× A kiadvány nem a Hetednapi Adventista Egyház által elfogadott fordítás, és hibákat tartalmazhat!

Február 18. Egyetlen biztonságunk

„Vigyázzatok és imádkozzatok, hogy kísértetbe ne essetek; mert jóllehet a lélek kész, de a test erőtelen.” (Mát 26,41) {Mar 57.1}   

„Mit is mondhatnék, hogy felrázzam Isten maradék népét? Értésemre adták, hogy rettenetes események állnak előttünk. Sátán és angyalai minden erejüket Isten népe ellen fordítják. Sátán tudja, hogy ha a hívők még kissé tovább alszanak, akkor biztosan az ő áldozatai lesznek, mert pusztulásuk bizonyossá válik. Figyelmeztetek mindenkit, aki Krisztus nevét vallja: tartsunk önvizsgálatot, és valljuk be fenntartás nélkül minden vétkünket, hogy az angyalok bűnbocsánatot írhassanak a nevünk mellé. Testvéreim, ha nem használjátok ki a kegyelem e becses perceit, nem lesz mentség számotokra. Ha nem tesztek rendkívüli erőfeszítést, hogy lerázzátok az álmot, ha nem bánjátok meg komolyan bűneiteket, az értékes percek hamar tovatűnnek. Megmérnek benneteket, s híjával találnak.” (Bizonyságtételek I., 249. o.) {Mar 57.2}   

„Jézus, amikor figyelmeztetett, hogy virrasszunk és imádkozzunk, megjelölte az egyedül biztonságos utat. Feltétlenül virrasztanunk kell. Szívünk csalárd, az emberi természet gyengeségei és esendőségei veszik körül, Sátán pedig elszánta magát a pusztításra. Mi elszunnyadhatunk, ellenfelünk mégsem alszik soha. Mivel tudjuk, hogy lankadatlanul leselkedik ránk, mi se aludjunk, inkább virrasszunk, és legyünk józanok. Bár nem rejtőzhetünk el a világ lelkülete és betolakodása elől, mégsem szabad engednünk, hogy birtokba vegye gondolkodásunkat és szívünket.” (Bizonyságtételek V., 299. o.) {Mar 57.3}   

„Vizsgáld meg alaposan a szívedet, mégpedig az örökkévalóság fényénél. Semmit el ne rejts! Kutass, kutass, mintha ettől függne az életed! Ülj törvényt viselkedésed fölött, ítéld el magadat, majd hit által tarts igényt Krisztus tisztító vérére, hogy lemossa a foltokat keresztény jellemedről. Ne ámítsd és ne mentegesd magad. Bánj igazságosan a lelkeddel, s miután felismerted, hogy bűnt követtél el, borulj a kereszt lábához. Jézus elfogad, szenynyesen, ahogy vagy, megmos a vérében, megtisztít minden tisztátalanságtól, és alkalmassá tesz arra, hogy a mennyei angyalok társaságába lépj – a tiszta, mennyei világba, ahol nincs veszekedés és vita, csak egészség, boldogság és öröm.” (Bizonyságtételek II., 81. o.) {Mar 57.4}   

„Ez a világ gyakorlóiskola a magasabb iskolához. Ez az élet készít elő az eljövendő életre. Itt kell előkészülnünk, hogy beléphessünk a mennyei udvarokba. Itt kell befogadnunk, elhinnünk és gyakorolnunk az igazságot, míg fel nem készülünk a szentek életére a világosságban.” (Bizonyságtételek VIII., 200. o.) {Mar 57.5}