× A kiadvány nem a Hetednapi Adventista Egyház által elfogadott fordítás, és hibákat tartalmazhat!

Augusztus 16. Megváltás napról napra

„Aki azt hiszi, hogy áll, vigyázzon, hogy el ne essék.” (1Kor 10,12) {Mar 236.1}   

„Péter bukása nem egy pillanat műve volt, hanem fokozatosan következett be. Az önbizalom vezette arra a hitre, hogy meg van mentve. Így lépésről lépésre haladt a lefelé vezető úton egészen addig, míg megtagadta Mesterét. Sohasem bízhatunk önmagunkban, nem bízhatunk az érzéseinkben – a mennynek köszönhetően lehetünk biztonságban a kísértések ellen. Azokat, akik elfogadják az Üdvözítőt, bármennyire őszinte is a megtérésük, sohasem szabad arra tanítani, hogy úgy érezzék, meg vannak mentve. Ez félrevezető. Mindenkinek meg kell tanulnia megőrizni a reménységet és a hitet, de még amikor átadjuk magunkat Krisztusnak, és tudjuk, hogy Ő elfogad minket, akkor sem vagyunk túl a kísértés hatótávolságán… Csak az kapja meg az élet koronáját, aki elviseli a megpróbáltatást (Jak 1,12). {Mar 236.2}   

Akik elfogadják Krisztust, és első bizalmukban azt mondják: »meg vagyunk mentve«, abban a veszélyben forognak, hogy önmagukban bíznak… Az ige figyelmeztet: »Azért aki azt hiszi, hogy áll, meglássa, hogy el ne essék.« (1Kor 10,12) Egyetlen biztonságunk, ha állandóan bizalmatlanok vagyunk az »én« iránt, és Krisztustól függünk. {Mar 236.3}   

Sokan vannak, akik vallják ugyan Krisztust, de sohasem váltak érett kereszténnyé. Elismerik, hogy az ember elbukott, adottságai meggyengültek, alkalmatlan az erkölcsös tettekre, de azt mondják, hogy Krisztus viselt minden terhet, minden szenvedést, minden önmegtagadást, és ők hajlandók arra, hogy hagyják, hadd viselje. Azt mondják, nincs más tennivalójuk, csak hogy higgyenek, ám Krisztus azt mondta: »Ha valaki jönni akar énutánam, tagadja meg magát és vegye fel az ő keresztjét, és kövessen engem.« (Mát 16,24) {Mar 236.4}   

Sohasem szabad megelégednünk jelenlegi állapotunkkal, és megállni, ezt mondván: »Meg vagyok mentve.« Amikor eljátszunk ezzel a gondolattal, már nem érezzük, hogy törekednünk kellene az éberségre, figyelésre, imádkozásra, a célegyenes előrehaladásra. Ezeket a szavakat nem mondhatja ki megszentelt nyelv mindaddig, amíg Krisztus el nem jön, és be nem lépünk Isten városába. Akkor majd dicsőséget adhatunk Istennek és a Báránynak örök szabadulásunkért.” (Revival and Beyond [Megújulás, és ami azon túl következik], 42–43. o.) {Mar 236.5}