1896. január 16.

Kárhoztatta a bűnt a testben

E. G. White {ST January 16, 1896}   

EGW {ST January 16, 1896}   

„Isten az ő Fiát elbocsátván bűn testének hasonlatosságában és a bűnért, kárhoztatta a bűnt a testben, hogy a törvény igazsága beteljesüljön bennünk, akik nem test szerint járunk, hanem Lélek szerint.” {ST January 16, 1896, par. 1}   

Sátán kijelentette, hogy Isten törvényének megtartása lehetetlen Ádám fiai és leányai számára, így azzal vádolta meg Istent, hogy nem elég bölcs és szeretetteljes. Ha nem képesek megtartani a törvényt, akkor az a Törvényadó hibája. A Sátán irányítása alatt álló emberek megismétlik ugyanezeket a vádakat Isten ellen, amikor azt bizonygatják, hogy az ember képtelen megtartani Isten törvényét. Jézus megalázta magát, Istenségét emberségbe öltöztetve, azért, hogy az emberi család fejeként és képviselőjeként állhasson, és mind útmutatás, mind példa által kárhoztassa a bűnt a testben, bizonyítva ezzel Sátán vádjainak hazug voltát. A leghevesebb kísértéseknek volt kitéve, amit az emberi természet ismerhet, mégsem vétkezett, hiszen a bűn a törvény megszegése. Hit által megkapaszkodott az Istenségben, éppen úgy, ahogyan az emberiség megkapaszkodhat Őáltala a végtelen erőben. Bár minden ponton megkísértetett épp úgy, ahogyan az emberek megkísértetnek, nem vétkezett. Nem adta fel Isten iránti hűségét, ahogyan Ádám tette. {ST January 16, 1896, par. 2}   

A farizeusok szombatrontással vádolták Krisztust, mivel meggyógyított egy embert szombaton; ám szavai világossá tették, hogy nem rontotta meg Isten parancsolatát. Kijelentette, hogy nem ismerik sem az Írásokat, sem az Isten hatalmát, és emlékeztette őket, hogy ha tudnák mit jelent az, hogy „irgalmasságot akarok és nem áldozatot”, akkor nem vádolták volna a bűntelent. Gondolataikat visszairányította a törvényhez és a bizonyságtételhez, azokhoz a szavakhoz, melyeket Ő maga szólt, amikor a felhőoszlopba burkolózva kijelentette nekik Isten törvényének alapelveit. Megmutatta nekik, hogy Isten parancsolatával összhangban van akár ember, akár állat szenvedésének enyhítése szombatnapon. Így szólt hozzájuk: „Kicsoda közületek az az ember, akinek van egy juha, és ha az szombatnapon a verembe esik, nem ragadja meg és nem vonja ki azt? Mennyivel drágább pedig az ember a juhnál! Szabad tehát szombatnapon jót cselekedni.” Rámutatott Dávid tettére, amikor éhes volt, „hogyan ment be ő maga és akik vele voltak az Isten házába, és ette meg a szentelt kenyereket, amelyeket nem volt szabad megennie neki, sem azoknak, akik ő vele voltak, hanem csak a papoknak.” Isten törvényének valódi jelentősége felőli tudatlanságuk miatt vették a bátorságot, hogy Krisztust a szombatrontás bűnével vádolják. Ha a Tízparancsolat bármelyikének megszegésén érték volna Krisztust, nem vesztegették volna az időt, hogy vádolják Őt. Ám mivel nem találtak benne hibát, embereket kellett felbérelniük, hogy hamis tanúbizonyságot tegyenek Ellene. Idegességükben és abbéli az törekvésükben, hogy halálra adják Őt, lelkükben hitszegővé váltak. {ST January 16, 1896, par. 3}   

Krisztus emberi természetet vett magára, és az egész törvény adósává vált azok javára, akiket képviselt. Ha egy jottát vagy egy pontocskát is elhagyott volna, akkor törvényszegővé vált volna, és egy bűnös, hiábavaló áldozat lett volna számunkra. Ám Ő megtartotta a törvény minden előírását, és kárhoztatta a bűnt a testben; mégis, oly sok lelkész ismételgeti az írástudók, papok és farizeusok hazugságait, és követve azok példáját elfordítják az embereket az igazságtól. {ST January 16, 1896, par. 4}   

Isten megjelent testben, hogy kárhoztassa a bűnt a testben azáltal, hogy tökéletes engedelmességet tanúsított Isten egész törvénye iránt. Krisztus „nem cselekedett bűnt, sem álnokság nem találtatott szájában.” Nem rontotta meg az emberi természetet, és - bár testben volt -, semmiben sem hágta át Isten törvényét. Sőt, eltörölt minden kifogást, mellyel az elesett ember Isten törvényének be nem tartását igyekszik megindokolni. Krisztust körülvették az emberiség gyöngeségei, a leghevesebb kísértések szorongatták, megkísértetett minden ponton, csakúgy, mint az emberek, ám mégis tökéletesen igazságos jellemet fejlesztett. A bűnnek egyetlen foltja sem volt található Rajta. {ST January 16, 1896, par. 5}   

Krisztus győzelme által ugyanazok az előnyök adatnak meg az embernek is. Hiszen egy olyan erőben részesülhet, amely rajta kívül és fölötte áll. Magában az isteni természetben részesülhet, mely által győzhet a romlottság fölött, amely a kívánságban van e világon. Emberi természetében Krisztus tökéletes jellemet fejlesztett. „Mert nyilván nem angyalok természetét vette fel, hanem az Ábrahám magváét. Ezért tehát mindenestől fogva hasonlatosnak kellett lennie az Ő atyafiaihoz, hogy könyörülő legyen és hűséges főpap az Isten előtt való dolgokban, hogy engesztelést szerezzen a nép bűneiért. Mert amennyiben szenvedett, Ő maga is megkísértetvén, segíthet azokon, a kik megkísértetnek.” „Ki az Ő testének napjaiban könyörgésekkel és esedezésekkel, erős kiáltás és könnyhullatás közben járult ahhoz, Aki képes megszabadítani Őt a halálból, és meghallgattatott az Ő istenfélelméért. Ámbár Fiú, megtanulta azokból, amiket szenvedett, az engedelmességet. És tökéletességre jutván, örök üdvösség szerzője lett mindazokra nézve, akik Neki engedelmeskednek.” {ST January 16, 1896, par. 6}   

Krisztus emberi mivolta „szentnek hívatik.” Az ihletett feljegyzés azt mondja Krisztusról, hogy „Ő nem vétkezett”, „nem ismert bűnt”, és „Őbenne nem volt bűn.” Ő „szent, ártatlan, szeplőtelen, a bűnösöktől elválasztott” volt. Az emberek közt sátorozott. Ez a bizonyságtétel világosan mutatja, hogy Krisztus kárhoztatta a bűnt a testben. Senki sem mondhatja, hogy reménytelenül megkötözöttje a bűnnek és Sátánnak. Krisztus felvette az emberi faj kötelezettségeit, és ráterheltetett mindazok bűne, akik hisznek. Elkötelezte magát, hogy felelősséget vállal értük. Engedelmeskedett a törvény minden jottájának és pontocskájának, hogy bizonyítsa az el nem bukott világok, a szent angyalok és az elbukott világ előtt, hogy akik hisznek Őbenne, akik elfogadják Őt, mint bűnáldozatot, akik Reá támaszkodnak, mint személyes Megváltójukra, azok elnyerik az Ő igazságának előnyeit, és az Ő isteni természetének részeseivé válnak. Bizonyságot tesz, hogy az Ő tulajdonított igazsága által a hívő lélek engedelmeskedni fog Isten parancsolatainak. {ST January 16, 1896, par. 7}   

János rámutatott Krisztusra, és így szólt: „Íme, az Istennek Báránya, aki elveszi a világ bűnét!” A végtelen Isten Fia nem vette el az embertől azt a kötelességét, hogy tartsa meg az Isten minden parancsolatát. Ám az apostol kijelenti a bennünk kiformálódó Krisztusról: „Őbenne vagytok beteljesedve, Aki feje minden fejedelemségnek és hatalmasságnak.” Minden törvényszegésünk Krisztusra háríttatott. Míg Ő, aki nem ismert bűnt, bűnné tétetett értünk, és bűntelenként bűnösnek számíttatott, addig Krisztus igazsága az érdemtelenre helyeztetik úgy, hogy a megtérő bűnöst bűntelennek jelenti ki Isten előtt. Ám ha az ember megvakítja magát a világossággal szemben, megkeményíti lelkiismeretét, és nem ismeri el önmagáról, hogy elveszett bűnös, akinek Megváltóra van szüksége, akkor a bűne megmarad. Nem hisz a végtelen Isten egyszülött Fiában. Csakúgy, mint Káin, nem hajlandó az Isten előtt felajánlani az Isten Fiának vérét. Nem hajlandó elismerni, hogy „úgy szerette Isten e világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” {ST January 16, 1896, par. 8}   

Mindennél fontosabb, hogy megértsük a hit művészetét, hogy egyénileg elfogadjuk az értünk való gondoskodást, mely által örök életünk lehet. Az isteni együttérzés megindult az ember romlása láttán, és Isten elküldte Krisztust a világba, hogy karja által megváltást hozzon az emberi nem számára, melyet veszedelemben, tehetetlenségben és fogságban talált, Sátán harci szekerébe fogatva. Isten rátekintett az elveszett, tönkrement emberre, akinek nincs lehetősége, hogy meggyógyítsa önmagát. Az emberre bízott képességek és erők elhajlottak az eredeti tervtől, és lealacsonyodtak az én, Sátán és a bűn szolgálatára. Látta az embereket, amint kihagyják számításukból az örök élet magasztos valóságát. Így, látva gyorsuló romlásukat, az isteni együttérzés megindult az elveszett világért, és az isteni szeretet végtelen kincsestára gondoskodott a helyreállításáról. Gondoskodott arról, hogy azok, akik belátják hitehagyásukat, visszatérhessenek a Vele való szövetségbe. Akik visszatérnek, azok nyitva találják majd az Atya szívét az ő fogadásukra, telve vágyakozó gyengédséggel és együttérzéssel irántuk. Az emberi teremtmény túlságosan drágák Isten számára ahhoz, hogy magára hagyja őket anélkül, hogy megtenne minden lehetséges erőfeszítést helyreállításukért. Isten számára különös örömet jelent minden egyes lélek gyógyulása. „Mondom nektek, hogy ily módon nagyobb öröm lesz a mennyben egy megtérő bűnösön, hogy nem kilencvenkilenc igaz emberen, akinek nincs szüksége megtérésre.” {ST January 16, 1896, par. 9}   

A hit bizonyítékai:

A törvény helyreállítása érdekében Krisztus bemutatta a szent feddhetetlenséget az általános romlottság közepette. Az igazsághoz való megingathatatlan ragaszkodást tanúsított akkor, amikor az igazság, jogosság és igazságosság általában megvetés és gúny tárgya volt. Megélte Isten törvényét, így teljes mértékben elismerte Isten legfőbb uralkodói jogkörét, hogy engedelmesség illeti Őt még a hitetlenségbe süllyedt világban is, mely semmissé teszi törvényét. Minél keményebb megpróbáltatásban részesült, annál hűségesebben ragaszkodott Isten igazságához. Ez kell hogy legyen a mi tapasztalatunk is. És ha Krisztus szenvedéseiben részesülünk, annál bizonyosabb, hogy dicsőségének is részesei leszünk. Minél határozottabb a világ hitetlensége és romlása, annál tisztábban és szembetűnőbben kell fénylenie a Krisztust követők feddhetetlenségének és hűségének. Minél inkább eluralkodik a hitehagyás, annál szilárdabban álljanak Isten gyermekei az Ő kormányzata törvényeinek védelmében. Krisztus a mi példaképünk. Sziklaként állt akkor is, amikor a gonoszság morajló zuhatagként áradt körülötte. Isten igaz, hűséges, megbízható, hajlíthatatlan bizonyságtevője volt. Micsoda jellem volt Krisztus jelleme! Szemlélése által az Ő képmására változunk, jellemről jellemre. Ha valóban Krisztus tanúi akarunk lenni, akkor szemlélnünk kell Őt, munkálkodni, amint Ő munkálkodott és imádkozni, amint Ő imádkozott. Meg kell harcolnunk a hit harcát, Krisztus igazságának páncélzatába öltözötten. Krisztus kijelentette, hogy semmit sem cselekszik magától, csak azt, amit lát, hogy Atyja cselekszik. {ST January 16, 1896, par. 10}   

Isten prédikátorai, tanuljátok meg Krisztus életének leckéjét. Júdás úgy jellemzi a keresztényeket, mint akik „elhívottak, az Atya Istentől megszenteltettek, és Jézus Krisztustól megtartattak.” Ezeknek így szól a köszöntés: Irgalmasság, békesség és szeretet adassék néktek bőségesen. Szeretteim, mivelhogy minden igyekezettel azon vagyok, hogy írjak néktek a közös üdvösség felől, kénytelen voltam, hogy intőleg írjak néktek, hogy tusakodjatok a hitért, a mely egyszer a szenteknek adatott.” {ST January 16, 1896, par. 11}