Krisztus megalázkodása (1211. sz.)

Krisztus megalázkodását nem értik és nem értékelik. Negyven nap és éjjel Jézus az ellenség kísértéseinek célpontja volt - azé az ellenségé, aki valaha angyalként a mennyei udvarokban Krisztus után második volt fenségességben és dicsőségben. Azt olvassuk: „Szíved felfuvalkodott szépséged miatt”, stb. Ám ő Krisztus helyét akarta elfoglalni, Krisztus pedig egy volt a Végtelen Istennel; és mivel ez nem adatott meg neki, megtelt irigyéggel és a bűn szerzője lett. {16MR 180.1}   

Sátán arra vágyott, hogy megváltoztathassa Isten kormányzatát, saját pecsétjét helyezve Isten királyságának törvényeire. Krisztust nem szerepelt ebben a tervében, és ezen a ponton elkezdődött és igen megerősödött a Krisztus elleni harc. Titkon munkálkodva - bár Isten tudtával -, Lucifer csaló jellemmé vált. A hamisságot igazságnak állította be. {16MR 180.2}   

Kivettetett a mennyből, és Krisztus látszólag egyedül volt vele a kísértés pusztájában. Azonban mégsem maradt magára, mert angyalok voltak körülötte. Ugyanezt a megbízatást kapják Isten angyalai, hogy szolgáljanak azoknak, akik az ellenség félelmetes támadásai alatt vannak. Krisztus a pusztában ugyanazzal állt szemben, akivel a mennyben is viaskodott, és akit legyőzött; Sátán vereséget szenvedett. {16MR 180.3}   

Most Sátán egészen más körülmények között találkozik Vele, hiszen az Őt körülvevő dicsőség immár nem látható. Megalázta magát, felvette magára a mi természetünket. Eljött a világba azért, hogy a Sátán által megtévesztett emberiség élére álljon és megvívja csatáit a faj javára, melyet Sátán hazug hatalma által megtévesztett. Sátán minden erőfeszítése arra irányult, hogy rávegye Krisztust az Istenhez való hűség feladására, hogy csalás útján aláássa alapelveit és az Úr Istenhez való ragaszkodását. {16MR 180.4}   

Micsoda szellemi gyötrelmen ment át Krisztus! Milyen szomorúságon! Az elme micsoda kínjain! Szemtől szemben állt, de nem egy visszataszító szörnyeteggel, melyet denevérszárnyakkal és kecskelábakkal ábrázolnak, hanem a világosság szépséges angyalával, aki látszólag Isten trónterméből érkezett. Megtévesztő ereje oly hatalmas volt, hogy rábírta a mennyei angyalok harmadát, hogy igaznak higgyék, és hogy egyesüljenek vele Isten és az Ő Fia, Jézus Krisztus ellen. Most, amikor Sátán ezen a világon személyesen kapcsolatba lép Krisztussal, azt teljes elszántsággal teszi. Hiszen ha erőteljes és agyafúrt fáradozásait itt siker koronázná, a világ hódítója és fejedelme lenne. Tudatában volt annak, hogy a világ birodalmai iránti igényei mind hamisak és nem tarthatja meg azokat, hacsak Krisztust le nem győzi. {16MR 181.1}   

Ezen kísértések mélységét és erejét lehetetlen felfogni, hacsak az Úr el nem viszi az embert oda, ahol kijelentés által feltárhatja számára ezeket a jeleneteket; de azok még ekkor is csak részben ragadhatók meg. Sátán ezen körülményekre előkészített támadásait ahhoz a magasztos jellemhez mérte, amellyel meg kellett birkóznia. Ha az első kísértéssel győzelmet arathatna, akkor a többi is biztosítva lenne. Sátán még egyetlen célpontra sem irányította dárdáit ilyen erővel. {16MR 181.2}   

Urunk megpróbáltatása, tesztje és próbatétele azt mutatja meg számunkra, hogy engedhetett volna ezeknek a kísértéseknek, máskülönben ez a harc csak egy komédia lett volna. Ám Ő nem engedett az ellenség befolyásának, ezzel bizonyítva, hogy az emberi természet hit által egyesülve az istenivel erős lehet, és ellenállhat Sátán kísértéseinek. {16MR 181.3}   

Krisztus tökéletes embersége ugyanaz, mint amit az ember is elnyerhet a Krisztussal való kapcsolat által. Istenként Krisztus nem volt kísérthető, ahogy a mennyben sem volt eltántorítható hűségétől. Azonban mivel Krisztus megalázta Magát egészen az emberi természetig, így kísérthető lett. Még csak nem is az angyalok természetét vette magára, hanem az emberiségét, amely tökéletesen azonos a mi természetünkkel, kivéve a bűn foltját. Emberi test, emberi elme, minden sajátságos tulajdonságával, Ő csont volt, agy és izmok. Egy ember a mi húsunkból, körülvéve az emberiség gyengeségeivel. Életkörülményeinek jellegét tekintve ki volt téve minden kellemetlenségnek, ami az embert érheti, nem élt gazdagságban, sem nyugalomban, hanem nyomorban, szükségben és megaláztatásban. Ugyanazt a levegőt lélegezte be, amit az ember. Emberként lépett földünkre. Rendelkezett értelemmel, lelkiismerettel, emlékezettel, akarattal és az isteni természettel egyesült emberi lélek vonzalmaival. {16MR 181.4}   

Urunk megkísértetett, ahogyan az ember megkísértetetik. Képes volt arra, hogy engedjen a kísértéseknek, ahogy az emberi lények is. Véges természete tiszta és szeplőtlen volt, de az isteni természet - mely arra késztette, hogy így szóljon Fülöphöz: „aki engem látott, látta az Atyát” -, nem vált emberivé; ugyanígy az emberi sem istenült meg a két természet vegyülése vagy egyesülése miatt; mindkettő megtartotta lényeges jellegzetességeit és tulajdonságait. {16MR 182.1}   

De ne váljanak elképzeléseink közönségesekké és földiekké, és romlott látásmódunkkal ne gondoljuk azt, hogy Krisztus az a terhe , hogy engedhet Sátán kísértéseinek lealacsonyította volna emberségét, és ugyanazok a bűnös, romlott hajlamok lettek volna Őbenne, mint az emberben. {16MR 182.2}   

Az isteni természet az emberivel összekapcsolva képessé tette Őt, hogy engedjen Sátán kísértéseinek. Ezen a ponton Krisztus megpróbáltatása messze felülmúlja Ádámét és Éváét, mert Krisztus a mi elesett, de nem megromlott2 természetünket vette fel, és nem is romolhatott meg, hacsak nem hallgat Sátán szavára Isten szava helyett. Azt gondolni, hogy nem volt képessége, hogy engedjen a kísértésnek olyan helyzetbe állítja Őt, ahol nem lehet tökéletes példa az ember számára; valamint Krisztus megalázkodásának ebben a legmozgalmasabb epizódjában rejlő erő és hatalom nem jelentene sem útmutatást, sem segítséget az emberi lények számára. {16MR 182.3}   

Ám e történet tényei nem mesék, hanem élő és ható tapasztalat. [Ennek megtagadása] megrabolná Krisztust az Ő legnagyobb dicsőségétől - az Istenhez való ragaszkodástól - amely ruhaként ölelte Őt körül e világon, a csatamezőn a könyörtelen ellenséggel, és nem számíttatott a törvényszegők közé. Megalázkodásában alászállt, hogy megkísértessen, amint az ember megkísértetik, természete pedig emberi volt, mely képes engedni a kísértésnek. Saját tisztaságát és szentségét támadta a bukott ellenség, éppen az, aki maga romlottá vált és kivettetett a mennyből. Milyen mélyen és fájón érezhette át Krisztus ezt a megalázkodást! {16MR 183.1}   

Hogyan tekintenek a bukott angyalok erre a tiszta és romlatlan Lényre, az Élet Fejedelmére, megalázkodásának különböző szakaszaiban? Szemlélik a jelenetet, ahogy az Élő Isten Fia megalázkodik, hogy felvegye magára az ember természetét, és szembeszálljon az erős fegyveressel, aki a megtévesztés és hazugság minden eszközével felszerelkezett, hogy Jézus Krisztust legyőzze. És milyen értékes az emberi család javára megvívott minden egyes győzelem, megdicsőítve, felemelve, nemesítve Isten keze munkáját; Sátán pedig századokon át azon munkálkodott, hogy lealacsonyítson, lealjasítson, becstelen áruba bocsátva minden erejét pokoli művéhez. {16MR 183.2}   

Krisztus emberi mivolta találkozott a bukott ellenséggel és harcba szállt vele. Isteni hatalom által tartatott meg az összecsapásban, ugyanúgy, ahogy az ember is megtarttatik azáltal, hogy az isteni természet részese. Mint a mi Bajnokunk és üdvösségünk Fejedelme, győzelmet győzelem után aratott, és lelkébe áradt az isteni jóváhagyás az Atyától és az egész mennyei világtól. Természete csaknem a halálig megrázkódtatott, de mennyei angyalok szolgáltak a Szenvedőnek. {16MR 183.3}   

Az egész menny örvendezett, mert a jelentős győzelem következtében az emberiség, Isten keze munkája egy magasabb szintre helyeztetett Alkotója által. Krisztus több, mint győztes volt, megnyitva az utat, hogy az ember is több, mint győztes lehessen, Krisztus érdemei által, mivel Jézus szerette őt. A végtelen Isten Fia a leggyengédebb együttérzéssel viseltetik a megkísértett egyház iránt. Ő tudja, hogyan segítse azokat, akik majd megkísértetnek, mivel Ő maga is megkísértetett.—57. Kézirat, 1890.(Átírva a Naplóból, No. 14, pp. 272-283; 293-295.) {16MR 184.1}   

Ellen G. White Estate {16MR 184}   

Washington, D. C., {16MR 184}   

1986. szeptember 2. {16MR 184}   

Teljes kézirat. {16MR 184}