és a lesújtottakat, hogy ragadják meg az Ő erejét. {DA 824.5}   

A szeretet hatalma nyilatkozott meg Krisztus minden gyógyításában, és csak akkor munkálkodhat általunk, ha társak leszünk ebben a szeretetben is. Ha nem ügyelünk arra, hogy isteni kötelékekkel kapcsolódjunk Krisztushoz, akkor az életadó energia nem tud bőséges patakokban áradni rajtunk keresztül az emberekhez. Voltak helyek, ahol az emberek hitetlensége miatt a Megváltó sem tudott hatalmas tetteket végrehajtani. Az egyházat most is a hitetlenség választja el isteni Segítőjétől. Nem ragadja meg elég erősen az örök valóságokat, hitének hiánya csalódást okoz Istennek, és megfosztja dicsőségétől. {DA 825.1}   

Az egyházban csak akkor valósulhat meg Krisztus jelenlétének ígérete, ha hívei az Ő munkáját végzik. „Elmenvén azért tegyetek tanítványokká minden népeket– mondta Krisztus –, és ímé én tiveletek vagyok minden napon, a világ végezetéig.” (Mát 28,19–20) Krisztus igájának felvétele az egyik legfontosabb feltétele hatalma elnyerésének. Az egyház élete attól függ, hogy hűségesen teljesíti-e az Úrtól kapott megbízatását. Ennek a munkának az elhanyagolása bizonyosan lelki gyengeséget és hanyatlást okoz. Ahol nem munkálkodnak erőteljesen másokért, a szeretet megfogyatkozik, és a hit elhalványul. {DA 825.2}   

Krisztus azt akarja, hogy szolgái legyenek az egyház tanítói. Meg kell tanítaniuk az embereket az evangéliumi munkára, hogy miként keressék és mentsék meg az elveszetteket. Vajon valóban ezt a munkát végzik? Milyen sokan fáradoznak, hogy felszítsák az élet tüzét egy-egy haldokló gyülekezetben! Mint a beteg bárányokat, úgy ápolgatják a gyülekezetet azok, akiknek éppen az elveszett juhokat kellene megkeresniük! S ez idő alatt milliók és milliók vesznek el Krisztus nélkül. {DA 825.3}   

Az isteni szeretet a kifürkészhetetlen mélységeket is megjárta az emberért, az angyalok pedig csodálkozva nézik, mennyire felszínes a hálája azoknak, akikre ez a szeretet árad. Az angyalok csodálkoznak, hogy milyen kevéssé értékeli az ember Isten szeretetét. A menny megdöbbenve szemléli az emberi lelkek iránti közömbösségünket. Akarjuk-e tudni, mit érez Krisztus mindezek láttán? Vajon mit érezne egy apa és anya, ha tudomást szereznének arról, hogy eltűnt gyermekük mellett a hidegben és hóban csak úgy elmentek és otthagyták pusztulásra ítélve azok, akik megmenthették volna? Nem okozna ez nekik szörnyű fájdalmat, és nem háborodnának fel? Nem vádolnák-e azokat a gyilkosokat olyan forró haraggal, mint a könnyeik, és oly hevesen, mint a szeretetük? Minden ember szenvedése Isten egyik gyermekének a szenvedése, és azok, akik nem nyújtják oda segítő kezüket pusztulásra ítélt embertársuknak, kiváltják Isten igazságos haragját. Ez a Bárány haragja. Mindazokhoz, akik azt állítják, hogy Krisztust követik, de közömbösek voltak embertársaik szükségletei iránt, Ő így szól majd a nagy ítéletnapon: „Nem tudom, honnét valók vagytok ti. Távozzatok el éntőlem mindnyájan, akik hamisságot cselekesztek!” (Luk 13,27) {DA 825.4}   

Tanítványainak adott megbízásában Krisztus nemcsak a munkájukat vázolta fel, hanem rájuk bízta azt az üzenetet is, amelyet továbbítaniuk kellett. Tanítsátok meg az embereket – mondta –, „hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam néktek” (Mát 28,20). A tanítványoknak azt kellett tanítaniuk, amit Krisztus tanított. Ebbe mindaz beletartozik, amit Ő mondott, nemcsak személyesen, hanem az összes ószövetségi próféta és tanító által is. Az emberi tanítást kizárta. Nincs helye a hagyománynak, emberi elméleteknek és következtetéseknek, vagy egyházi törvényhozásnak. A megbízás nem foglal magában egyházi tekintélyek által elrendelt törvényeket. Krisztus szolgáinak ezek közül egyiket sem kell tanítaniuk. „A törvény és a próféták” (Mát 22,40), Krisztus szavainak és tetteinek feljegyzéseivel együtt alkotják azt a kincset, amelyet Ő a tanítványaira bízott, hogy adják tovább a világnak. Krisztus neve a jelszavuk, megkülönböztető jelvényük, egységük köteléke, a tetteik mögött álló tekintély, és eredményességük forrása. Az Ő királyságában semmit nem szabad elismerni, ami nem viseli magán az Ő nevét. {DA 826.1}   

Az evangéliumot nem úgy kell közvetíteni, mint valami élettelen elméletet, hanem mint eleven erőt, amely megváltoztatja az életet. Isten azt kívánja, hogy kegyelmének elfogadói tanúi legyenek az Ő hatalmának. Azokat, akik eddigi életútjuk során az Úr legnagyobb ellenségei voltak, Ő készségesen elfogadja, amikor megbánják bűneiket. Megajándékozza őket isteni Lelkével, s bizalmába fogadva elküldi őket a hűtlenek táborába, hogy hirdessék ott az Ő határtalan irgalmát. Isten szeretné, ha szolgái bizonyságot tennének arról a tényről, hogy az Ő kegyelme által az emberek elnyerhetik a krisztusi jellemet, és örvendezhetnek az Ő nagy szeretetének bizonyosságában. Isten azt akarja, tegyünk tanúbizonyságot arról, hogy Ő nem elégedhetik meg addig, míg az emberi nemzetség tagjai meg nem térnek és újra el nem foglalják helyüket szent kiváltságaikban – mint Isten fiai és leányai. {DA 826.2}   

Krisztusban egyesül a pásztor gyengédsége, a szülő szeretete, és a könyörületes Megváltó páratlan kegyelme. Áldásaival a legmegragadóbb formában ajándékoz meg minket. Nem elégszik meg azzal, hogy tudtunkra adja ezeket az áldásokat, a legfenségesebb módon nyújtja felénk azokat, hogy felkeltse bennünk a vágyat ajándékai birtoklására. Így kell Isten szolgáinak is bemutatniuk a kibeszélhetetlen Ajándék dicsőségének gazdagságát. Krisztus csodálatos szeretete felolvasztja a szíveket, miközben a tantételek ismételgetésével nem érnénk el semmit. „Vigasztaljátok, vigasztaljátok népemet, így szól Istenetek.” „Magas hegyre menj fel, örömmondó Sion! Emeld föl szódat magasan, örömmondó Jeruzsálem! Emeld föl, ne félj! Mondjad Júda városainak: Ímhol Istenetek!... Mint pásztor, nyáját úgy legelteti, karjára gyűjti a bárányokat, és ölében hordozza.” (Ésa 40,1. 9–11) Beszéljetek az embereknek arról, aki „tízezer közül is kitetszik”, és aki „mindenestől fogva kívánatos” (Én 5,10. 16). Pusztán szavakkal nem lehet elmondani, kicsoda Jézus Krisztus. Tükröződjön Ő a jellemünkben, és nyilvánuljon meg az életünkben. Krisztus láthatóvá szeretne lenni minden követője életében. Isten előre elrendelte gyermekeiről, hogy „az Ő Fia ábrázatához hasonlatosak legyenek” (Róm 8,29). Mindenkiben Krisztus béketűrő szeretetének, szentségének, szelídségének, irgalmának és igazságának kell megmutatkoznia a világ előtt. {DA 826.3}   

Az első tanítványok elindultak, hogy hirdessék az igét. Életük Krisztust mutatta be. Az Úr pedig velük együtt munkálkodott, „megerősítvén az igét a jelek által, amelyek követik vala” (Márk 16,20). Ezek a tanítványok felkészültek a munkára. Pünkösd napja előtt összegyülekeztek, és minden viszályt félretettek. Egy akarattal voltak együtt. Elhitték Krisztus ígéretét, hogy megkapják az Ő áldását, és hittel imádkoztak. Nemcsak önmaguk számára kértek áldást: munkálkodniuk kellett a lelkek üdvösségéért. Az evangéliumot el kellett vinniük a világ minden részébe, ezért igényt tartottak a hatalom ajándékára, amelyet Krisztus megígért nekik. Ekkor történt, hogy kitöltetett a Szentlélek, és egy nap alatt ezrek tértek meg. {DA 827.1}   

Ez ma is megtörténhetne. Az emberi bölcselkedések helyett hirdessük Isten igéjét! A keresztények tegyenek félre minden nézeteltérést, és adják át magukat Istennek az elveszettek megmentésére. Hittel kérjenek áldást, és megkapják. A Szentlélek kitöltetése az apostolok idejében a „korai eső” volt, amely csodálatos eredményt hozott. A „késői eső” azonban még bőségesebb lesz (Jóel 2,23). {DA 827.2}   

Mindazok, akik Istennek szentelik testüket-lelküket, állandóan részesülnek majd a testi és lelki erő újabb ajándékában. A menny kimeríthetetlen készletei állnak a rendelkezésükre. Krisztus nekik adja saját Lelkének leheletét, és életét. A Szentlélek minden erejével munkálkodik az emberek szívében és elméjében. Isten kegyelme megnöveli és megsokszorozza képességeiket, és az isteni természet minden tökéletessége segítségükre lesz a lelkek megmentéséért végzett munkájukban. Jézussal együtt munkálkodva teljessé lesznek Őbenne, és gyenge emberként is képessé válnak arra, hogy cselekedjék a Mindenható tetteit. {DA 827.3}   

A Megváltó arra vágyik, hogy kinyilvánítsa kegyelmét, és jellemét tükrözhesse az egész világ. Ez Krisztus megvásárolt tulajdona, és Ő szabaddá, tisztává és szentté akarja tenni az embereket. Bár Sátán arra törekszik, hogy megakadályozza Krisztus szándékának megvalósítását, Ő a világért kiontott vére által mégis olyan diadalt arat, amely dicsőséget szerez Istennek és a Báránynak. Krisztus mindaddig munkálkodik, míg győzelme teljes lesz, s „lelke szenvedése folytán látni fog, és megelégszik” (Ésa 53,11). A Föld minden népe meghallja majd kegyelmének evangéliumát. Nem mindenki fogadja majd el kegyelmét, de „őt szolgálják a fiak, az Úrról beszélnek az utódoknak” (Zsolt 22,31). „Az ország pedig és a hatalom, és az egész ég alatt levő országok nagysága átadatik a magasságok egek szentei népének” (Dán 7,27), és „teljes lészen a föld az Úr ismeretével, mint a vizek a tengert beborítják” (Ésa 11,9). „És félik napnyugattól fogva az Úr nevét, és naptámadattól az Ő dicsőségét.” (Ésa 59,19) {DA 827.4}   

„Mily szépek a hegyeken az örömmondónak lábai, aki békességet hirdet, jót mond, szabadulást hirdet, aki ezt mondja Sionnak: Uralkodik a te Istened!… Ujjongva énekeljetek mindnyájan, Jeruzsálem romjai, mert megvigasztalá az Úr népét… Feltűrte az Úr szent karját minden népek szemei előtt, hogy lássák a föld minden határai Istenünk szabadítását.” (Ésa 52,7–10) {DA 828.1}