× A kiadvány nem a Hetednapi Adventista Egyház által elfogadott fordítás, és hibákat tartalmazhat!

Április 19. „Íme az Isten Báránya”

„Ímé az Istennek ama báránya, aki elveszi a világ bűneit!” (Ján 1,29) {Mar 117.1}   

„Jánosnak természettől fogva ugyanolyan hibái és gyengeségei voltak, mint az embereknek általában, de az isteni szeretet érintése átalakította őt. Amikor Krisztus szolgálata elkezdődött, János tanítványai azzal a panasszal mentek hozzá, hogy mindenki az új tanítót követi. János ekkor megmutatta, hogy világosan megértette: Jézus hatalmasabb nála. Örömmel üdvözölte, hiszen az Ő útját készítette elő. {Mar 117.2}   

Így felelt a tanítványainak: »Az ember semmit sem vehet, hanem ha a mennyből adatott néki. Ti magatok vagytok a bizonyságaim, hogy megmondtam: Nem vagyok én a Krisztus, hanem hogy Őelőtte küldettem el. Akinek jegyese van, vőlegény az; a vőlegény barátja pedig, aki ott áll és hallja őt, örvendezve örül a vőlegény szavának. Ez az én örömem immár betelt. Annak növekednie kell, nékem pedig alább szállanom.« (Ján 3,27–30) {Mar 117.3}   

Hittel nézte a Megváltót, s fölemelkedett a lemondás magaslatára. Senkit sem igyekezett magához vonzani, hanem magasabbra és még magasabbra törekedett emelni gondolataikat, míg csak meg nem nyugszik tekintetük Isten Bárányán. János csak hang volt, kiáltó szó a pusztában. Most örömmel fogadta a csendet és az ismeretlenséget, hogy mindenki az élet világossága felé fordulhasson. {Mar 117.4}   

Isten hírnökei, akik hűek hivatásukhoz, nem keresnek maguknak megtiszteltetést. A Krisztus iránti szeretet elnyeli az önszeretetet. Rájönnek, hogy hivatásuk azt hirdetni, amit János hirdetett: »Ímé az Istennek ama báránya, aki elveszi a világ bűneit!« (Ján 1,29) Jézust dicsőítik, és Vele az egész emberiség fölemelkedik. {Mar 117.5}   

Krisztus e dicsőségében összes követőinek is részesülniük kell… Csak annyiban tudjuk befogadni a menny világosságát, amennyiben hajlandók vagyunk megválni az »én«-től. Csak annyira tudjuk felismerni Isten jellemét és hit által elfogadni Krisztust, amennyire megengedjük, hogy minden gondolatunk alárendelődjék a Krisztus iránti engedelmességnek. Mindaz, aki ezt teszi, bőven kapja a Szentlelket. Krisztusban »…lakozik az istenségnek egész teljessége testileg, És ti Őbenne vagytok beteljesedve…« (Kol 2,9–10).” (Bizonyságtételek VIII., 333–334. o.) {Mar 117.6}